cultură şi spiritualitate
Szerző: Tarján M. Tamás
Kr. e. 44. március 15-én, „március idusán” követték el a világ egyik leghíresebb merényletét Julius Caesar római államférfi ellen.
A Cassius és Brutus vezette összeesküvők a szenátusban gyilkolták meg a politikust, huszonhárom késszúrást ejtve Caesaron, akinek utolsó szavai állítólag ezek voltak: „Te is fiam, Brutus?” – Brutus ugyanis pártfogoltja, sőt, egyes pletykák szerint a fia volt. Caesart állítólag többen is figyelmeztették a veszélyre, kérve őt, hogy ne menjen aznap a szenátusba, mindhiába. A gyilkosságról és körülményeiről számos legenda és irodalmi feldolgozás született, a legismertebb ezek közül William Shakespeare Julius Caesar című drámája. De miért kellett hatalma és népszerűsége csúcsán Caesarnak meghalnia?
A század elejétől válságkorszakát élő Római Köztársaságban ő tett ismét rendet, nem csak hadvezérként, hanem államfőként is rendkívül tehetségesnek bizonyulva. A Pompeius és fiai ellen vívott polgárháborút megnyerve (Kr. e. 49-45) megszüntette a belpolitikai zűrzavart, számos tisztséget megszerezve reformjaival hatékonyabbá tette a közigazgatást és a gazdaságot, sőt, arra is volt ideje, hogy Szoszigenész egyiptomi csillagásszal elkészíttessen egy pontosabb naptárat, amit róla neveztek el Julián naptárnak (ez Európában a XVI-XVIII. századig volt érvényes, de pl. Oroszországban 1918-ig használták).
Róma formálisan köztársaság volt, a valóságban azonban a hatalom egy kézben összpontosult, ráadásul a hatékonyság érdekében Caesar még a látszatra sem adott, felvette az élethosszig szóló dictatori címet. Így hiába volt népszerű vezető (a koronát többször is felajánlották neki, merénylőit később „apagyilkosoknak”, őt magát istennek nyilvánították), mégis akadtak, akik úgy gondolták, a régi köztársasági rend visszaállításának ő a legfőbb akadálya.
A Brutus és Cassius vezette merénylők azonban meglehetősen együgyűek voltak, hiszen semmi tervük nem volt arra nézve, hogy Caesar halála után mi legyen Rómával. Ők maguk két nap után kénytelenek voltak elmenekülni a városból (bár Octavianusszal, Caesar gyámfiával megegyeztek, hogy nem esik bántódásuk), Róma pedig a nyugalom kora helyett az újabb polgárháború másfél évtizedes káoszába került, amit később sem a köztársaság, hanem Octavianus (Kr. e. 29 után Augustus) katonai diktatúrája, a principátus egyeduralmi rendszere váltott fel.
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius