Kr. e. 49. január 10. | Caesar átlépi a Rubicont

[Magyar lap]

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/kr_e_49_januar_10_caesar_atlep...

Szerző: Tarján M. Tamás

„Menjünk hát, amerre az istenek jeladása és ellenségeim igazságtalansága vezérel. A kocka el van vetve.”
(Julius Caesar)

Kr. e. 49. január 10-én lépte át seregével a Rubicont Julius Caesar római hadvezér, az első triumvirátus egykori tagja, Gallia meghódítója. Caesar tettével megszegte a birodalom törvényeit, hiszen a folyón átkelve fegyveresen lépett Itália földjére, döntése nyomán pedig megkezdődött a polgárháború utolsó előtti szakasza.

A Rubicont átlépő és később dictatori méltóságig emelkedő hadvezér karrierje Kr. e. 60-ban vett új lendületet, ebben az évben ugyanis sikerült kibékítenie Crassust és Pompeiust, akikkel hamarosan megalakította az első triumvirátust. A titokban szövetségre lépő politikusok abban egyeztek meg, hogy Kr. e. 59-ben Caesar foglalja majd el a consuli hivatalt, Gallia későbbi meghódítója pedig cserében földet osztott Pompeius veteránjainak, illetve kedvező adóbérleti lehetőségeket biztosított Crassus lovagrendi híveinek. Consulatusát követően Julius Caesar – a többi triumvir közbenjárására – impériumot nyert Gallia római kézen lévő részén, illetve Illyriában, amit Kr. e. 55-ben Pompeius és Crassus további öt évre meghosszabbított.

A Kr. e. 56-os lucai találkozón nyilvánosan is megerősített triumvirátus tehát egy ideig nagyszerűen működött, a birodalom három erős embere egyensúlyi állapotot tartott fenn, ám az évtized második felében ez a stabilitás örökre elveszett. A szövetség sorsát az pecsételte meg, hogy Crassus Kr. e. 54-ben egy pártusok elleni hadjárattal akarta növelni tekintélyét, a kezdeti sikerek után azonban Carrhae mellett súlyos vereséget szenvedett, később pedig őt magát is tőrbe csalták, és meggyilkolták.

A hadvezér Kr. e. 53-ban bekövetkező halálával a triumvirátus megszűnt, Caesar és Pompeius útjai pedig hamarosan elváltak, hiszen, míg az előbbi hadvezér Gallia meghódításával szerzett magának hatalmat és dicsőséget, addig az utóbbi államférfi a senatusszal lépett szövetségre. Kettejük konfliktusában az is közrejátszott, hogy Crassus halála után hamarosan Julius Caesar leánya, Julia is elhunyt, aki Pompeius feleségeként szintén fontos szereppel bírt a triumvirátus megszilárdításában.

A Kr. e. 50-es évek elejére tehát a két egykori triumvir viszonya egyre inkább megromlott, Caesar ideje pedig vészesen fogyott, hiszen a Crassus és Pompeius consulsága idején elnyert ötéves galliai impérium a végéhez közeledett. Megbízatása lejártával a hadvezérnek el kellett volna bocsátania seregét, és politikai pozíciója megtartása – például a consuli tisztség megpályázása – érdekében Rómába kellett volna utaznia. Caesar ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy hazatérése óriási kockázatot rejt magában, hiszen senatusbéli ellenségei minden bizonnyal perek tömkelegét zúdították volna a nyakába, nem is beszélve az esetleges gyilkossági kísérletekről.

Gallia meghódítójának lényegében egyetlen „túlélési” lehetősége maradt: a Kr. e. 48-as év consulságának megpályázása oly módon, hogy impériumát 9 hónappal meghosszabbítja, és távollétében jelölteti magát e tisztségre, hiszen így hazatérésekor már immunitást élvezett volna. Céljai eléréséhez Caesarnak Pompeius támogatására is szüksége volt, az egykori szövetséges azonban szembefordult korábbi triumvirtársával, és a senatusszal összefogva seregei elbocsátását és azonnali Rómába utazását követelte.

A hadvezér tehát az Itáliát és Gallia Cisalpinát elválasztó Rubicon folyónál a szó összes értelmében válaszúthoz érkezett: ha engedelmeskedik, befolyását, de akár életét is elveszítheti, ellenkező esetben viszont fegyveresen lép fel az állam megdöntésére. A döntő pillanat Kr. e. 49. január 10-én érkezett el, amikor Julius Caesar az antikvitás történetíróinak tanúsága szerint az „Alea iacta est!”, vagyis „A kocka el van vetve!” felkiáltással úgy döntött, Fortuna és Mars döntésére bízza sorsát.

A hadvezér lépése a senatust és Pompeiust is váratlanul érte, a szélsebesen mozgó Caesar pedig villámgyorsan hatalmába kerítette Rómát, kiűzte a félszigetről egykori szövetségesét – akit állítólag az utolsó pillanatig igyekezett lebeszélni a háborúról –, majd villámgyorsan Hispániában termett, és megsemmisítette riválisa készületlen legióit. Megkezdődött a polgárháború utolsó előtti szakasza, mely során Pompeius sorsa már a Kr. e. 48-as pharszaloszi csata után megpecsételődött, három éven belül pedig az összes ellenfél vereséget szenvedett az állam megszervezésében is jeleskedő Caesar ellen.