A jelöltek a nemi erőszak mint háborús fegyver alkalmazása elleni küzdelmükért kapták meg a díjat.
Fotó: Nobel Prize
Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyásznak és Nadia Murad iraki kurd emberi jogi aktivistának ítélte oda az idei Nobel-békedíjat a norvég parlament által kinevezett bizottság.
„A saját biztonságukkal egyiken sem törődve, bátran küzdöttek a háborús bűnök ellen és igazságot kerestek az áldozatoknak” – szólt a bizottság indoklása.
Fotó: Profimedia
Denis Mukwegea Kongói Demokratikus Köztársaságban folyó harcok során megerőszakolt nők ápolásával foglalkozik az általa alapított kórházban, Bukavu városában. Bár a polgárháború hivatalosan véget ért, továbbra is előfordulnak fegyveres konfliktusok, amikben a civilek ellen is rendszeresen elkövetnek szexuális erőszakot. Mukwege a kórházban végzett munkája mellett sokszor utazik külföldre is, ahol a nők jogainak előmozdításán dolgozik, felszólal az emberek méltóságáért és jogaiért, legfőképpen azokért a nőkért, akik háborús helyzetben éltek át szexuális erőszakot.
Fotó: Profimedia
A jazidi vallásúNadia Muradaz Iszlám Állam terrorszervezet tagjai által megerőszakolt nők jogaiért küzd. Muradot 2014 augusztusában az Iszlám Állam fegyveresei Irakban elrabolták, rendszeresen megerőszakolták és megverték, rabszolgaként tartották. Sikerült megszöknie a fogságból, és azóta más hasonló borzalmakon átesett nőkért is kiáll. 2015-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vitte az ügyet, cselekvésre szólítva fel a nemzetközi közösséget. Az Egyesült Államok, az Európai Parlament és az Európa Tanács ezután népirtásnak minősítette az iszlamista terrorszervezet bűncselekményeit a jazidi kisebbség ellen.
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera 2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii 12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius