Kemény Zsigmond

[Magyar lap]

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kemény Zsigmond
Kemény Zsigmond. Barabás Miklósfestménye.
Élete
Született	1814. június 12. Alvinc
Elhunyt	1875. december 22.(61 évesen) Pusztakamarás
Szülei	apja: Kemény Sámuel, anyja: Csóka Rozália
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)	regény
Irodalmi irányzat	romantika
Első műve	Izabella királyné és a remete (1837–1838)
Fontosabb művei	Özvegy és leánya (1855)
A Wikimédia Commons tartalmazKemény Zsigmond témájú médiaállományokat.

magyargyerőmonostori báró Kemény Zsigmond (Alvinc, 1814. június 12. – Pusztakamarás, 1875. december 22.) magyar író, publicista, politikus. A magyar romantikus regényirodalom Jókai Mór melletti legnagyobb alakja.

Élete

Alvincon született. Édesapja Kemény Sámuel (1758–1823) és édesanyja Csóka Rozália (1780–1855). 1820–1823között járt elemi iskolába Zalatnán. 1823–1834 között a nagyenyedi kollégiumban tanult jogot. 1834–1835 között részt vett az országgyűlésen, ahol barátságot kötött Wesselényi Miklóssal. 1835–1837 között Kapudon élt édesanyjával. Amarosvásárhelyi királyi táblánál fejezte be jogi tanulmányait. 1837-ben a Nemzeti Társalkodó közölte első cikkeit.1838–1839 között Kolozsvárott főkormányszéki írnok. 1839–1840 között a bécsi egyetemen természettudományi előadásokat hallgatott.

1840-ben Kolozsvárra költözött, ahol 1841–1843 között az Erdélyi Híradó egyik szerkesztője lett. 1843-ban írt röpiratában (Korteskedés és ellenszerei) a megyék önkényeskedésére világított rá. Előbb Széchenyi István híve, 1846-ban Eötvös József és a centralisták mellé állt. 1847-ben Pestre költözött és a Pesti Hírlap munkatársa lett. A szabadságharc alatt képviselő, majd belügyminisztériumi tanácsos. Követte a kormányt Debrecenbe, Kossuth LajostPestre és Aradra. Világos után egy ideig bujdosott; végül az osztrák hatóságok Pesten internálták. Ekkor írta leghíresebb röpiratait: Forradalom után (1850) és Még egy szó a forradalom után (1851).

E két írásában határozottan forradalomellenes álláspont nyilvánul meg. Meg akarja győzni a nemzetet az új helyzethez való alkalmazkodásnak, a korábbi törekvések feladásának szükségéről, az osztrák hatóságokat pedig arról, hogyMagyarországon nincs talaja a forradalomnak és radikalizmusnak, mert a magyar „nemzeti jellem” kizárja ezek lehetőségét, s ezért az abszolutizmusnak sincs értelme. Ámde mindkét részről csak gyanút ébresztett maga iránt; érvelésével egyik felet sem sikerült meggyőznie.

Báró Kemény Zsigmond képe aVasárnapi Ujságban (1856, 14. sz.)

E megtorpanása után Csengery Antallal és Kazinczy Gáborral, később Deák Ferenccel kialakították a passzív ellenállás formáit, szervezték az irodalmi életet és a nemzet egyik irányítójává emelték lapjukat, a Pesti Naplót, melynek szerkesztését 1855-ben vette át. 1859-ben, az abszolutizmus gyengülésekor ő elsők között mondta ki, hogy 1848 alapjára kell helyezkedni, de közben elsősorban a nemesi vezető réteg érdekeit tartotta szem előtt. A következő években barátaival együtt készítette elő a kiegyezést.

A kiegyezés után már alig volt politikai szerepe. A szerkesztés, az éjszaka végzett, túlhajtott írói munka, zilált anyagi helyzete és a politikai izgalmak felőrölték idegeit. Még a Kisfaludy Társaság elnökségét is (1866-tól) egyre inkább csak forma szerint látta el. Betegsége mindjobban elhatalmasodott rajta és elméje elborult. Hazatért Erdélybe, öccsének pusztakamarási birtokára és ott halt meg. Emléke előtt tisztelegve Marosvásárhelyen Tolnai Lajos 1878-ban irodalmi társaságot létesített. Eleinte a társadalmi regények és elbeszélések, később a történelmiek vannak túlsúlyban. Regényeiben a sötét háttérbe rendszerint tragikus történetet állít be. Hősei nem közönséges emberek. Botlásaikért aránytalan büntetéssel bűnhődnek.

Személyisége

Az Élő Könyvek - Magyar Klasszikusok sorozatban, Zord idő című műve elé írta bevezetésképpen az alábbi sorokat közeli munkatársa és elvbarátja, Rákosi Jenő:

„Ha az ember mellképét nézi, az a benyomása, hogy egy termetes atlétával áll szemben. Domború és hatalmas mellkasa felett egy impozáns nagy fej ül, húsos arccal, kemény vonásokkal. Pedig ő alacsony, zömök ember volt, csak a feje volt nagy, lakása egy nagy, átfogó elmének, barlangja egy zord szellemnek. És melle volt termetes, palotája egy nagy, nemes és jóságos szívnek, amely nyájasan nézett ki rád két ártatlanul a világba tekintő szem ablakán.”

„Hihetetlennek látszik, hogy ez a szinte a naivitásig jó ember két szelíd szemével mint acélfúrókkal tudott behatolni az emberi lélek rejtelmeibe. Részvét, emberszeretet, méltányosság és megértés töltötte el szívét embertársai iránt, kik a küzdő és tolongó sokaságból elébe kerültek. Azokon azonban, akik arra vállalkoztak, hogy embertársaik s a haza sorsát intézzék: se kosztüm, se dekoráció, se szavalat, se póz nem segített: ha történeti alak, ha élő kortárs volt: az ő szeme behatolt lényének, érzésének, szándékának és céljainak legrejtettebb zugaiba is és mesteri kézzel állította össze, akár elképzelt alakjainak, jellemét.”

1865-ben készült fénykép (Ellinger Ede)

„Ismeretes az az eset, amikor Prottmann, a rendőrfőnök, két rendőrtisztet küldött hozzá késő este a Pesti Naplónak egy cikke miatt, melynek törlését a cenzúra – persze előzetesen – követelte. A két rendőrtiszt a bárót már ágyban találta és kezdte neki magyarázni a félelmes Prottmann úr intézkedését. És beszéltek, beszéltek s egyszerre csak elhallgatnak s megdöbbenve egymásra néznek. Amíg ők beszéltek, a báró – elaludt. Ott feküdt, mint a szendergő tiszta lelkiismeret. Csináljanak Prottmannék vele is, cikkével is, amit akarnak. Az már az ő dolguk, ő maga elvégezte a magáét. (…) A bárónak pedig reggel eszébe jutott, hogy milyen látogatói voltak. Hozatja a Pesti Naplót, a cikk benne volt és – csodálatos dolog – semmi következménye nem lett. A nyugodt lelkiismeret e képe leszerelte Prottmannt és embereit is.”

„Egy napon odalép hozzám a szerkesztőségi asztalom mellé s ravasz mosollyal így szól: Becsaptam az inasomat! Bámulva rámeredek. Hogy a báró úr egyáltalán becsap valakit a világon? – Igen, becsaptam. A gazember lopja az edényemet a pincéből és azt hiszi, hogy nem tudom. Pedig – tudom! Ez volt ő, mikor valakit rászedett.”

Művei

• Izabella királyné és a remete, 1837–1838 (töredék)
• Korteskedés és ellenszerei, 1843 (I. kötet, II. kötet; forrás: MTDA)
• Gyulai Pál, 1847
• Forradalom után, 1850
• A szív örvényei, 1851
• Még egy szó a forradalom után, 1851
• Férj és nő, 1852
• Két boldog 1852
• Szellemi tér 1853
• Ködképek a kedély láthatárán, 1853
• Eszmék a regény és dráma körül 1853
• Alhikmet, a vén törpe 1853
• Szerelem és hiúság, 1854
• Özvegy és leánya, 1855
• A rajongók, 1858
• Zord idő, 1862
• Élet és irodalom (1883)

Származása

Kemény Zsigmond családfája

b. Kemény Zsigmond (Alvinc, 1814. jún. 12.– Pusztakamarás, 1875. dec. 22.) író, publicista, politikus	Apja: magyargyerőmonostori b. Kemény Sámuel (1758–1823)	Apai nagyapja: b. Kemény Zsigmond (1732–1769)	Apai nagyapai dédapja: b. Kemény Boldizsár (? –1755. előtt)
			Apai nagyapai dédanyja: losonczi b. Bánffy Ágnes (? – 1734. júl. 12.)
		Apai nagyanyja: czegei b. Wass Éva (1743– ?)	Apai nagyanyai dédapja: b. Wass György
			Apai nagyanyai dédanyja: sajószentpéteri Szentpétery Erzsébet
	Anyja: borbátvízi Csóka Róza (1780. – 1855. dec. 2.)	Anyai nagyapja: Csóka Izsák	Anyai nagyapai dédapja: n.a.
			Anyai nagyapai dédanyja: n.a.
		Anyai nagyanyja: nagyváradi b. Jósintzi Júlia	Anyai nagyanyai dédapja: n.a.
			Anyai nagyanyai dédanyja: n.a.

Források

1. Jump up↑ Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája K–O, Tellér Kiadó, Budapest, 1993., 59–61. o. ISBN 963-817-800-0

• dr. Mohácsy Károly: Irodalom a középiskolák III. opsztálya számára 43-45. old. (Korona Kiadó, Budapest 1992.)
• Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek ISBN 9638607106
• Báró Kemény Zsigmond: Zord idő (Élő könyvek - Magyar klasszikusok, XXVIII. kötet) (Budapest, é. n.)
• Kemény Zsigmond művei a MEK-ben
• Kemény Zsigmond naplója (részletek)
• Kemény Zsigmond: A mohácsi veszedelem okairól
• Kemény Zsigmond: Élet és irodalom. Tanulmányok
• Pályaképe a Kulturális Enciklopédiában
• Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 896–897. o.
• A magyar irodalom története Kemény Zsigmondról szóló fejezete
• Szerzői adatlapja a Molyon

Kapcsolódó szócikkek

• Kemény Zsigmond emlékezete Erdélyben