altmarius

cultură şi spiritualitate

http://korunk.org/?q=node/8&ev=2007&honap=1&cikk=8412
Horst Schuller–Hajdú Farkas-Zoltán

 Schuller úr, Nagyszebenről szeretnék Önnel beszélgetni. Egy medgyesi szásszal Európa 2007-es kultúrális fővárosáról. Melyek első emlékei az erdélyi szászok néhai fővárosaként emlegetett Szebenről?


– Nem városon születtem, hanem Muzsnán (Meschen), egy Medgyes környéki faluban. Itt hallottam először Szeben nevét. Anyám sokat emlegette, mert fiatal korában ott végzett el egy háztartási tanfolyamot. Volt egy szép fényképalbuma, tele Szebenben készített felvételekkel, ahogy fekete tornaruhában, fekete tornacipőben különböző sportrendezvényeken vesz részt, vagy társaival a várost környező hegyekben kirándul. Ekkor láttam életemben először magas hegyeket. A havasok és anyám fiatalkori évei összekapcsolódtak ezzel a várossal. Ha májusban-júniusban a falu fölötti szőlősünkben dolgoztunk anyámmal, mindig megmutatta a havas csúcsokat. Az elején persze nem értettem, hogy mit kellene látni, bámultam a láthatárt, és bólogattam. Később aztán rájöttem, hogy a távolban nem felhőket látok, hanem magas, hóval borított hegyóriásokat. Így szereztem tudomást erről a távoli városról, ahol mindig történt valami, s ahol nagyapám valamikor kitanulta a szabómesterséget. Családi emlékek fűztek hát a városhoz, amelyet hamarosan én is megismerhettem. Skarlátos lettem, ezt a helyi orvos csak későre fedezte fel, s én egyik napról a másikra megsüketültem. Szüleim háttal beállítottak a szoba egyik sarkába, és szólongatni kezdtek. Semmit sem hallottam. Anyám kétségbeesett, apám felpakolt a nagyanyám vezette lovaskocsira, és bevitt Medgyesre. Ahol felszálltunk a vonatra – óriási újdonság volt ez számomra –, és elindultunk Szebenbe. Az orvosok megállapították, hogy vészesen be vannak dagadva a manduláim, azonnal megoperáltak. Emlékfoszlányaimban egy fehérbe öltözött férfi kaucsuk köténnyel közelít felém, a másik végét az én nyakamba akasztja. Aztán az operációt követő éjszakán apám rám teríti a kabátját, felragad az ágyból, és elkezd rohanni, sok-sok lépcsőn lefelé, mert éppen bombariadót fújtak a városban. Náhány nap múlva kiengedtek a korházból, s apám elvitt a piacra. Jól emlékszem a földre kiterített ponyvákon terpeszkedő cseresznyehegyekre, az árubőségre. Az egészben persze az volt a legrosszabb, hogy nem volt szabad cseresznyét ennem...


– 1945 után kezdetét vette az erdélyi szász közösség tudatos szétverése...


– Apámat deportálták, mi átköltöztünk Reichesdorfba (Rionfalva). Anyámra maradt a család eltartása. De ő okos volt és erős, kitalálta, hogy méhészkedni fog. Kezdetben a család méheivel foglalkozott, de két-három év múlva olyan jól megtanulta a méhekkel való bánást, hogy méhészi állást kapott egy nagy állami farmon. A méhekkel utaztunk először Szeben környékére, a Hohe Rinnen (Păltiniş) havasi mézet gyűjteni. Most értettem csak igazán meg, miért szerette anyám annyira a hegyeket. Nagy élvezettel szívtam magamba az erdők, a hűvös reggelek és esték illatát.


– Nagyszeben mellett volt Brassó, a másik nagy szász város. Vannak Brassóról is gyermekkori élményei?


– Brassóról sokkal kevesebbet tudtam. A nagyvárost számomra sokáig csak Szeben jelentette. De az, hogy Szeben az erdélyi szászok szellemi, kulturális központja és evangélikus püspökünk székhelye volt, csak később, a segesvári tanítóképzőben tudatosult bennem. Brassót tanítóként ismertem meg, mert oda helyeztek ki. És hamarosan tudomást szereztem a két város közötti, több száz éves rivalitásról is, bár ez nem számított helyi specifikumnak, hisz a világ bármely pontján rivalizálnak az egymáshoz viszonylag közel fekvő, nagyjából egyforma méretű városok. A brassóiak – nagyon leegyszerűsítve a helyzetet – egy kicsit mindig gőgösebbek voltak. Azt tartották magukról, hogy ügyesebbek, tehetségesebbek, a világ iránt nyitottabbak, mint a szebeniek. Tény, hogy a történelem alakulása folytán már nagyon hamar rákényszerültek az idegen népekkel való kapcsolatteremtésre. Brassó évszázadokig határváros volt, lakosságának a kezdetek óta mozgékonyabbnak, nyitottabbnak kellett lennie. Ezzel szemben Szeben mindig is „álmosabb” város volt, „elméletibb”, a világtól elzárkózóbb. A brassóiak ma is előszeretettel hangsúlyozzák, hogy sokkal több tehetséget adtak az erdélyi szász kultúrának, mint a szebeniek, főleg ami a képzőművészetet illeti. Tagadhatatlan, két nagy művészgeneráció nőtt fel ebben a városban, s ez főleg a város gazdagságának köszönhető. Polgárai fényesnél-fényesebb villákat építtettek, műtárgyakat vásároltak, a művészek alig győztek eleget tenni a számtalan megrendelésnek. Ennek a nagy, huszadik század eleji építkezési láznak megvolt a maga hátulütője is, mert az új villákat a középkori házak helyére építették. Így a brassói belváros sokkal kevesebb értékes műemlékkel büszkélkedhetik, mint a szebeni. A szebeniek szegényebbek voltak, s a szegénység, mint tudjuk, a leghatékonyabb műemlékvédelem. Szebennek különben is összetettebb társadalmi, szellemi struktúrája volt, nagy különbségek voltak a Felső- és az Alsóváros között, a polgárok és kézművesek, az értelmiségiek és kereskedők között. Mindennek ellenére Szebenben soha sem alakultak ki olyan művészeti szempontból polarizált értelmiségi csoportosulások, mint Brassóban. Brassóban az első világháború előtt főleg a Die Karpathen című folyóirat, később az Adolf Meschendörfer által szerkesztett Klingsor látta el az olvasókat Európa legfrissebb kulturális híreivel, megteremtve egy nagyon termékeny szellemi feszültséget, polarizálódást. Szebenben is jelentek meg irodalmi, művészeti lapok, az Ostland, a Frühling, de ezek korántsem voltak annyira kritikusak, megosztóak, inkább a konszenzust, az erdélyi szász kultúra egységét propagálták, s ezáltal mindvégig vérszegényebbnek is hatottak. 


– Brassó: a leggazdagabb szász város, Szeben: az erdélyi szászság mindenkori vezetőjének, az evangélikus püspöknek a székhelye. A magukat jobbaknak tartó brassóiak megkísérelték-e átvinni városukba a püspöki székhelyet?


– A brassóiak megelégedtek azzal, hogy magukénak tudhatták a legnagyobb szász reformátort, Johannes Honterust. A 19. századtól kezdve az esetek nagy többségében úgyis a brassói városi lelkész lett az új szebeni püspök. Érdekességként említem meg a brassói polgárok nyitottságát, ugyanakkor becsvágyát bizonyítandó 1922-ben híres értelmiségit, nagy szónokot, a bukovinai származású, katolikus hitről áttért és a Czernovitz-i egyetemen előadótanárként dolgozó Viktor Glondyst választották meg városi lelkészüknek. 1932-ben Glondys lett a második világháború előtti utolsó szász püspök. A brassói polgárok – hogyan is lehetett volna ez másként? – csodálatos festménygyűjteménnyel ajándékozták meg a szebeni püspöki palotába költöző városi lelkészüket. Brassó mindig is elismerte, hogy Szeben a szászok vallási központja, de mindvégig konokul megőrizte függetlenségét.


– Hadd idézzek egy mondatot Joachim Wittstock Szebenről írt esszéjéből (Utopien des Geistes und des Wortes im Hermannst�ädter Horizont): „Ez a város az utópikus létezés és a már-már csupán valóságon felül létező formák színhelye.” Wittstock elemzi egy sor Szebenben született vagy hosszú ideig a városban élő, alkotó szász és román író, gondolkodó műveit, és arra a következtetésre jut, hogy Szeben valamennyiüket egyfajta utópikus, nem létező álom megrajzolására sarkallta.


– Ha ezt a mondatot behelyezzük a Brassó–Szeben összehasonlításba, azt is mondhatjuk, hogy Szebenben főleg filozófusok éltek, Brassóban főleg kereskedők. Akármennyire sarkított a kijelentés, mégis van némi történelmi, társadalmi alapja. A szellemi központ tényleg Szebenben volt, már csak azért is, mert itt volt a szászok nemzeti levéltára („Nationalarchiv”), itt alakult meg az első német tanítóképző, itt jelent meg egy sor tudományos publikáció, vagyis vonzó volt a szellemi munkával foglalkozók számára. De mint már említettem, ezek kevésbé voltak éles, kritikus s ezáltal az újat is könnyen elfogadni és befogadni képes koponyák.


– Nem véletlen, hogy éppen Meschendörferék, a Klingsor kezdett érdeklődni az 1918 után szárba szökkenő magyar transzszilvanizmus iránt is.


– Brassónak ez a mindenekelőtt társadalmi és publicisztikai nyitottsága már az 1848-as forradalom idején tetten érhető. Ekkortájt telepedett le a városban a németországi Johann Gött. 1834-ben megvásárolta a Honterus által alapított nyomdát, 1837-ben megalapította Erdély második német nyelvű újságát, a Siebenbürgische Wochenblattot, 1838-ban a román nyelvűGazeta Transilvanieit és a magyar nyelvű Erdélyi Hiradót. A kívülről érkezőket mindig szívesebben befogadó Brassó hasznot húzott ebből a nyitottságból, tágasabb dimenziókkal gazdagította egyre kevertebb lakosságának szemléletét. Ez jellemezte Meschendörfer munkásságát is, aki céljául tűzte ki lapjában Erdély összes népét bemutani, tudosítani életükről, gondjaikról. Miközben a szebeniek valahogy „megvoltak magukban”, csak magukkal foglalkoztak – noha ezt is relativizálnunk kell, hisz a Klingsor fordítógárdájában szebeniek is voltak.


– Ha a 19. század elején Erdély híresen rossz útjain összetalálkozott egy brassói meg egy szebeni ember, milyen nyelven szóltak egymáshoz?


– Szász dialektusban. És ha értelmiségiek voltak, mondjuk a brenndorfi (Botfalu) és a hahnbachi (Kakasfalva) tiszteletes, akkor meg is értették egymást, mert nem szülőhelyük nyelvjárását használták, hanem a „papszásznak” nevezett „műnyelvjárást”, amely jócskán különbözik az irodalmi némettől, de minden erdélyi szász megértette. A középkorban alakult ki, és természetesen a szebeni szász nyelvjáráshoz hasonlít a legjobban. Mivel sokáig ott tartották az országgyűléseket, ezért a Királyföld más vidékeiről érkező képviselők szemében a szebeni nyelvjárás számított a legelőkelőbbnek.


– Az iskola mindig is az erdélyi szászság egyik legfontosabb intézményének számított. S itt megint csak a brassói és a szebeni gimnáziumok voltak a leghíresebbek: a Honterus és a Brukenthal. A két iskola között is volt versengés?


– Amíg a szászságnak az összes iskolája megvolt, biztosan nem. Az ellentétek jóval később, a kommunista diktatúra idején éleződtek ki. A huszadik század hatvanas-hetvenes-nyolcvanas éveire gondolok, amikor valójában már csak ez a két veretes gimnázium létezett. Igen, ezekben az években nagy versengés volt közöttük, amelyet főleg az iskola vezetősége hegyezett ki. A Brukenthal igazgatója, Schmitt úr ugyanis elhatározta, hogy az ő iskolája lesz a legjobb erdélyi szász gimnázium. Sokáig volt igazgató, lehetősége nyílt maga köré gyűjteni a legjobb tanárokat. Emellett nagyon jó viszonyban volt a kommunista hatalommal, egy időben még tanfelügyelő is volt, vagyis olyan dolgokat is el tudott intézni, amire mások képtelenek voltak. És nagyon vigyázott arra, hogy a tanulók szabadidejét is jobbnál jobb programokkal töltse ki. Az igazgatóság komolyan támogatta a zenekart, a turistakört, a fotoklubot, a népi tánccsoportot és a tánciskolát... De hadd említsem meg, hogy ilyen rivalitás a medgyesi és a segesvári német gimnázium között is létezett.


– Újságíróként hosszú ideig Brassóban élt, később a Szebeni Egyetem professzora lett. Ön szerint miben különbözik ez a két város?


– Szeben mindig is vidékiesebb volt. Már lakosságának ruházata is falusiasabb. Szebenben minden lassabban történik, a környező falvak sokkal erőteljesebben rányomták bélyegüket a városra, mint Brassó esetében. Brassóban mindig is sokkal több volt a pénz, sokkal dinamikusabban, a változásokra sokkal érzékenyebben reagált. De mindezt tulajdonképpen múlt időben kellett volna mondanom, hisz mára megfordult a kocka, Szebenbe folynak a pénzek, ott renoválnak, ott építkeznek...


– Schuller úr, ezek után engedje meg a kérdést: miért Szeben és nem Brassó lesz jövőre Európa kulturális fővárosa? 


– Hát többek között azért, mert Noica, a román filozófus nem a brassói Schuleraura (Brassó-Pojána) vonult vissza, hanem a románok által mindig is jobban ismert és kedvelt, Szeben környéki Hohe Rinnere (Păltiniş), ahol sokkal több román pásztor tanyázott juhaival, mint az alacsonyabb fekvésű Brassó környéki Barcaságon. Az erdélyi román értelmiségiek inkább Szebenhez kötődnek, annál is inkább, hogy a város közelében fekszik Răşinari, Emil Cioran és Octavian Goga szülőfaluja. És Lucian Blaga is hosszabb időt töltött Szebenben...


– Noha a középkortól fogva Brassónak jóval több kapcsolata volt a románokkal...


– Igen, de ezek üzleti kapcsolatok voltak, nem szellemiek. Élt ugyan néhány jelentős román publicista Brassóban is, de a legtöbb erdélyi román értelmiségit Szeben ihlette meg. Ezek után természetes, hogy Nagyszebent és nem Brassót jelölték a kulturális főváros pályázaton. Mert az ugye nyilvánvaló, hogy nem a szászok, hanem a románok és a luxemburgiak ötlete volt a pályázás. A románok a hektikus Bukarest ellenében Szebent jelölték ki szellemi fővárosuknak. Amit persze Luxemburg is támogatott. Azaz egészen pontosan fordítva: a luxemburgiak voltak a kezdeményezők, a román fél később szállt be a dologba. A döntésben persze nemcsak a szimpátiák játszottak szerepet, hanem maga a városkép is. Szeben már földrajzi fekvése miatt is alkalmasabb az egy évig tartó ünnepségekre, mint a szűk völgyben meghúzódó Brassó. Persze van egy csodaszép városháza, egy monumentális gótikus katedrális, de ezek távolról sem hatnak otthonosan egy idegen számára. Brassónak csak egy főtere van, Szebennek kettő, és környéke is sokkal vonzóbb. Havasok csak a láthatáron, a közelében viszont ott a barátságos városi nagyerdő, a Junger Wald (Dumbrava Sibiului). Egyszóval csábítóbb, szellősebb, napfényesebb, s persze maga a város is sokkal vonzóbb a központ középkori hangulatával.


– Említette, hogy az egész Luxemburgból indult...


– A luxemburgiak döntését valószínűleg a történészek és nyelvészek Erdélyről szolgáltatott információi befolyásolták. Megtudva, hogy az Erdélyi Szász Szótárt Szebenben szerkesztik, s hogy éppen ez a kutatócsoport foglalkozik a luxemburgi német és erdélyi szász nyelvjárások összehasonlításával, gondolom, úgy látták, ez a közös kiindulópont, ahonnan a két várost össze lehet kötni. Megjegyezném, hogy mára már egyértelműen kiderült: a luxemburgi németek és az erdélyi szászok közvetlen rokonsága fikció. Igaz ugyan, hogy a múlt század húszas éveiben Luxemburgba utazó nyelvészek sok közös vonást fedeztek fel az ottani német nyelvjárás és az erdélyi szász között, de ez nem a közös elődöknek köszönhető, hanem annak, hogy mindkét tájegység egy-egy nyelvészeti reliktum. Olyan hely, ahol a nyelv egy idő után nem olyan mértékben fejlődött, mint a többi német nyelvterületen. De hát ez a fikció mindkét fél számára kellemes, a szászoknak azért, mert Luxemburgot biztosan definiálható őshazájuknak tekinthetik, az aprócska Luxemburgnak, hogy Kelet-Európában rokonaik élnek. Ezt a fikciót mindkét részről a mai napig is lelkesen ápolják hát. A kutatások, mindenekelőtt Hermine Pilder-Klein munkássága ugyan egyértelműen kimutatták, hogy az erdélyi szászok több hullámban és több helyről, ha úgy tetszik több őshazából érkeztek Erdélybe, de ez, úgy látszik, a politikusokat nem zavarja, s lelkesen hangoztatják meg finanszírozzák a közösen megálmodott rokonságot. Luxemburg már jó ideje jelen van Szebenben. Saját költségén restauráltatott egy reprezentatív polgárházat, és az Erdélyi Szász Szótárat szerkesztő kutatócsoport rendelkezésére bocsátotta.


– A demográfiai adatokból egyértelműen kiolvasható, hogy az erdélyi szász nyelvjárást beszélők száma rohamosan fogyatkozik, hamarosan ez a nyelv is bekerül a holt nyelvek kataszterébe.


– Az erdélyi szászok ma diaszpórában élnek. Hamarosan elkövetkezik az az idő, amikor már csak egyénenként lesznek képesek megőrizni identitásukat. Valami új fog következni, valami más. Ezért butaságnak tartom az olyan kijelentéseket, hogy az erdélyi német iskoláknak az a feladata, hogy megőrizzék, megóvják az erdélyi kultúra német elemeit. Ez képtelenség. Amit inkább lehetségesnek tartok, az az átadás. Egy eltűnő kisebbség kulturális értékei iránti érdeklődés felkeltése. S itt most csak a demokráciát említeném. Az erdélyi szász közösségeket közel nyolc évszázadon keresztül demokratikus szabályok működtették. Elég, ha csak vártemplomaikat nézzük. Ezek az óriási építmények nem fejedelmek, nem főnemesek pénzéből épültek, hanem szerény faluközösségek évtizedes, összetartó munkája révén. Azt hiszem, ez ma is érvényes üzenet: egy közösség külső anyagi támogatás, idegen segítség nélkül, önerőből is képes önerejét meghaladó értékeket alkotni – ha ezt minden tagja akarja, ha működik a közösségi összetartás, ha a közös célban mindenki magára talál.


– A régi Szeben falait, templomait, középkori házait nem világgá ment őslakói, hanem a betelepedett román lakosság restaurálja. Ez az Erdély régi értékeihez való újfajta viszonyulás biztató, főleg ha a kommunista éra pusztítására gondolunk. Akkoriban a többség lehetőleg mindent eltüntetett, ami Erdély más népeire emlékeztetett. Eszembe jut egy nagyon régi, krétai példa. Az ókorban a gortiszi görögök márványba vésték törvényeiket, majd kifüggesztették őket a főtérre, hogy mindig szem előtt legyenek. Az őket elűző rómaiak igazából nem tudtak mit kezdeni velük, mert nem értették jelentésüket, de ahelyett hogy megsemmisítsék őket, inkább feldíszítették velük újonnan épült amfiteátrumuk díszfalát. Az új hatalom nem pusztította el a legyőzöttek értékeit, hanem beépítette saját kultúrájába. Erőltetettnek tartja ezt a párhuzamot?


– Egyáltalában nem! Erdélyben is sokszor ugyanez történt, persze ki kell zárnunk a kommunista korszakot. De például 1944-ben, mikor az észak-erdélyi szászokat a német csapatok vonatokra pakolták, és kitelepítették Ausztriába és Németországba, a kiürülő falvak templomait eladták az ortodox hívőknek, s így ezek az épületek még ma is állnak. A román közösség beépítette az ikonosztázt, felrakta az ortodox keresztet, és azontúl magáénak tekintette a templomot. Vagyis ezek az épületek megmenekültek. Nem múzeumok, nincsenek szakszerűen restaurálva, nem is lesznek, mert mások használják őket, más funkciójuk van. És én ezt jónak tartom, mert nem vagyok a konzerválás híve. Nem lehet mindent üvegbura alá helyezni. A helyzet 1989 után természetesen megváltozott, mert a rohamosan kiürülő szász falvaknak már nem akadt új gazdája. A román lakosság képtelen mindent átvenni, annál is inkább, mivel a legtöbb ortodox közösségnek saját temploma van. Sajnos egyre több középkori szász templomot nem tud karban tartani kitelepedett közössége, úgyhogy ezek lassan összeomlanak, kőbányákká válnak. De maga a történelem sem más: egy óriási kőbánya. Hisz már az urwegeriek (Szászorbó) is római köveket építettek be a vártemplomukba. Felhasználták a már meglevőt, arra alapoztak. A kérdés csak az, hogy mennyire szándékos, célirányos ezeknek a régi templomoknak a lerombolása. Hogy elvárható-e valamilyen fajta kegyelet irántuk. Mert ha ezek már csak dekokratív elemként szerepelnek a tájban, a helyzet problematikussá válik. Egyetlen példát említenék, a Brassó melleti Marienburgot (Földvár). Romjai még állnak, de csak annak köszönhetően, hogy állítólag falai alatt Petru Rareş román fejedelem csatát nyert. Később, amint a mítosz tovább alakult, Földvárat kinevezték Rareş várának. De még egy történelmi mítosz sem elégséges ahhoz, hogy a romokat gondozzák.


– A kérdés csak az, hogy vajon ezen beépített kövek története is fennmarad-e?


– A kövek, legyenek azok rómaiak vagy erdélyi szász kövek, sokat tudnak mesélni. Persze annak, aki odafigyel történetükre... Engedje meg, hogy kérdését egy kicsit átfogalmazzam: hogyan viszonyul valaki egy számára strukturálisan és kulturálisan idegen városhoz? Azt hiszem, ebből a szempontból Szebenben valami egészen új történik. A restaurálási, renoválási munkálatok nagyon sok embert foglalkoztatnak, kenyérhez juttatnak. Az az érzésem, hogy ebben a városban egy újfajta mi-tudat van kialakulóban. A többségi román lakosság kiáll a város mellett, noha nem tartja román városnak, inkább erdélyinek. Elismerik, hogy mások alapították, itt előttük mások éltek. Persze ez sem egyértelmű, hisz akadnak olyanok is, akik mindent román eredetűnek látnának. De már a várost jelző tábla felirata is tanulságos: Sibiu – Hermannstadt. Míg a jelenleg érvényben lévő törvények szerint kétnyelvű táblát csak ott lehet felállítani, ahol a kisebbség száma meghaladja a húsz százalékot... Szóval én ezt a táblát az újfajta, toleráns, feszültségmentes gondolkodás jelképének látom. Azt jelenti, hogy a lakosság elfogadta ezt a várost, számára idegen történelmével együtt.    


– Kialakult volna egyfajta Szeben-tudat az ott élő románok körében?


– Bizonyára. Sőt Erdély-tudatról is beszélhetünk, ezt ma már a hivatalos román sajtó is tematizálja, persze olyan leegyszerűsítő általánosságokkal, hogy az erdélyiek megfontoltabbak, őszintébbek, jellemesebbek. Nemrég olvastam egy román újságban, hogy a bukaresti piacon az olténiai sajtárusok szelistyei, erdélyi kalapot tesznek a fejükre, mert a vásárlók csak az erdélyiekben bíznak. Létezik tehát egy pozitív előítélet.


– Milyen esélyeket ad Ön Szeben további fejlődésének a 2007-es év után?


– Azt már a Bibliából tudjuk, hogy a kánai mennyegző után szürke hétköznapok következnek. Így lesz ez Szebenben is, a jubileumi év számtalan ünnepsége után beáll a mindennapos élet, és bizonyára egyfajta másnaposság is jelentkezik. Mindemellett ez egy óriási impulzust jelent az egész környéknek, főleg gazdasági szempontból. Modernizálták a repülőteret, kiépítették a terelőutakat, fejlesztették az egyetemet. Emelett Johannis, a szász polgármester bebizonyította, hogy korrupció nélkül, tárgyias vezetéssel sokkal több esély van a fejlődésre.


– Schuller úr, hisz ön Szeben genius locijában, kulturális kisugárzásában? Tényleg meg tudja ez határozni, meg tudja változtatni a benne lakók felfogását?


– Természetesen! Az embert többfajta hatás éri életében. A szebenieket manapság nagyon sok pozitív hatás éri, s ennek köszönhetően büszkék szebeniségükre, nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül. Érdemes lenne ezt az állapotot felcserélni? Én nem tudom, mire lenne érdemes. Sőt a pozitív példa más közösségeket is megihletett: Johannis polgármester sikereinek hatására Szeben megye két másik városában, Heltauban (Nagydisznód) és Medgyesen is szász polgármestert választott magának a román többség.


– Hogyan értékeli a Németországban élő szászság ezt a kitüntetett helyzetet?


– Nagyon lelkesen. A Siebenbürgischer Zeitung minden számában jelennek meg erről cikkek. Ezt a jelenséget én deteritorizált büszkeségnek nevezem, határok feletti lokálpatriotizmusnak. A szebeni püspököt a „mi püspökünknek”, a polgármestert a „mi polgármesterünknek” nevezik, ami ugye egy kicsit furcsán hangzik, hiszen ezek az emberek rég eltávoztak arról a vidékről. Tehát ez is egy pozitív jelenség, mert az itt élő szászok identitása is felértékelődik általa. Ameddig a nyugati lapok főleg a romániai utcagyerekekről, a korrupcióról és az árvaházakról cikkeztek, az emberek inkább letagadták  az identitásukat. Most viszont büszkén mondják: én is az Európai Kultúrfővárosból származom.


– Schuller úr, köszönöm szépen az interjút!

 

Vizualizări: 35

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

200 state 

(ultimul: Micronesia)

Numar de steaguri: 264

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 42

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

1 stat are peste 10.000 clickuri (Franta)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

24 state au un click

 

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29. EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor