Szajki Péter Most van most című romantikus roadmovie-ja öt díjat hozott el az amerikai filmfesztiválról, köztük a legjobb filmnek járó elismerést.
A legjobb film és a legjobb romantikus vígjáték díját Szajki Péter rendező-forgatókönyvíró vihette haza, míg a legjobb eredeti forgatókönyv díját Szajki-Vörös Adéllal megosztva kapta. Tompos Kátya lett a legjobb színésznő, Lovas Rozi pedig a legjobb női mellékszereplő.
Ide kapcsolódik:
Lovas Rozi ajánlja – A Papageno magazin márciusi száma már nyomdában
A New York Film Awards egy minden hónapban megrendezett megmérettetés, amelyen a világ minden tájáról nevezhetnek a filmkészítők. A zsűri minden hónapban privátvetítésen ítéli oda a legjobb film díját – májusban a Most van mostnak. Az elismerés mellé egy interjú is jár a filmkészítőkkel, illetve a film versenyben lesz az év legjobb filme címért.A díjak teljes listája itt elérhető.
Szajki Péter filmje eddig is számos díjat tudhatott a magáénak, többek közt Mohai Tamás hozta el Love International Film Festival legjobb férfi főszereplőjének díját Los Angelesből.
AMost van mostromantikus roadmovie-ban Szilvi egy hirtelen döntéstől vezérelve elszökik az esküvőjéről és
egy szabadnapos taxist eltérítve próbál menekülni nemcsak a vőlegénye, de a lehetséges élete elől is.
A laza és humoros taxis Petya képtelen megszabadulni a lánytól. A férfi számára sem ismeretlenek az éles váltások: ő a jogászkodást cserélte a taizásra. A filmben egyetlen nap alatt körbeutazzák Budapestet és környékét, de eljutnak a Balaton-felvidékre is. Ahogy egyre jobban megismerik egymást, felbukkannak a harmincas korosztály énkeresési és párkapcsolati problémái.
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera 2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii 12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius