Németország november 2-tól szinte teljesen bezár a koronavírus terjedésének rohamos felgyorsulása miatt. A részletekről a kancellár folyamatosan tájékoztatja a lakosságot, de egy biztos: a rendezvények, a koncertek és más zenés vagy színházi előadások egészen biztosan szünetelni kényszerülnek. Az előzetes tervek szerint a kiesett bevételeket 75%-ban az állam pótolja.
A németországi intézkedések természetesen nem egyedülállóak Európában. Az európai országok sokat szigorítottak a szabályokon az elmúlt napokban a járvány terjedésének megállítására hivatkozva, így tehát ismét az elsők között zárnak be a kulturális intézmények, a színházak, az operaházak és a koncerttermek. A belső terekben tartott rendezvények résztvevőinek maximumát is drasztikusan csökkentik – Németországban például ez 10 főt jelent egy légtérben. Úgy tűnik, ismét jöhet a fotelből nézhető koncertközvetítések ideje.
Mindeközben Olaszországban kijárási tilalom van egyes régiókban és mostantól tilos lesz a hivatalos és magánrendezvények, ünnepek szervezése is. A színházak, mozik és operaházak bezárása ellen több mint 64 ezer olasz rendező, színházigazgató, színész és író tiltakozott nyílt levélben.
Ide kapcsolódik:
Németország 50 milliárd eurós csomagot dolgozott ki a művészeti élet megsegítésére
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera 2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii 12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius