Molnár Dénes marosvásárhelyi művész kiállítása az Erdélyi Házban

[Magyar lap]

http://cyberpress.sopron.hu/article.php?id=2788

A soproni Erdélyi Ház Fövényverem utcai kiállítótermébe betérőt Molnár Dénes marosvásárhelyi művész alkotásai fogadják.

 

Molnár Dénes fametszeteket és akvarelleket állít ki. A művész mindkét technikának a legmagasabb fokú elméleti ismerője és gyakorlati művelője. Templomok, várak, tornyok, haranglábak: tematikában, a kiállított fametszetek és akvarellek azonosak. A tárlatlátogató elgondolkozhat azon, hogy a fekete-fehér, színvilágában “egyszerűbb”, puritánságot sugalló fametszetek, miért szorítják ki a “hátsó” kiállító terembe az élénk színvilágú, - és gondolhatnánk, hogy ezáltal kifejezőerejükben is hangsúlyosabb – akvarelleket. A válasz: azért, mert ennek a kiállításnak a fő üzenetét ez előbbiek hordozzák. 
Általában a fametszetek esetében a legegyszerűbb módon, a fehér alapszínű papír felületén a fekete vonalakból vagy foltokból születik a kép. Molnár Dénesnél az alkotások művészi és dokumentum értékén túl az alkalmazott technika milyensége az, amely az érzelmi többlet hordozója: nem a papír fehér alapszínén rajzolódik ki az ábrázolás, hanem az a fekete alapból bontakozik ki. Ezáltal a kép fénnyel telítődik.

A metszés nehéz, fizikai erőt igénylő mesterség. Míg a mesterember csupán reprodukciós munkát végez, addig a művész érzelmi töltettel is gazdagítja műveit. 
Így Molnár Dénesnél a fekete –fehér ellentéte a drámaiság kifejezőjévé válik, egyszerűsége pedig koncentrálásra késztet. A metszetek nem egyszerűen csak épületeket ábrázolnak. Ezek a művész vallomásai: a többnyire függőleges formátumú rajzfelületet követelő templomtornyok felfelé mutatnak, a felülről jövő fénytől körülövezve a lelki és szellemi megmaradásnak reménységét sugallják, a vízszintes és ezáltal súlyos várak a maguk rendíthetetlen méltóságteljességében a fizikai megmaradás jelképei.

Erdély (és nem csak Erdély) több évszázados templomai, erődítménytemplomai, várai nevükben, stílusukban, földrajzi elhelyezésükben hordozzák és megszólaltatják nemzetünk történelmét. Molnár Dénesnek ezen szándéka egyértelművé akkor válik, amikor néhány képen a hátérben feltűnnek az éppen arra a várra, templomra jellemző kőrácsok, boltzárókövek, boltozatok címerei, kapuminták, mintegy szervesen beleilleszkedve a metszet egészébe. A magyar történelem ilyenforma megörökítése 1988-ban, a falurombolások idején a művész erkölcsi feladatává vált. Innen dokumentum-értékük. A művész kitartó szívósággal bejárja, feltérképezi és megörökíti a Kárpát-medence gyepüvárait, földvárait, templomait, erődítményeit, kegyhelyeit. Később ezeket – immár nyomtatott formában is – albumokba rendszerezi, rövid ismertetőt ír, térképet rajzol. Lerajzolja, feljegyzi, tanítja mindazt, ami Erdélyben az utóbbi 40 év alatt többnyire csak szájhagyomány útján terjedt: a magyar történelmet.

Az akvarelleknél - a jellemző sajátságos technikának és a színekben rejlő kifejező erőnek köszönhetően -, a drámaiság helyett az esztétikai élmény válik hangsúlyosabbá.

Végezetül nem lehet említés nélkül hagyni, hogy Molnár Dénes többszörösen díjazott grafikus, könyvillusztrátor, karikaturista, a groteszk realizmus zászlóvivője, számos országos humorgrafikai tárlat szervezője és résztvevője. Rézkarcai és metszetei, a fametszetek mellett 30 albumban jelentek meg. Ő festette a szászrégeni református templom kazettás mennyezetét. Művészeti lexikona kiadás előtt áll. E korántsem teljes felsorolást követően azt gondolom, senki sem lepődik meg azon, hogy a művész tárlatmegnyitóján elhangzott vers szerzője maga Molnár Dénes:

Vadasdi táj 

Ott születtem 
a bomló szegleten 
roskad a felszeg, nyomul a hegy 
temetőt hord az idő 
és a köralakú tér fogyó házai 
a holt temető mellett, a házak is sírok 
ingovány a kaszáló, a pincék halúsztatók 
én sem maradtam ott, de egy a sorsunk 
bűnösként újra meg újra visszatérek 
mint képregényként rovom utam a Maros felett 
mint lebegő ködöt már sodor a szél 
Nap szívja lassan vérem 
a hullámokon 
leülök halászni, vadászni, madarászni üres tarisznyát 
foltozgatni 
reménnyel töltögetni 
lelkem 
melegítenek apró dérkristályok

- Tóth Éva -