altmarius

cultură şi spiritualitate

Az egykori intézőlakásból kialakított kastély. Környékét szépen parkosították, bár azon még kell dolgozni
Az egykori intézőlakásból kialakított kastély. Környékét szépen parkosították, bár azon még kell dolgozni

Szombaton, a VIII. Tornyai Falunap egészen különleges eseménye volt a „kastély” bemutatása a falunap meghívott vendégeinek és több helybelinek. A tornyaiak már jó három éve nézegetik, hogyan sürgölődnek a katolikus templommal szemben lévő telken a munkások a régi, romlásnak indult épületben és körülötte. A helybeliek „kiskastálynak” mondták egykoron, és, bár a maiak közül talán senki sem látta, azt sokan tudják, hogy itt állt valahol a Justh-kastély, amelyet egyes források szerint 1938-ban bontottak le. Hogy miért és milyen körülmények között, arra hiteles magyarázatot senki nem tud, de több variáns is létezik. A szóbeszéd szerint egy Justh-lány szeretője, miután nem sikerült eladnia, lebontatta, s így szerzett pénzt többek között a téglákból. Tény, hogy a falu több házába kastélybeli anyagokat építettek be, s egy míves kivitelezésű szárnyas ajtót is felfedezett valaki egy tornyai házban.

A kastélyt egyébként – a római katolikus templommal, meg egy iskolával együtt – Marczibányi Lőrinc Csanád megyei alispán, királyi tanácsos építtette az 1750-es években, miután Tornyát megvásárolta; a XIX. század végén ajándékozták Justh Gyula makói országgyűlési képviselőnek, egy 1906-ból származó hiteles kastély-fotót a Wikipédián fedeztem fel. Nos, nem úgy nézett ki, mint a mostani, amely egyébként a birtok intézőjének lakásaként szolgált. A kollektív idején, meséli egy helybeli, többek között raktár, meg a tehenészetben dolgozó idegen munkások szállása volt, akik aztán, szokás szerint, alaposan lelakták a 14 szobás ingatlant.

Dr. Viorel Pâteaorvos és neje, Mariana erősen romos állapotban (és ennek megfelelően viszonylag olcsón) vásárolta meg pár évvel ezelőtt, és 2014-bern hozzáláttak a teljes felújításához. Mint mondták: igyekeztek az eredeti struktúrát megtartani, amennyiben lehetséges volt, a lényeges változtatást az jelentette, hogy a magas padlásteret beépítette, ott néhány szobát alakított ki, s a továbbiakban újabbakat épít majd hozzá.

Mindenesetre, aki ma belép a „kiskastályba”, ámul és bámul, mit sikerült kihozni a régi épületből. Néhány fal lebontásával rendezvénytermet alakítottak ki, a pincében (egy részében megtartották a természetesen felújított régi téglaboltozatot) ultramodern konyha, hűtőterem stb. jelzi, hogy majdan itt főzni is fognak. Az egész épületen látszik, hogy igen jó anyagokkal és hozzáértő mesterekkel, meg jó ízléssel dolgoztak.

A kedves olvasó bizonyára kíváncsi, mi is lesz a volt kiskastály rendeltetése. Nos, Pâtea doktor rendezvényközpontot tervez, ahol az esküvőtől az egyéb összejövetelekig sok mindent lehet tartani. A tulajdonos ugyanakkor hangsúlyozta: nevelési célzatú találkozókat is szervezne, ahol fiatalok, például, neves emberekkel beszélgethetnének, s mivel Tornya a magyar határ mentén fekszik, a magyarok és románok számára is amolyan találkozóhely lehetne. Mivel a falunapon ott volt Battonya város alpolgármestere, Borsodi János is, erről a témáról is elbeszélgettek.

Egy magát, mivel harminc évig ott dolgozott, félig tornyainak valló nyugdíjas pedagógus kijelentette: örömmel látja, hogy ilyen kivételes létesítménnyel gazdagodott a falu, amelyre lakosai is büszkék lehetnek.  

Vizualizări: 43

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor