altmarius

cultură şi spiritualitate

Páratlan viking lelőhelyet tárt fel a földradar

2021.01.22.NG

A szakértők szerint a területen egy befolyásos közösség élt.

Fjordok a norvégiai Bodø közelében.
FORRÁS: GWTTY IMAGES

Arne Anderson Stamnes, a Norvég Tudományos és Műszaki Egyetemi Múzeum munkatársa 2019 novemberében földradar (GPR) segítségével mérte fel Bodø település térségét – írja a Phys.org. A vizsgálat felfedte, hogy a régióban rengeteg kora középkori maradvány található a felszín alatt. A szakértők 15 temetkezési dombot, köztük egy hajósírt mutattak ki, a struktúrák arról árulkodtak, hogy a nyughelyek a Meroving-dinasztia és a vikingek korában, 650 és 950 között készültek. Stamnes szerint a legnagyobb halom átmérője 32 méter volt, ez a korabeli táj fölé magasodhatott.

A későbbi kutatások során összesen 32 ovális árok nyomát észlelték. Stamnes értekezett több kollégájával is, de társai azt mondták, korábban nem találkoztak hasonlóval, éppen ezért egyelőre nehéz megmondani, hogy mik is lehettek az árkok. A struktúrák formája, illetve tenger felé néző tájolása miatt a régészek arra gyanakodnak, hogy az árkok épületek alapjai lehettek. A GPR tűz nyomát nem mutatta ki, ami arra utal, hogy az épületek ideiglenes funkcióval bírtak. Stamnes egyik lehetséges magyarázata, hogy egy piac bódéit találták meg.

A földradar emellett 1257 különböző méretű vermet is kimutatott, ezek pontos szerepe még kevésbé ismert – egyes üregeket talán főzéshez használtak, míg másokba oszlopokat állítottak. Stamnes szerint ezek a vermek is az emberi aktivitás nyomai.

Egy korábbi elmélet alapján a térségben egykor egy, a salteni hatalomtól független közösség működött, a lelőhely pedig megerősítheti ezt az elképzelést. A hatalmas temetkezési dombok alapján úgy tűnik, a területen egy igen befolyásos közösség élt, amely regionális szinten is meghatározó lehetett.

Vizualizări: 9

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

200 state 

(ultimul: Micronesia)

Numar de steaguri: 264

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 42

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

1 stat are peste 20,000  clickuri (Italia)

2 state au peste 10.000 clickuri (Franta,  Germania)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

24 state au un click

 

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29. EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor