Szerző: Tarján Tamás
Kr. e. 217. június 21-én vívták Hannibál és Gaius Flaminius consul csapatai a Trasimenus-tavi csatát, melyben az észak-afrikai birodalom hadai megsemmisítették a rómaiakat. A zseniális karthágói vezér győzelme után Itália hosszú időre kiszolgáltatottá vált a punokkal szemben.
A Kr. e. 218-as konfliktus előtt a két birodalom már vívott egy háborút, mely Kr. e. 241-ben Karthágó vereségével, és Szicília elvesztésével végződött. Két évtized alatt aztán a kereskedőnép erőt gyűjtött, gyarmatosította Hispánia déli részét, miközben Róma az Ebro folyótól északra hozott létre kolóniákat. A második háború éppen ezen gyarmatok pun megszállásával kezdődött, miután Hannibál, az afrikai birodalom legtehetségesebb hadvezére hónapokig tartó ostrom után bevette Saguntum erődjét. A pun katonai géniusz a támadás előtt impozáns tervvel állt elő a karthágói államtanácsban: roppant seregével és harci elefántjaival az Alpok hegyein akart átkelni, hogy északról, a római uralom alatt élő Pó-völgyi kelták fellázítása után törjön Itáliára. Hannibál feladatát nehezítette, hogy nem vonulhatott végig a Földközi-tenger partján, mert ott a Rómával szövetséges városokkal is meg kellett volna küzdenie, tehát az Alpok havas csúcsai között, a Durance és Isére folyók völgyének úttalan útjain boldogulnia. A háború ez idő alatt a punok számára kedvezőtlenül alakult, miután Publius Cornelius Scipio vezetésével Róma seregei átkeltek Hispániába, Szicília partjainál, Lilybaeum mellett pedig Haszdrubál flottája szenvedett súlyos vereséget.
Hannibálnak a Pó völgyében feltűnő híres elefántjai tehát a döntő kudarctól mentették meg punokat, ráadásul a merész hadvezér – a különböző kelta törzsekkel folytatott háborúk és tárgyalások eredményeként – még erősebben ért Itália határára, mint ahogy Hispániából elindult. Miután a Ticinus folyó mellett a támadók legyőzték az ellenük vonuló Scipio lovasságát, a Padus – Pó – völgyében élő kelták is fellázadtak Róma ellen. Hannibál ekkor becslések szerint 38 000 fős sereggel rendelkezett, melynek élén aztán Trebia mellett a Kr. e. 218-as év consulja, Tiberius Sempronius Longinus felett is győzelmet aratott. A köztársaságon ekkor úrrá lett a pánik: a szenátus hazahívta a serege nagy részét elvesztő Longinust, majd Gaius Flaminiust és Gnaeus Servilius Geminust nevezték ki consulokká. Servilius a korábbi főparancsnok, Scipio helyét vette át, míg Flaminius Hannibál megállítását kapta feladatul, aki ez idő alatt emberfeletti teljesítménnyel – az Arno mocsarain keresztülvágva – Etrúriában termett. A pun vezér minél előbb csatára akarta kényszeríteni a consult, ennek érdekében – valamint hogy a szövetséges népeket eltántorítsa Rómától – kirabolta és felgyújtotta a vidéket, és felgyújtotta a környező falvakat és városokat. Végül sikerült elérnie, hogy a tehetetlen Flaminius elszánja magát az üldözésre, és miután a karthágói sereg jóval gyorsabb volt a köztársasági légióknál, csapdát is állíthatott a római hadvezérnek.
E terv részeként Hannibál hadai Kr. e. 217 júniusában előrenyomultak a félsziget belsejébe, és az őket üldöző római hadakat a – Toscanában található – Trasimenus-tóhoz csalták. A pun vezér a csata előtti napon a tótól északra emelkedő dombok között rejtőzött el seregével, és várta, hogy Flaminius légiói végighaladjanak a magaslatok és a tó között elterülő keskeny medencében. Június 21-én reggel, amikor a római hadak elérték a szóban forgó helyet, Hannibál erői elzárták a menekvés útját, majd megsemmisítették az ellenséget. Miután a pun vezér hírül vette, hogy Flaminius besétált a kelepcébe, először kisebb hadtesteket küldött a vonuló sereg ellen, hogy összezavarja a menetoszlopot, és a lehető legjobban szétdarabolja a római erőket. Ez nem bizonyult túl nehéz feladatnak, ugyanis az ellenséges harci kürtök szavától megzavarodó légiók helyzetét még a tó környékét borító sűrű köd is nehezítette. A karthágói támadás könnyedén megtörte a csekély ellenállást, és az egy óráig tartó csatában Flaminius teljes seregét levágták vagy fogságba ejtették. A consul maga is elesett az ütközetben.
Róma a Trasimenus-tónál szenvedte el a háború során második katasztrofális vereségét, mely nem csak a veszteségeket, hanem a következményeket tekintve is súlyosabb volt, mivel megnyitotta az utat Hannibál számára az Örök Város felé. Az ütközet után a szenátus Fabius Maximus diktátori kinevezésével próbált úrrá lenni a helyzeten, aki híres halogató taktikájával már nem a győzelemre, hanem csupán a veszteségek csökkentésére törekedett. A későbbiek során azonban a halogató taktika, majd a Maximus leváltása után alkalmazott agresszív stratégia – mely a Kr. e. 216-ban, Cannae mellett elszenvedett római vereséget hozta magával – egyaránt megbukott, és úgy tűnt, a pun győzelmet semmi sem állíthatja meg. A háború szeszélye mellett Róma szövetségeseinek állhatatossága is döntően hozzájárult ahhoz, hogy végül a köztársaság és a legendás Scipio Africanus került ki győztesen a háborúból, Hannibál pedig egy hanyatló birodalom utolsó romantikus hőse lett.
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius