altmarius

cultură şi spiritualitate


Láng Gusztáv
http://www.korunk.org/?q=node/8&ev=2007&honap=4&cikk=8519

 


Jelen írás Palocsay Zsigmond Felhőmező című poémájához készült előszónak, emlékezetem szerint 1983-ban. A könyv megjelenése azonban késett, valószínűleg a cenzúra akadékoskodása miatt – erről bővebbet talán a kötet szerkesztője, Egyed Péter mondhatna. Amikor 1985-ben megjelent, én már Magyarországon éltem, és kivándorolt szerző Romániában nem közölhetett. De „kivándorló-gyanús” sem; a Dacia Kiadó ugyancsak 1983-ban rendelt tőlem egy Kosztolányi-előszót a költő román nyelvű kötete elé, melyet meg is írtam, le is fordították románra, de még kolozsvári tartózkodásom idején közölték velem, hogy előszavamat nem adják ki (az érvényes szerződés ellenére). Mikor erről szabályos levélbeli értesítést kértem, megtagadták; „tudja Ön azt jól, hogy miért” felkiáltással. Akkor ugyanis már beadtam volt kitelepedési kérelmemet.


Az előszó írására Palocsay Zsigmond kért fel. Akkoriban jó barátok voltunk. Nemcsak közös sportunk, a horgászat kötött össze, hanem tudta rólam, hogy őszintén becsülöm költői munkásságát. Ő mintaképének Szilágyi Domokost tartotta; az ő emlékét őrizte a Duna-deltában képzeletbeli hajónk, a Vakanyád, melyen „Szisz kapitány” parancsnokolt, Zsiga volt a „kormányos”, én a „navigátor”. Gyakran megtörtént, hogy éjszaka csengett a telefonom. „Navigátor, írtam egy verset”, szólt a „kormányos” rekedt bevezetője, majd következett a felolvasás. Természetes, hogy vállaltam a poéma bevezetését; ezt szántam kritikusi „hattyúdalomnak”. Mint oly sok egyéb, ez sem sikerült.


 


Lassacskán százötven éve, hogy miközben a közönség elégedetten szürcsölte – mint ebéd utáni feketéhez a likőrt – az édes szavú verseket, a költők lettek elégedetlenek a költészettel. Azzal tudniillik, melyet alanyinak szoktak nevezni, lévén a költő személyére, énjére és életére vonatkozó. Az elégedetlenség okát sem nehéz ma már megállapítani: a személy, az én, az élet egyre inkább eltávolodott saját egyetemes jelentésétől; az ember átköltözött a rész-lét, a partikularitások világába; a vágyott teljesség és az átélt hiány közötti feszültség a vers megtagadására, a (meglévő) költészet elvetésére sarkallta. A hagyományos líra úgy szólt a világról, a világ dolgairól mint az ember, a költő életének részéről, ez az otthonos világ azonban fokozatosan illúziónak, sőt – mert a költők a gorombább szótól sem kímélték elődeiket – hazugságnak bizonyult. Költő és világ teremtő egymásra találása helyett a vers a szokvány-érzelmek ködébe mosta, elhomályosította a dolgok arcát, megszüntette önmagukban való létezésüket – de megfoghatatlanná, nem létezővé tette őket a költő, az ember számára is. Így jött létre az a lírikus-magatartás, mely nem kielégíteni kívánta az olvasó édesség- és nyugaloméhségét, hanem a világ csonkaságán érzett keserű elégedetlenséget próbálta megosztani vele.


A számtalan kísérlet közül, melyeket a költészet azóta kitermelt, a mai magyar lírában különös, már-már egyedülálló hely illeti meg a Palocsay Zsigmondét. E költészet, első pillantásra látszik, avantgárd fogantatású, de a szorosan vett formai kísérletezés, a versritmus felbontása, a képalkotás hol groteszk, hol álomszerű lebegése csak felhámja eredetiségének. A lényeges, a döntő ember és dolgok újszerű, teljesebb értékű kapcsolata.


Poétikai vonatkozásban ez kezdettől mint epika és líra egymásba oldódása jelentkezett Palocsay költészetében. Verseiben – többnyire természetről, a természet „dolgairól” szóló verseiben – mindig történt valami, valóságos és valószerű, úgy, ahogyan fákkal, folyókkal, virágokkal és felhőkkel történni szokott; folyó, fa, felhő önmagát kezdte így jelenteni a versekben. De nem az ember számára idegenül; a metaforák közt tévelygő „hagyományos” költő helyett a dolgok igazi arcát ismerő s ezért a dolgokkal újra összebarátkozó ember vallomásai lettek ezek a szövegek. Az ember nem képzelete szerint, hanem a dolgok valósága szerint kénytelenült élni bennük; a természet önmagukkal azonossá vált jelenségei között az ember is azonossá vált önmagával. A képzelet játékai helyett az emberrel is az történt, ami létéből és mivoltából következett; ő maga történt, miközben élte valóságát, és ezzel a dolgok – furcsa módon épp önmagukkal való azonosságuk révén – az embert is kezdték jelenteni.


Logikusnak, úgyszólván törvényszerűnek tarthatjuk, hogy ez a leírásokra és történésekre építő szemlélet a hagyományos lírai terjedelmektől eljutott a modern poémához, az összefoglaló nagykompozícióhoz. Bár a „poéma” megjelölést csak fenntartásokkal fogadhatja az olvasó; történést, cselekményt talál ugyan a költeményben bőven, de ez nem a szokványos értelemben vett epika, ahogy Palocsay eddigi versei nem a szokványos értelemben vett lírát kínáltak. Ha arra aminden olvasóban joggal felötlő kérdésre kell válaszolnom, hogy „miről szól ez a poéma”, egyszerűen annyit mondhatok: az életről. Nem egy ember életéről és nem is általánosságban az életről, hanem annak fölöttünk lebegő eszméjéről, „ideájáról”, mely mindnyájunk sóvárgásának tárgya, de amely csak halandó testünkbe költözve válhat elevenséggé. Mintha a cím – ez az első pillantásra igénytelennek tűnő szóösszetétel – már erre a mélyebb értelemre utalna; földi tájat (a poéma hőse, a kertész számára kivételesen otthonosat) idéz a mező, ám ez a földi mezőkön kiteljesedett és elmúlt élet égi magasságok vonzásában van.


Nem valaminő romantikus értelemben, hanem úgy, mint minden élet. Élő költő új művének felfedezését legjobb az olvasóra hagyni, egyetlen idézettel azonban a poéma elejéről hadd világítom meg Palocsay szemléletét, s ami ettől elválaszthatatlan: versstílusát. „Ember jön, öregember, / vállán töltetlen fegyver, / belép a kapun, s most olyan, / mint fáról szottyant körte, / szétlottyant, túlérett körte; / megpiszkált tojás is – csibe kallódik benne, / (ha lett volna türelme, kedve a kíváncsiskodónak / félórát még békén hagyni, / tudna már pityegni, szárítkozni a kasban…” A hasonlat nyelvtanilag alárendelés, és a költészet évezredek óta poétikai értelemben is így használja: a vers láttatni akar valamit, s e célnak rendeli alá a hasonlatot, mint valami szemléltetőeszközt. Palocsay e hasonlata – s a költemény sok más hasonlata – már az első „mint” hídján elkanyarodik e poétikai funkciótól, s önálló, életidéző képpé válik: a körte nemcsak (nem is elsősorban) az emberre vonatkozik, hanem önmagára, saját „túlérését” és „szétlottyanását” szemlélteti, éppen látszólagos prózaiságával jelezve a megsemmisülés könyörtelen hétköznapiságát, ahogy párja, a kiköltött tojás, éppily egyszerűséggel idézi a születés tényét. Még találgatni is nehéz, miben hasonlít valóban körtéhez vagy tojáshoz az ember – ezért e hasonlatok „mellérendelő” önállósága; lényegük a képi ellentét, az egymással alkotott viszony, mert így már van értelmük: halál és születés ellentétét villantják fel. S csak ez ellentét tudomásulvétele után kanyarodik vissza értelmünk – s vele a vers értelme – az emberhez, hiszen ő is halál és születés két partja között evez; az önállósult kép így nem „szemléltet”, hanem valami lényegeset és lényegit közöl róla.


Azt mondtam, az életről szól ez a poéma, de éppígy mondhatnám: a halálról. Hiszen nem egyéb a költemény, mint egyetlen hosszú agónia megjelenítése, de úgy, hogy valójában nem az elmúlásról szól, hanem az immár csak volt-életről, az értékről, mely nem semmisül meg semmiféle halállal, de a megsemmisülő ember számára a világ megsemmisülésével egyenlő. E világvesztés fájdalma s a világhoz tartozás kínzó vágya küzd végig egymással a szövegben, a külső szemlélő tárgyilagos nyugalmával s ugyanakkor egy katarziskeltő beleélő készség minden megrendülésével ábrázoltan. Ezért idegen tőle minden olcsó metafizikai vigasz s minden – éppolyan olcsó – materialista látszatnyugalom. Az életnek – s mindnyájunk életének – vannak olyan közös „fejezetei”, s éppen a legfontosabbak, melyeket nem ért, nem fejt meg sem ész, sem érzelem, csak a felhők távolában és a közeli mezőkön egyaránt otthonosan mozgó költői sejtelem. Melyátélni tanít ott, ahol sem megérteni, sem megérezni nem segít semmiféle tapasztalás – hiszen a születésről még, a halálról már nincs átadható tapasztalatunk.


Palocsay Zsigmond erre vállalkozik a poémában, formabontó és formateremtő erővel. Különösen nyelvének gazdagsága fogja lenyűgözni az olvasót; ez a költő, miközben minden konvenciót bátran elutasít, szinte rögeszmésen hisz a költészet nyelvteremtő, nyelvgazdagító szerepében és lehetőségeiben. A költői újítás mindig tagadása a múltnak, ilyen értelemben Palocsay is múlttagadó. De a tagadás minden évben leszáradó fűszálai alatt ott érzi a nyelv életének örök folyamatosságát. „Miért nő fű, hogyha majd leszárad? / miért szárad le, hogyha újra nő?” – kérdezte annak idején Babits. Palocsay válasza erre a kérdésre – s egész verse erre válasz! – a lehető legegyszerűbb s lehető legigazabb: azért nő, hogy leszáradjon, s azért szárad le, hogy újra nőjön. Ez nemcsak életbölcsessége, hanem költészettana is: mulandó az ember, és mulandó a vers, de örök az élet, a nyelv és a költészet. Ezért mondhatjuk jogosan, hogy egy beérett művészpálya jelentős összefoglalását, költészetünk a maga nemében kivételes vállalkozását veszi most kézbe az élethez, nyelvhez, költészethez még ragaszkodó olvasó.

Vizualizări: 55

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

200 state 

(ultimul: Micronesia)

Numar de steaguri: 264

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 42

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

1 stat are peste 10.000 clickuri (Franta)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

24 state au un click

 

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29. EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor