altmarius

cultură şi spiritualitate

Lakatlan városrészben épült, de körbenőtték a házak a 250 éves a budai ferences templomot

Írta: Dabasi H. Kinga
Az egykori lakatlan városrészben az Ágoston-rendi szerzetesek építették a barokk templomot és kolostort, majd 1785-től a ferenceseké lett, akik tovább bővítették az épületegyüttest. A budai ferences templomot azóta körbenőtték a lakóházak, de a történelem viharai között is állnak a falak, és lelki otthonra találnak benne a közösségek.

Idén ünnepli felszentelésének 250. évfordulóját a Budapest Országúti Szent István első vértanú templom, ismertebb nevén a budai vagy Margit körúti ferences templom, amely a II. kerületben, a Margit körút 23. szám alatt áll.

A falak 250 éve állnak

Az évszázadok során a templom címe többször változott – Landsrasse, Ó főutca, Országút, Margit körút, Mártírok útja, Margit körút –, a város alakulásának vagy a politikai helyzetnek megfelelően, de az országúti ferencesek temploma mindig igazodási pont volt a környéken, lelki értelemben is.

Az Országúti Ferences Templom látképe (Fotó: orszagutiferencesek.hu)

A város egykori ábrázolásain is látható, hogy az országúti templom és a mellette álló kolostor a környék meghatározó épületegyüttese volt, amely kimagaslott a környezetéből. Később körbenőtték a lakóházak, a történelem viharai során többször átalakult, megújult az épület, de a falai között régen és ma is otthonra talált a hívő közösség.

Az évforduló alkalmából egy jubileumi kiadványt is kiadtak Templom és közösség 250 éve. Országúti Ferencesek címmel, illetve egy kiállítást is rendeztek a rendház folyosóján, amely a jubileumi év végéig tekinthető meg. A kiállítás tablóin bemutatják a templom és a kolostor történetét, a ferencesek és a plébánia életét a kezdetektől napjainkig.

A jubileumi kiállítás a rendház folyosóján megtekinthető (Fotó: pestbuda.hu)

Készült egy QR-kódos templomismertető is gyerekeknek, fiataloknak, amely segítségével megismerhetik a templom részeit – a főoltárt, a mellékoltárt, a szószéket – a templom nyolc különböző helyén kihelyezett QR kódok alapján.

A QR-kódos templomismertető​ a fiatalabb korosztálynak szól (Fotó: pestbuda.hu)

Kápolnából barokk templom

A középkorban a későbbi Margit híd budai hídfője közelében állt az Ágoston rend temploma és kolostora. Ez a török időkben teljesen elpusztult. Az egykori budai külterület, az Országút (Landstrasse, ma Margit körút) a Bécs felé menő országútról kapta nevét. A török uralom alóli felszabadulás után az ágostonrendi szerzetesek itt építettek 1707-ben kápolnát Szent István vértanú tiszteletére.

A kápolna a mai templom területének közepén állt. Az egyhajós, tornyos épületet J.M. Steudlin rézmetszete örökítette meg. Később, 1727–1737 között kolostort is építettek ide.

A budai Ágoston-rendi kápolna és kolostor látképe Johann Mattias Steudlin​ rézmetszetén 1731-ből a kiállítás tablóján (Fotó: pestbuda.hu)

Néhány évtizeddel később kinőtték a kápolnát, ezért a helyén 1752-ben elkezdték a templom építését. A templom tervezője Nepauer Máté budai építész. Az új templomot 1770. szeptember 23-án szentelték fel Szent István első vértanú és Szent István első magyar király tiszteletére. A díszítő munkálatok még egy évtizedig folytatódtak.

Tizenöt évvel később, 1785-ben II. József feloszlatta a szerzetesrendet, a budai Ágoston rendiek kolostorát, a templomot és a rendházat a vízivárosi ferencesek kapták meg. A ferencesek nem sokat változtattak a berendezésen. A főoltár képét és a kegyképet is megőrizték, csak a Tolentinoi Szent Miklós oltárt cserélték ki a rendalapítójuk, Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelt oltárra.

A ferencesek számának gyarapodása miatt a rendházépület bővítésére volt szükség. A kolostor kerti szárnya 1835-1841 között épült Kimnach Lajos budai építőmester tervei alapján. 1882-ben az utcai kolostorszárny manzárdszintjét lebontották statikai problémák miatt. A templomban 1843-ban az új orgonája miatt megnagyobbították a karzatot. 1884-ben a templom belsejét freskókkal díszítették.

A ferencesek teploma és kolostora 1890-ben, egy rajzon a kiállítás tablóján (Fotó: pestbuda.hu)

A XIX. század végéig a templomot előkert vette körül. A Margit körút szélesítése során 1900-ban megszüntették az előkertet, lebontották az itt álló kerítést, így az épület a járda mellé került. Az út szélesítése miatt az enyhén előreugró középrizalit is eltűnt.

A Margit körútat ábrázoló korabeli képeslap

Az I. világháborúban a templomoknak be kellett szolgáltatnia a harangokat. A néma tornyok megszólaltatására 1921-ben Szlezák László öntötte a ma is használt két harangot.

Szlezák László öntötte a harangot 1921-ben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A hívek növekvő száma miatt egyre szűkösebbé váló épületet mellékkápolnákkal szerették volna bővíteni. Rimanóczy Gyulát – a pasaréti templom tervezőjét – bízták meg 1933-ban a templom átépítési terveinek elkészítésével, majd 1939-ben tervpályázatot írtak ki a feladatra. A pályázat nem volt sikeres, végül 1940-ben Walder Gyula műegyetemi tanárt kérték fel új tervek készítésére, de a II. világháború miatt ez sem valósult meg.

A második világháborúban súlyosan megrongálódott a templom homlokzata. A szétlőtt tornyok legfelső szintjét teljesen újjá kellett építeni. Erre 1946-ban került sor, a toronysisakokra azonban csak ideiglenes palafedés készült.

A templom teljes belső helyreállítása 1947-ben, a külső 1951-ban történt meg. Ekkor helyreállították a toronysisakokat és visszatették a romok közül kimentett régi, 1837-ben készült kereszteket a tornyok tetejére.

A tornyok romos állapotban, majd helyreállítva, a kiállítás tablóján (Fotó: pestbuda.hu)

Újabb restaurálási munkálatok történtek 1984-ben. Az utcai kolostorszárny rekonstrukciója 1989-ben készült el, ekkor állították vissza a XIX. század végén statikai okokból lebontott eredeti barokk manzárdszintet, amely látványában megidézi az egykori rizalitot. A templom teljes felújítása az ezredforduló idején fejeződött be.

Margit körút (Mártírok útja), az Országúti Ferences Plébánia 1954-ben, itt még manzárdszint nélkül látható a rendház (Fotó: Fortepan/Képszám: 26795)

A Margit körút napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A főhomlokzat és a templombelső

A templom a Margit körúton, a kolostor mellett áll, lakóházak veszik körül. A templomhoz barokk, valamit klasszicista kolostorszárnyak csatlakoznak, a tetején két harangtorony magasodik.

A főhomlokzat középső része, a két torony között beljebb ugrik az épület homlokzatsíkjából. A főbejárat felett, középen, egy íves párkányon gyermekangyal látható, kereszttel a kezében. Felette a hatalmas lant alakú kórusablak, amelynek tetejét a ferencesek stukkócímere díszíti.

A torony fülkéiben bal oldalon Szent Mónika (Szent Ágoston édesanyja), jobb oldalon Tolentinói Szent Miklós szobra áll, középen Szűz Mária szobra látható. Az oromzati timpanont az Istenszem motívummal díszítették.

A homlokzaton plakát hirdeti a 250 éves jubileumot (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A második világháború jelentős károkat okozott a templom belső terében is. A színes üvegablakok betörtek, a főoltárkép megsérült, a Mária kegykép megsemmisült. Ezeket 1946-ban Márton Lajos festményeivel helyettesítették – ekkor került helyére a mai Szent István vértanút ábrázoló főoltárkép –, valamint több új festmény is készült a templomtérben.

A főoltár architektúráját Jager János Henrik budai kőfaragómester, szobrait Bebo Károly készítette. Bal oldalon Szent József, a jobb oldalon Szűz Mária barokk szobra látható.

A főoltárkép Szent István vértanút ábrázolja ​(Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A templombelsőt utoljára 1993-ban renoválták, ekkor alakult ki a templom szentélyének új arculata, amelyet új liturgikus elrendezés szerint készítettek el Cságoly Ferenc tervei alapján. A szentély padlózatát megemelték és vörös márvánnyal burkolták, lépcsővel látták el, a főoltárt a szobrokkal együtt restaurálták, szembemiséző oltár készült.

A templom hajója, háttérben az orgonával (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A templom alaprajza feltünteti a főoltár és a mellékoltárok elhelyezkedését (Fotó: pestbuda.hu)

Az egyhajós barokk stílusú templom két oldalán három-három mellékoltár található, az egyes oltárfülkéket szobrokkal, festményekkel díszítették. A keresztekkel díszített járólapokat 1903-ban rakták le a templom padlójára, ezeket 2020-ban újították fel.

Nyitókép: Az Országúti Ferences Templom (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Vizualizări: 172

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor