altmarius

cultură şi spiritualitate

Komáromi György vezetheti a Pinceszínházat

Dr. Komáromi György Bérczes Lászlóval, Benkó Bencével, Bíró Bencével, Fábián Péterrel, illetve Göttinger Pállal közösen adta be pályázatát a Pinceszínházra. A szakmai bíráló bizottsága a 14 pályázó közül az ő anyagukat támogatta a június 22-i ülésén.

Ahogy arról mi is beszámoltunk a Pinceszínház vezetésére többen is bejelentkeztek, miután az előző igazgatót, Soós Pétert Ferencváros polgármestere szerződésszegés miatt azonnali hatállyal elbocsátotta, mivel az intézményvezető csatlakozott az SZFE oktatóigárdájához.

Ide kapcsolódik:
Kié lesz a Pinceszínház? - Göttinger Pál is a pályázók között

Június 22-én szerdán egész napos meghallgatást tartott a Pinceszínház igazgatói pályázatának szakmai bíráló bizottsága, és a 14 pályázó közül dr. Komáromi Györgyöt támogatta 8 voksból 6 szavazatos többséggel – számolt be Facebook-oldalán a Ferencváros.

Göttinger és társai korábban már pályáztak a Pécsi Nemzeti Színház vezetésére is, ahogy arról mi is beszámoltunk. „A budapesti Radnóti Színház gazdasági igazgatója, Komáromi György, aki Bérczes Lászlót, Benkó Bencét és Fábián Pétert, az operatagozatra pedig Göttinger Pált hozná magával. A szakember a pályázati kiírással összhangban menedzserszemléletű színházat ígér, erős fiatalos szállal.” – fogalmazták meg törekvéseiket a pécsi pályázatukban.

A pályázók névsora:
dr. Lázár Balázs
dr. Bodansky György
Lovas Gabriella
Kutszegi Csaba
Gáspár András
Horváth János Antal
Szirtes Balázs
Sztarenki Pál
Molnár Csaba
Dr. Komáromi György
Rácz Attila
Gulyás Hermann Sándor
Gencsev Gábor
Dr. Bagossy László
Pozsgai Zsolt benyújtotta a pályázatát, ám végül visszalépett.

A leendő igazgató személyéről a képviselő-testület dönt a bíráló bizottság véleményének figyelembevételével. A zsűri egyértelmű szakmai ajánlást szeretett volna tenni a döntéshozók számára.

A bizottság összetétele:
A Színházművészeti Bizottság delegáltjai:
Barnák László a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója
Őze Áron, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója
Csáki Judit magyar színházkritikus, újságíró, műfordító, egyetemi tanár
Jászay Tamás újságíró, szerkesztő, kritikus, kurátor, egyetemi oktató, a Revizor alapító szerkesztője, állandó szerzője
Prof. Dr. Kásler Miklós delegáltja:
Benedekfi István – osztályvezető, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, Előadó-művészeti Főosztály

A fenntartó önkormányzat delegáljtai:
Döme Zsuzsanna alpolgármester
Szász János Balázs Béla-díjas magyar színházi és filmrendező, dramaturg, forgatókönyvíró, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész
A ferencvárosi Pinceszínház delegáltja:
Farkasné Bugyáki Beáta

Vizualizări: 9

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor