altmarius

cultură şi spiritualitate

Otthoni tanuláshoz ajánljuk: Miért fontos Arany János színművészeinknek?

Fesztbaum Béla színművész szerint „Arany több, mint kultúrkincs”, Gál Tamás pedig úgy fogalmazott:  „Egy élet is kevés Aranyt megismerni”, és erre mi sem vállakozhatunk. Arra viszont igen, hogy az életmű és a személyiség fontos és/vagy érdekes momentumokat emeljük ki jeles művészek személyes vallomásai által.

Rátóti Zoltán személyisége miatt is közel érzi magához Arany Jánost: Arany személyiségjegyei közül a sok-sok kételkedést emelném ki: helyes-e, amit az ember csinál? Ilyen szempontból rokonnak érzem magam vele, de valójában ő akkora klasszikus, hogy eddig soha nem gondolkodtam el azon, lehet-e bennünk valami közös. A költészete pedig a fantasztikus nyelvi bravúr miatt vonz. Milyen csodálatosan tudott magyarul, micsoda szókinccsel rendelkezett – szerintem a kortárs írók szókincsét is kenterbe veri. És persze fontos a zeneiség is, amit Arany létrehozott. A versei könnyen tanulhatók, mert a rímek, a lendület és a zene beleivódik az ember fülébe.”

Ide kapcsolódik:
A humor, ami feloldja a bánatot

Kubik Anna is a legnagyobb magyar költőnek tartja Aranyt, és emberi vonásai is mélyen megérintették: „Lenyűgöző a műfaji sokoldalúsága, a nyelvi és témagazdagsága! Annyi mindent köszönhetünk neki a balladákon át a lefordított Shakespeare-drámákig. Népköltészetünket tiszta forrásként élesztette újjá verseiben, igazi családi költő, akinek az életművéből minden életkorban találunk megfelelő verset. A személyisége különösen közel áll hozzám: magánéletéről kevéssé kitárulkozó, szemérmes ember volt, finom, derűs humorral megáldva, s élete végéig hiteles maradt.”

https://papageno.hu/wp-content/uploads/2018/01/Arany_kapcsos_2-e1515409034852-300x169.jpg 300w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2018/01/Arany_kapcsos_2-e151... 768w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2018/01/Arany_kapcsos_2-e151... 1024w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2018/01/Arany_kapcsos_2-e151... 696w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2018/01/Arany_kapcsos_2-e151... 1068w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2018/01/Arany_kapcsos_2-e151... 747w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2018/01/Arany_kapcsos_2-e151... 24w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2018/01/Arany_kapcsos_2-e151... 36w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2018/01/Arany_kapcsos_2-e151... 48w" sizes="(max-width: 1200px) 100vw, 1200px" />

Láng Annamária számára az Ágnes asszony című ballada különleges jelentőséggel bír. „A balladai homály ez esetben magát a gyilkosság elkövetésének módját, indítékait fedi, magát a nagy eseményt. De Aranyt nem is ez érdekli, hanem a bűn és bűnhődés témaköre. Ezen vezet minket végig, és előadóként én is ezt tartottam feladatomnak: megmutatni azt a szívszaggató reménytelenséget, mely a visszafordíthatatlanságból ered. Ágnes asszony esetében ez a totális magány és befeléfordulás gesztusában mutatkozik meg. Őrülete mániás, élete egyetlen gesztusra korlátozódik, ami a még mindig piszkosnak hitt, bűnjelet hordozó lepedőnek a mosása szakadatlan. Előadóként váltogatom a nézőpontokat, de a repetitívan visszatérő sóhajok mindig Ágnes asszony sóhajai az én felfogásomban.”

Ide kapcsolódik:
Arany János mint zeneszerző

Orosz Ákos különleges nézőpontot javasol a balladákhoz: „Mindig azt éreztem, olyanok, mint a filmforgatókönyvek, mert annyira képiek, annyira sok váratlan fordulatot tartalmaznak. Ezért egyáltalán nem lepett meg, hogy ennyire alkalmasak a színpadra.”

A Magyar Művészeti Akadémia Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából nagyszabású projektet indított, amelynek célja, hogy a költő jelentős művei ingyenesen, mindenki számára elérhetők legyenek az interneten hangzóanyag formájában. A kezdeményezés nemcsak a költőnek állít emléket, az Arany-életmű jeles darabjai kiemelkedő színművészeink előadásában hangoznak fel, így egyfajta színművészi korlenyomatként is szolgál. Ismerje meg a színművészeket, akik a verseket, leveleket tolmácsolják!

Vizualizări: 18

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor