József Attila erdélyi kapcsolatai

[Magyar lap]

Cseke Péter

Nyomjelek  Jancsó Béla 
és Fábián Dániel levélváltásaiban

Anyám kún volt, az apám félig székely,

félig román, vagy tán egészen az.

József Attila: A Dunánál

(1936)

 

Cluj–Kolozsvár, Str. Moţilor–Monostori út 16. A két világháború között évente levelek/levelezőlapok és kéziratok százai érkeztek erre a címre. Nemcsak Erdélyből és Magyarországról, Bukarestből és a Kárpátokon túlról – de Londonból, Oxfordból, az Amerikai Egyesült Államok legkülönbözőbb városaiból, Párizsból, Rómából, Berlinből, Bécsből, Pozsonyból, Prágából is. Attól függően, hogy a Trianon utáni első erdélyi írónemzedék, a Tizenegyek tagjai 1923 után a világ „mely sarkába” kerültek, illetve az Erdélyi Fiatalok munkatársai a harmincas években honnan jelentkeztek.

A nyolcvanas évek elején, amikor Jancsó Béla lakását felszámolták, kevesen tudtak már arról, hogy milyen értékes irodalom- és művelődéstörténeti örökséget rejt a Monostori útra néző szoba, illetve a mély kapubejárat jobb oldali falába épített – „titokzatos” – vaspántos szekrény. Így csaknem kárba veszett a fiait is túlélő, kilencvennyolc évet megélt özv. dr. Jancsó Ödönné Zsakó Sarolta (1885–1983) magányos napjainak értelmet adó munkája. A hagyatékot számba vevő és haláláig őrző Sárika néninek még arra is volt gondja, hogy amikor leveleket adott át valakinek – akár a Balázs Ferenc-monográfián dolgozó Mikó Imrének, akár a Buday György erdélyi kapcsolatainak dokumentumait Szegeden őrző Buday Margitnak –, előbb golyóstollal lemásolja azokat, vagy pedig tartalmukról feljegyzéseket készítsen.

A „kevesek egyike” Jancsó Béla jó barátja és eszmetársa, Debreczeni László volt, aki engem is beavatott az Erdélyi Fiatalok mozgalmának szerteágazó – és máig meglepetésekkel szolgáló – történetébe.

Padlóra szórt levelek, levélmásolatok, kéziratok, újságkivágások látványa fogadott, amikor Debreczeni telefonhívására – kérésének megfelelően: jókora bőrönddel – a „lerobbant” lakásban megjelentem. Domokos Géza és Molnár Gusztáv megbízásából javában dolgoztam már az Erdélyi Fiatalok dokumentumkötetének összeállításán,1 így hát kapóra jött ez a forráskiegészítő leletmentés. Korántsem „hasznosíthattam” persze mindent, amire pedig az életművel felérő Jancsó-levelezés lehetőséget kínált. A bevezető tanulmányban épp csak „felvillantottam” például az Erdélyi Fiatalok és a rokon mozgalmak (a felvidéki Sarló, a Szegedi Fiatalok és a budapesti Bartha Miklós Társaság) kapcsolatát, de arra már nem futotta – sem a rendelkezésemre álló időből, sem a „betervezett” terjedelemből –, hogy együttműködésüket a kötet törzsanyagában kellőképpen dokumentáljam.

Mulasztásaimra nemsokára a szellemőrség csengetése „ébresztett rá” – 1985. október 1-jének hajnalán –, a három előcenzúrázáson átesett harmincíves kötet nyomdába adása után. Addig sejtelmem sem volt arról, hogy mikrofilológiában jártas tisztek is „szolgálnak” az állambiztonságnál. Elsősorban Gyallay Domokos fiának, Gyallay Pap Zsigmondnak a leveleire voltak kíváncsiak, aki az Amerikai Egyesült Államokban – úgymond – „Románia-ellenes lobbykat” szervez. Miután sikerült tisztáznom, hogy az Erdélyi Fiatalok egykori alapító főmunkatársa jó évtizede elhunyt New Jerseyben, a már összecsomagolt Jancsó-levelezést szerencsére nem vitték magukkal. „Szekus ügyekben” tájékozottabb ismerőseim azonban idejekorán figyelmeztettek: pirruszi győzelem ez – bármelyik pillanatban visszatérhetnek. (Sajnos, nekik volt igazuk.) Ezek a nem várt látogatások riasztottak még csak igazán munkára. Amit reggeltől estig legépeltem, este biztonságosnak tűnő helyre menekítettem. Akkor fedeztem fel József Attila nevét a Bartha Miklós Társaság (a továbbiakban: BMT) ügyvezető elnökének, Fábián Dánielnek és az Erdélyi Fiatalok mozgalmát elindító Jancsó Bélának a levélváltásaiban.    

 

1. Az első – korántsem a leglényegesebb – kérdés: találkozott-e valaha is Jancsó Béla József Attilával, ismerték-e egymást személyesen?

A József Attila erdélyi kapcsolatait körültekintően feltáró 1980-as könyvében Kántor Lajos valószínűnek tartja, hogy az idősebb Jancsó fivér is közelebbről ismerte József Attilát.2 Hitelt érdemlő bizonyítékok azonban máig sem kerültek elő. Szellemi találkozásaikra vonatkozó adatok annál inkább – főként az Erdélyi Fiatalok és a BMT szorosabb együttműködése idején. Minthogy a két Jancsó fivér közül a Budapesten és Párizsban egyaránt otthonos Jancsó Elemér volt a „mozgékonyabb”, a két ifjúsági mozgalom vezetői között – kezdetben legalábbis – ő tartja a levelezésnél „élőbb” kapcsolatot. Testvérbátyja megbízásából ő képviseli az Erdélyi Fiatalokat a BMT és a felvidéki Sarló budapesti összejövetelein, annál is inkább, mivel maga is az erdélyi ifjúsági folyóirat alapító főmunkatársa volt.

Jancsó Béla már a BMT Új Magyar Föld című röpiratát megköszönő első – még magázódó – levelében (1929. július 7.) jelzi Fábián Dánielnek, hogy az öccse hamarosan felkeresi. „Alig egy órája ment el tőlem öcséd, akivel alapos diskurzust folytattunk a magyar problémákról” – tudjuk meg a július 21-én keltezett válaszból. Ebben még nem esik szó arról, hogy szándékában áll eljuttatni József Attila Nincsen apám, se anyám című verseskötetét. Hogy több példányt küldött belőle, az a soron következő Fábián-levélből derül ki (1929. augusztus 18.), miután Jancsó Béla az elszámolás lebonyolítása felől érdeklődik újdonsült barátjánál: „A kérdéses versesköteteket, a József Attiláét, ingyen terjesztésre küldtem le, ezért semmiféle pénzt ne küldjetek, ha azonban akartok érte valamit kapni, azt a készülő ifjúsági mozgalmatokra fordítsátok. (Nagy ajándék.)”

Csak következtetni lehet rá, hogy a „nagy ajándékot” talán épp Jancsó Elemér hozta el, augusztus elején. Budapesti tartózkodásának idejére esik Szigethy Endre (a BMT irodalmi elnöke, az Új Magyar Föld munkatársa) kolozsvári látogatása – aki Fábián Dániel megbízásából „a haladó szellemű magyar ifjúság konferenciájának összehozása” ügyében kereste fel Jancsó Bélát. A megbeszélésükről írt részletes július 24-i tájékoztatóban azonban nem kerül szóba József Attila küldeménye. „Öcsém hazajövetele után még írni fogok” – ezzel zárul a levél, de írója csak augusztus 27-én köszöni meg Fábiánnak a Nincsen apám, se anyám példányait, egyben jelezve, hogy Benedek Elek halála miatt késik a válasza. Nem zárható ki tehát: Fábián Dánielnek gondja volt arra, hogy Jancsó Elemért (július végén, augusztus elején?) összeismertesse József Attilával, aki – májusi és szeptemberi gyógykezelése között – a nyarat Budapesten töltötte.3 Ám semmi kétségünk az iránt, hogy a következő év nyarán nagyobb társaságban együtt voltak, több napon át találkoztak. Szalatnai Rezső harminc évvel később úgy emlékezett, hogy rajta kívül Jancsó Elemér volt a „másik kisebbségi” abban a Múzeum körúti kávéházban, ahol a BMT tagjai, az Új Magyar Föld munkatársai „tanyáztak”. „[József] Attila szemmel láthatóan tekintélynek örvendett a velünk egykorúak között. [...] Mikor harmadik napon délben Leányfalura hajóztam, Móricz Zsigmondékhoz, Jancsó Elemér is velem tartott, de Attila a világért sem akart vizitbe menni Móriczhoz, holott erre váltig kértem-kérleltem. Alighanem még nem volt olyan jóban Zsiga bácsival, mint néhány évvel később.”4

Jancsó Elemér azon a nyáron két hónapot töltött Párizsban, ám előtte és utána Budapesten időzött. „Elemér keresett – olvasható az 1930. július 6-án kelt Fábián-levélben –, de nem találkoztunk, Szlovenszkón voltam.” Szalatnai sem említi, hogy azokban a napokban Fábián Dániel köztük lett volna. A Köveskálról feladott augusztus 17-i levelezőlapon a BMT ügyvezető elnöke azonban már ezt tudakolja: „Mikor jön meg Elemér?” Merthogy augusztus 23-ra tűzték ki a haladó szellemű magyar ifjúsági szervezetek budapesti találkozóját. „Nagyon jól tennéd – nyomatékosította –, ha te is feljönnél. Sajnos mi nem tudunk lemenni [Kolozsvárra], márpedig sok, halaszthatatlanul fontos megbeszélnivalónk volna.” Jancsó Béla csak székelyföldi körútja után, három hét múlva – szeptember 7-én – olvashatja ezeket a sorokat, és még aznap megköszöni, hogy „Mikó Imrét olyan szívesen fogadtátok”. Az öccséről nem esik szó, Mikó Imre – az Erdélyi Fiatalok legfiatalabb alapító főmunkatársa – képviselte tehát az erdélyieket a megbeszéléseken. Ezek szerint bizonyosra vehető, hogy Jancsó Elemér a párizsi útja előtti napokat töltötte a BMT tagjai körében. Minthogy Az Eötvös Kollégiumot végzett Jancsó Elemér a francia kultúra szerelmese és Párizs kiváló ismerője volt, valószínű, hogy ez az „úti készülődés” keltette fel József Attila érdeklődését iránta. (Ha ugyan már Párizsból nem ismerték egymást. A doktori cím megszerzése után ugyanis két éven át a Sorbonne-on folytatta tanulmányait. Első tanulmányi éve idején – az 1926/1927-es tanévben – a költő is a Sorbonne hallgatója volt.)

Hogy kapcsolatuk a továbbiakban miként szilárdult meg és vált barátsággá – egy, a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött 1936-os postai levelezőlap bizonysága szerint Jancsó Elemér „Kedves barátom!” megszólítással kért találkozót József Attilától –, erre nézve inkább az „eszmei rokonság” kínálkozik támpontul. A BMT felbomlása (1930 ősze) után mind József Attila, mind Fábián Dániel – átmenetileg – a marxizmus felé tájékozódik. Fábián igyekszik Jancsó Bélát is meggyőzni a „követendő útról”, ám ő nem áll kötélnek. József Attila „Korunk-os korszakában”5 nemcsak Fábián Dániel, hanem Jancsó Elemér is a baloldali folyóirat munkatársa (Dezséri György és Újházy Elemér álnéven). (Az erdélyi konzervatív körökben „radikálisnak” tekintett Jancsó Béla számára ez nem volt meglepő, de sohasem osztotta akkori nézeteiket. Előre megjósolta csalódásaikat, törvényszerűen bekövetkező kiábrándulásukat. Az viszont fájdalmasan érintette, hogy amikor a „túlzó marxisták” kiválásával az erdélyi ifjúsági mozgalom egysége is megbomlott, 1933 után már az öccsére sem számíthatott.) Hanem ez a levelezőlap nem is annyira a megszólítás miatt érdekes. Jobban mondva: a keltezés (Budapest, 1936. december 26.) teszi hitelessé a megszólítás értékérvényességét. József Attila utolsó verseskönyve ugyanis 1936 karácsonya előtt jelent meg. A kolozsvári Református Kollégium tanára, a téli vakációt Budapesten töltő Jancsó Elemér pedig karácsony másodnapján kéri a találkozót.6 Minthogy a költőt depressziós lehangoltság uralta, nem valószínű, hogy a találkozóra sor került. Erre utal egyébként az is, hogy a Nagyon fájt nem 1936 végén, a két ünnep között, hanem 1937. július 26-án dedikálta Jancsó Elemérnek, miként Kántor Lajos is utal rá. Több mint sajnálatos, fájdalmas, hogy az ajánlás sorait most nem tudjuk ide iktatni. Merthogy időközben „lába kelt” a féltve őrzött kötetnek.7 József Attila utolsó, tragikus idegösszeomlása július második felében következett be, július 20. körül már a Siesta Szanatórium lakója, Benedek László idegorvos szigorú felügyelete alatt.8 A költő erdélyi barátai közül alighanem Jancsó Elemér volt az, aki József Attilát még életben láthatta.

Jancsó Béla 1929 nyarán kezdte érlelni az Erdélyi Fiatalok elindításának gondolatát, és mielőtt bármit is tett volna, felvette a kapcsolatot a BMT-vel, a Sarlóval, a Szegedi Fiatalokkal. Pontosabban: a szegediekkel csak megerősítenie kellett a kapcsolatokat, mert ott 1928 után a Kolozsvárról elszármazott Buday György volt a „helytartója”, akivel amúgy is élénk levelezést folytatott. Tőle szerezte meg  Fábián Dániel címét, Fábiántól pedig a Sarló-vezető Balogh Edgárét. József Attila „nagy ajándékát” azonban nem „a mozgalomra” szánta: kolozsvári szerkesztőségekben osztotta szét recenzálásra. Nemcsak József Attila erdélyi megismertetését tartotta szívügyének, hanem a költő anyagi támogatását is elsődlegesnek tekintette. „Ha valamelyik lap (Helikon) lead belőle verseket – kérdezi augusztus 27-én Fábiántól –, a honoráriumot hová küldessem?” A három nap múltán megfogalmazott válasz: „József Attila esetleges honoráriumát küldd el címemre, továbbítani fogom.”

Hogy Fábián Dániel és Jancsó Béla útján kikhez jutottak el a Nincsen apám, se anyámpéldányai? Tamási Áronhoz, Szentimrei Jenőhöz, Kuncz Aladárhoz, Dsida Jenőhöz kétségtelenül. Fábián azt szerette volna, hogy a BMT kiadványának, az Új Magyar Földnek erdélyi és felvidéki (fiók)szerkesztősége is legyen. Jancsó Béla sokirányú elfoglaltságára hivatkozva nem vállalja el ugyan az erdélyi szerkesztőség vezetését, de azt igen, hogy kéziratokat szerez a lapnak. Fábián elsősorban Tamásira és Szentimreire gondolt. Tasi József kutatásaiból9 tudjuk, hogy a Szűzmáriás királyfival 1928-ban nagy vitát kirobbantó Tamási otthonos volt a színvonalas Híd című folyóirat körül csoportosuló székely fiatalok körében, akikhez – Simon Andor közvetítésével – 1928 kora őszén József Attila is eltalált. Nemsokára a székely csoportosulás – József Attilával együtt – belépett a BMT-be, s így Tamási már ott keresi őket, hogy segítségére legyenek a Benedek Elek vezette székely írók budapesti fellépésének előkészítésében.10 (Szegeden Buday György vállalta magára ezt a szerepet.) Fábián nemcsak a sikeres budapesti találkozó (1929. március 17.) alkalmával találkozott Szentimreivel: a Kárpát-medencei haladó magyar ifjúság Ady-ünnepe (1929. május 19–20.) is lehetőséget nyújtott erre. (Kapcsolatuk annyira barátivá melegedett – alighanem az Új Magyar Földről és a József Attila-kötetről írottak is hozzájárultak ehhez –, hogy kolozsvári látogatása idején Szentimreinél volt a szállása.) A levelezésből pontosan tudható, hogy „kézirat-ügyben” Jancsó csak a Benedek Elek temetését követő héten vehette fel Tamásival és Szentimreivel a kapcsolatot. Akkor adta át nekik a József Attila-kötetet és Új Magyar Föld első füzetét is. Szentimrei ez időben az Ellenzéket szerkesztette. Kuncz Aladár pedig, aki már azEllenzék irodalmi mellékletében is közreadta József Attila verseit, épp 1929 augusztusában vette át Áprilytól az Erdélyi Helikon szerkesztését.  Minthogy rokoni szálak is erősítették irodalmi barátságukat, joggal számíthatott arra, hogy a folyóirat anyagilag is támogatja József Attilát. Dsida 1929 júliusában került vissza Abafájáról a Pásztortűz szerkesztőségébe,11 így hát neki is örömet szerezhetett a József Attila-kötettel. Jancsó ezt annál nagyobb igyekezettel tette, mivelhogy a még joghallgató Dsidát is be akarta venni az Erdélyi Fiatalok alapító főmunkatársai közé.    

A Nincsen apám, se anyám 1929. február 7-én látott napvilágot. Augusztus derekán került Jancsó Béla kezébe, az Új Magyar Földből kért újabb példányokkal egyidejűleg. Minthogy az Erdélyi Helikon októberi számában mindkét kiadványról Szentimrei tollából jelent meg méltatás, ez nyilvánvalóvá teszi, hogy Szentimrei érdeklődését Jancsó Béla keltette fel a „nagyon fiatal költő” iránt, akitől addig – bevallása szerint – két-három versnél többet nem olvasott. (Ezekre nyilván azEllenzék irodalmi mellékletéből és a Pásztortűzből emlékezhetett, mert rövid recenziójának bevezetőjét így folytatja: „Néhány hangjából az az érzésem támad, hogy Erdélyből kellett elszármaznia.” Az erdélyi, illetve a „székely származás” kérdésére később még visszatérünk.) APásztortűz sem a röplapról, sem a kötetről nem ír. Az Új Magyar Föld társadalom- és nemzetszemlélete bizonyára túl „radikálisnak” tűnt a folyóirat akkori szerkesztőinek (Gyallay Domokos, Reményik Sándor) a szemében. Ám 1930. június 15-től már Dsida az irodalmi szerkesztő. És a következő számban megjelenik a Nyár, egy hónap múlva pedig a Füst című József Attila-költemény. Kettő abból a tizennégyből, amelyet június 16-án – a nevezetessé vált Ki a faluba röpirat szerkesztése idején – Hódmezővásárhelyről küldött Dsidának a költő. A küldeményhez mellékelt levél – szövegét Kántor Lajos könyvéből ismerjük12  – ma is több szempontból figyelmet érdemel. Kiderül belőle, hogy: 1) József Attila már találkozott Dsidával (ennek körülményeit még mindmáig nem tisztázta kellőképpen a szakkutatás); 2) a költő anyagi gondokkal küszködik (ezért is szorgalmazta Jancsó, hogy az erdélyi lapok közreadjanak a verseiből); 3) de azért is, hogy sorsának jobbra fordulásával József Attila ellátogathasson Erdélybe. Jancsó Béla ugyanis ekkor már nemcsak a kéziratait várja – 1930. szeptember 19-én kelt levele szerint – az Erdélyi Fiatalok számára (a BMT programjának szellemében), de őt magát is, hogy a Kárpát-medencei haladó magyar ifjúsági mozgalmak célkitűzéseit (Buday Györggyel, Fábián Dániellel, Balogh Edgárral együtt) Kolozsváron is összehangolják. A Ki a faluba megjelenése után Jancsó már József Attilát tekintette a BMT programalkotójának. Neki is szólt a már korábban (szeptember 7-én) megfogalmazott üzenet, jóllehet ebben még nincs nevesítve: „Remélem, hogy a most nem sikerült találkozást a télen (amikor Buday Gyurkának is lesz ideje) megejthetjük. Addig is, ha bármelyiketeknek alkalma van, gyertek le bármikor, ha rövid időre is; lakásról, kosztról gondoskodunk.”

A Budaynak és Balogh Edgárnak küldött levelekből is kiderül, hogy  Jancsó Béla már 1929 őszétől stratégiai fontosságúnak tekintette az Erdélyi Fiatalok, a Szegedi Fiatalok, a BMT és a Sarló közös fellépését előkészítő megbeszélést. Ebben mindannyian egyetértettek, viszont mindvégig egyeztetési nehézségek adódtak. Fábiánék nem tudtak „lejönni” Kolozsvárra, Jancsó viszont – 1930. augusztus 23-ra – nem tudott „felmenni” Budapestre (őszire halasztott vizsgái miatt). Egyébként azért is ragaszkodott a kolozsvári helyszínhez – és ez is stratégiai elképzeléseihez tartozott –, hogy a közös fellépéssel az erdélyi egyetemi és főiskolai hallgatókat nagyobb eredménnyel öntudatosíthassa. Végül is csak Fábián jutott el Kolozsvárra. Először 1929 decemberében, majd 1932 szeptemberében. Bizonyára József Attilának is köszönhető, hogy már első alkalommal fel akarta venni a kapcsolatot Dsidával. „Dsidánál ments ki – olvasható a kolozsvári fogadtatást megköszönő, 1929. december 17-i Fábián-levélben –, és ígérem, hogy két héten belül küldök neki is cikket. Csak arra kérem, hogy alul egy kis jegyzetben néhány szóban említse majd meg a Társaság célját és munkásságát, hogy így kiépüljön az ottani közönség és köztünk is az állandó kapocs.” A december 20-i Jancsó-válaszban pedig ez áll: „Dsidával az este beszéltem, megígérte, hogy egy kis cikkben bekonferál olvasóiknak.” (Mármint a Pásztortűzolvasóinak.)

Kölcsönös érdek volt, hogy az Új Magyar Föld eljusson Erdélybe, az Erdélyi Fiatalok pedig a Kárpát-medencei magyar központokba. Jancsó Béla számításai szerint 1930-ban az Erdélyi Fiataloknak mintegy száz magyarországi előfizetőre volt szüksége ahhoz, hogy év végéig a nyomdaszámlákat ki tudják egyenlíteni. Fábián Dániel megítélése szerint anyagilag az Új Magyar Föld sem állt jobban. A József Attila-recepció szempontjából azonban fontos adat lehet, hogy ugyanabban az évben Jancsó Béla ötven példányra szerzett előfizetőt az Új Magyar Földre Erdélyben. Az 1930. július 19-i Jancsó-levélben az olvasható, hogy a BMT kiadványának Balázs Ferenc, Bíró Sándor, Kristóf György, dr. Péterffy Jenő, dr. Suba Károly volt a megrendelője. Tiszteletpéldányt kapott Kós Károly, Makkai Sándor, dr. Paál Árpád, dr. Zágoni István, Nyirő József, dr. Krenner Miklós, Tamási Áron, Szentimrei Jenő, Kacsó Sándor. Más levelekből kitűnik, hogy a kiadvány Brassóba és Kézdivásárhelyre is eljutott.

 

2. Ha a „párhuzamos életrajzok” tényeit egybevetjük, már 1924-től találhatunk olyan „nyomjeleket” is, amelyekből kiolvasható, hogy Jancsó Béla és József Attila „szellemi találkozása” törvényszerű folyamat volt. Gondoljunk csak arra, hogy 1924 őszétől mindketten a szegedi Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem hallgatói voltak. József Attila a bölcsész-, Jancsó Béla az orvosi karon. József Attila nemcsak családtagjai és makói barátai rábeszélésére választotta Szegedet: ott élt Juhász Gyula, akit mesterének tekintett. Jancsó Béla először a Pázmány Péter Tudományegyetemre iratkozott be (1921-ben), de kiábrándítóan hatott rá az oktatás konzervatív szelleme. Szegeden viszont otthonosan érezhette magát, hiszen 1924-ben már mind ott tanítottak azok a kolozsvári egyetemi tanárok, akik nem tették le a hűségesküt a román államnak. Ha Kolozsváron az önálló erdélyi irodalomteremtés heroizmusa tartotta lázban, Szegeden a Trianonnal szétszakított erdélyi és magyarországi irodalmi kapcsolatok „újrakötésére” vállalkozott. Felkeresi a Nyugat elődei közé számító holnapos Juhász Gyulát,13 ismeretséget köt az Alföld világát régészként is feltáró Móra Ferenccel,14 együttérzéssel hallgatja az „Adyért perelő” Szabó Dezső szegedi előadásait. Juhász Gyula költői pályájának negyedszázados jubileumán, amikor József Attila A Kozmosz éneke című szonettkoszorúját  nyújtotta át ajándék gyanánt (1923 májusában), az egyetemi ifjúságot csak az erdélyiek képviselték, ők is mindössze négyen. Két esztendő múltán, amikor Szabó Dezső „a legnagyobb élő magyar költőnek nevezte” Juhász Gyulát, a Jancsó által újjászervezett Bethlen Gábor Kör már testületileg volt jelen a „hatalmas tömegben”.15 Hogy József Attila köztük volt-e? Bizonyosan csak annyi állítható, hogy a költő 1924 végén megjelent verseskötete (Nem én kiáltok), illetve az 1925. március 25-én a Szegedben közreadott költeménye (Tiszta szívvel) kapcsán kirobbant botrányt követően – Horger Antal professzor dékáni „eltanácsolása” ellenére is – még befejezte a második szemesztert, és csak május végén vagy június elején utazott vissza Budapestre.16 A Jancsó Béla hagyatékában fennmaradt lapkivágásokból pedig arra következtethetünk, hogy szegedi éveiben olvasója volt mind az „inkriminált” verset leadó Szegednek, mind a József Attila elleni támadásokat elindítóSzegedi Új Nemzedéknek. 

Az 1926-os esztendő a Nyugat révén kínálja az újabb párhuzamot. Osvát Ernő abban az évben figyel fel Jancsó Béla tehetségére s jelenteti meg Berzsenyiről és Kemény Zsigmondról írt esszéit. Mikó Imre feljegyzései szerint az időben – Németh László és Illyés Gyula mellett – tőle várta a legtöbbet.17 József Attila neve feltűnő módon hiányzik e sorból. A magyarázat ugyancsak a Tiszta szívvel című verssel függ össze, amelyet Osvát „túl nyersnek” ítélt és visszautasított. Azt azonban nem akadályozta meg, hogy a később Bécsben kéziratban terjedő költeményt Ignotus egy versesztétikai tanulmányában még ugyanazon évben „visszalopja” a Nyugat hasábjaira mint a kötött, rímes vers korszerű példázatát.18 Ez pedig aligha kerülte el a Nyugat törekvéseit kiválóan ismerő Jancsó Béla figyelmét.

1928. május 19–20.: a Kárpát-medencei haladó magyar ifjúság kétnapos Ady-ünnepe. A Kerepesi temetőben tartott koszorúzásnak Juhász Gyula volt a fő szónoka. Jancsó Béla feljegyezte, hogy „törékeny, ideges alakja lázban égett”, amidőn arról beszélt: „belső megújulás nélkül, melynek Ady volt első halhatatlan hirdetője, semmiféle külső változás nem hoz megoldást a magyarnak”.19 Hogy József Attila ott volt-e az ünnepségen, arról nem maradtak feljegyzések. Valószínű, hogy a költőt a Vágó Márta-szerelem tartotta távol a rendezvénytől. Ennek válságba jutása után került kapcsolatba Simon Andor (Móricz Zsigmond veje) révén a Híd székely fiataljaival, akkoriban kötött barátságot Fábián Dániellel, a BMT ügyvezető elnökével.

Az Erdélyi Helikon 1930. januári számában Kuncz Aladár a Kárpát-medencei új magyar írónemzedék hangját, felelősségvállalását szólaltatja meg az emlékezetessé vált Fiatal magyarokankétban. A tizenkét nyilatkozó között Jancsó Béla és József Attila is szerepel. Ady, Móricz és Szabó Dezső szellemiségének jegyében Jancsó az erdélyi és ezen belül a székely psziché bartóki/kodályi szintű irodalmi ábrázolásának szükségességét hangsúlyozza, József Attila pedig „az eljövendő tisztultabb társadalmi berendezkedés” érdekében azt tartja nélkülözhetetlennek, hogy „a művészetnek s az igazság megismerésének életértelmű örömét mindenki szívéig szívhassa, mint a levegőt”.20 Érdekes lenne tudni, hogy a „narodnyik” József Attila21 miként vélekedett a székely lélek egyetemes hivatásáról kifejtett „helikoni” nézetekről. Mindenesetre identitáskereső filozófiai és esztétikai alapállásukban sok rokon jegyet lehet felfedezni. Ez egyértelműen kiderül pár hónappal később, amikor Jancsó az Erdélyi Fiatalok májusi számában teljes azonosulással kiáll aMagyar Szemlében megtámadott József Attila mellett. A Magyar Szemle cikkírójának abszurd állításait – olvashatjuk okfejtésében – „József Attila nagyszerű tudományos felkészültséggel töri össze a néplélektan, a művészi alkotás pszichológiája és a sajátos magyar viszonyok beállításával […] A kiváló fiatal költő akkora szerves tudásról tett a cikkében bizonyságot, hogy továbbfejlődése elé kétszeres érdeklődéssel kell néznünk.”22

 

3. A BMT életre keltése Asztalos Miklós erdélyi származású történész nevéhez fűződik, aki 1925 és 1935 között az elnöki tisztséget is betöltötte. Kéziratos feljegyzéseiben olvashatjuk: „1920-ban, 1921-ben ezrével hagyták ott a frissiben megszállt területeket az egyetemista korban lévő mindkét nembeli fiatalok, hogy magyar egyetemeken, főiskolákon folytassák és fejezzék be tanulmányaikat. Ezek egyesületekbe tömörültek. A SZEFHE [Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete] mellett volt a DEFHE (délvidéki) és a FEFHE (felvidéki) egyesület is, s ezek alkották a diákság »területi szövetségét«, s így nem csatlakoztak a magyarországi két, egymással rivalizáló szövetséghez. Sem a MEFHOSZ-hoz, se a Turul bajtársi szövetséghez. A SZEFHÉ-nek talán ezernél is jóval több tagja volt, s a tagok az egyesületen belül területi szervezetekbe csoportosultak. Volt kolozsvári, aranyosszéki, marosszéki, udvarhelyszéki stb., stb. nemzetség. Ezek a csoportok eléggé zárt egységek voltak, s eredményesen fogták össze az egy vidékről jött s Budapesten különben szanaszét élt erdélyieket. Magam a kolozsvári nemzetségbe tartoztam.”23Ezeket az egyesületeket fogta össze aztán a BMT. Az alapszabály szerint a társaság a mindenkori jelen aktuális kérdéseivel, az elszakított területek magyarságának helyzetével, a nemzeti kérdés történetével és bölcseletével kívánt foglalkozni, a fiatal értelmiségi nemzedék tudományos és irodalmi értékű munkájának akart fórumot teremteni előadások szervezésével, folyóirat- és könyvkiadással. Mivel élesen elhatárolta magát a hazafiaskodó bajtársi egyesületektől, a belügyminisztérium csak 1928-ban hagyta jóvá a működését – az (1927 májusában) ügyvezető elnökké választott Fábián Dániel közbenjárására.  

A SZEFHE a csíki, gyergyói, háromszéki, udvarhelyi diákok egyesülete volt. A Székelyudvarhelyen született Csanády György, a Székely Himnusz szerzője alapította Incze Antallal, Kolosváry Borcsa Mihállyal, Zakariás Gergellyel. Híd című irodalmi, művészeti és társadalmi folyóiratuk 1927 áprilisától látott napvilágot Csanády, Csoma Jenő, Gergely Pál és Hajdu Dénes szerkesztésében. A szerelmi válsága miatt magányossá vált József Attilát hozzájuk vitte el 1928 kora őszén Simon Andor költő és Ladányi Imre grafikusművész a szerkesztőségnek is számító Arany János utca 1. szám alatti főbérleti lakásba. Tasi József kutatásai kiderítették, hogy a költő akkor és ott írta le Gyöngy című versét a folyóirat következő számába.24  A Híd fiataljai révén jutott el József Attila a BMT körébe, vállalt előadást annak őszi előadássorozatán, 1929 januárjában pedig fellépett az Ady halálának 10. évfordulóján rendezett ünnepségen, majd a február 18-án tartott nagy visszhangú Új Magyar Föld-esten.

Tasi József 1995-ben megjelent könyvében mikrofilológiai alapossággal tárta fel József Attila „barthás” korszakának mozzanatait, Lengyel András pedig nemrég azt vizsgálta egyik friss keletű tanulmányában, hogy miként alakult a költő gondolkodásmódja ebben a közösségkereső és közösségre találó periódusban.25 Annyi bizonyos, hogy nem csupán a magányból való kitörés szerencsés kísérlete volt ez a két esztendő, hanem az identitáskeresés termékeny korszaka is. Lényegében akkor ébredt „magyar voltára” a költő, akkor tudatosodik benne, hogy ez együtt jár a társadalmi felelősség vállalásával is. Ennek előfeltétele pedig a magyar valóság megismerése. Aki a magyarság szellemi vezetésére pályázik, annak a „magyar föld” nem lehet terra incognita.  A gondolkodását megtermékenyítő önreflexiók azzal a felismeréssel járnak, hogy a magyarság a „különösség” értékvilága, tudatosítani kell tehát ennek a világnak a sajátos – európai viszonylatban társadalmilag elmaradott – helyzetét. A Ki a faluba című röpiratban megfogalmazott programnak is ez a felismerés adja meg az alaphangját.

Ebben az összefüggésben értelmezhető a röpirat befejezésének másnapján – 1930. június 16-án – Dsidának írt levél is, amelyben bejelenti: régi vágya, hogy szétnézzen Erdélyben. „Igazán fáj a szívem, hogy Bécset és Párizst, bár újságot árulván, megjárhattam, de fajtám távolabbi rétjei felé út még nem adatik.” Nem futó látogatásra készült, hanem többhónapi „körülnézésre”. Akkor már ismerte Szentimrei méltatásait az Erdélyi Helikonból, Jancsó Béla reflexióit az Erdélyi Fiatalokhasábjairól. Fábián Dánieltől tudhatta, hogy mind Szentimrei, mind Jancsó  szeretettel várja. Szentimrei Fiatal magyarok címmel írt az Új Magyar Föld első számáról s benne kiemelten József Attiláról: „Illyés Gyula, József Attila, Lakatos Péter Pál és Erdélyi József versei néha már túl is járnak az ígéret határán, és örvendetesen kész értékeket csillogtatnak meg.”26 (Aligha véletlen egybecsengés: Fiatal magyarok a címe  az Erdélyi Helikon – Kuncz szervezte – ankétjának, illetve az 1930 januárjában indult Erdélyi Fiatalok egyik állandó rovatának, amely a rokon mozgalmak képviselőinek munkáit szemlézte.)

A Dunánál tanúsága szerint a költő „identitációs válsága” élete végéig tartott: „Anyám kún volt, az apám félig székely…” Tudjuk, hogy „egészen” román volt. Máig sem tisztázódott azonban a kérdés: miért kísértette annyi időn át a (félig) „székely identitástudat”? Milyen szerepet játszottak ebben a Híd székely fiataljai? A közös éneklésekben felderengő „székely psziché” „tudatalatti valósága”, a „kollektív éntudat” kerítette volna hatalmába? Szentimrei az 1929 őszén olvasott József Attila-versekből ezt olvasta ki: „Nem osztályköltő. Az egész világ ellen szól a berzenkedése. Amely őt kallódni engedi, mikor a szíve tele van kincsekkel. Csokonaira emlékeztet ez a gazdag kedély, s játékos hányavetiségében Tamási Áronra hasonlít, de más, mint az egyik, s más, mint a másik. Kézen fogva jár a természettel; egy vele, mint a földből fakadó fűszál, s formáiból valami új népdal születik, mely túl az elrontott, városivá mesterkedett népdalhangulatokon őseire, a székely nótákra üt vissza.”27 Szentimrei vérbeli költő volt, aligha hihető, hogy megtévesztette őt azEllenzék, illetve a Pásztortűz 1928-as évfolyamában leadott József Attila-versek reklámszövege: „Budapesten élő, székely származású poéta.”  Szőke György József Attila apaképe című (1980-as) tanulmánya28 az apahiányt exponálja, nem tér ki a költő származástudatának/tévtudatának elemzésére. A Szabad ötletek jegyzékéből29 sem kapunk választ arra, amit az „emlékezet versében”, A Dunánál című nagy ívű költeményében felmenőiről megfogalmaz. „A Duna partján meditációba mélyedt lírai én – írja monográfiájában Tverdota György – a jelen gondjainak megoldására készülődve az »idő egészével« néz szembe. Tekintete olyan messzire repül a jelen pillanattól, hogy megragadja önnön történetének abszolút kezdőpontját, minden élet születésének titokzatos pillanatát: az »őssejtet«.”30

Ennek a titokzatos pillanatnak az „összhangzatában” alighanem Jancsó Bélának a székelység egyetemes hivatásáról szóló akkordjai is megszólaltak.

 

4. Az Új Magyar Föld harmadik számának a megjelenése után szóba került, hogy évente tízszer megjelenő folyóirattá alakítják át – Fábián Dániel és József Attila szerkesztésében – a BMT időszakos kiadványát. Ennek erdélyi szerkesztésére kapott felkérést Jancsó Béla, aki már 1929. december 27-én Jászi Oszkár „dunai konföderációs” könyvét kérte Fábián Dánieltől, a felvidéki Sarló-mozgalom élén álló Balogh Edgártól pedig – 1930. április 12-én kelt levelének tanúsága szerint – cikket várt és kapott „a dunai konföderáció problémájáról” az Erdélyi Fiatalok első számába. Jancsó Béla akkoriban még abban bízott, amiben 1935-ös romániai látogatásáig a Tanut író Németh László is: a Trianon utáni ellentéteket a dunai sorsközösség át tudja hidalni. Ebben a reményben szervezi a Sarló, a BMT, a Szegedi Fiatalok és az Erdélyi Fiatalok esedékes kolozsvári konferenciáját. Annál is inkább, mivel a József Attila eszmei és baráti közelségében fogant – 1930. július 6-i – Fábián Dániel-levél tartalmával mélyen egyetértett: „A mai alaktalan, liberális-kapitalista érdekeket szolgáló demokráciát nem szabad ifjúságunk színe elé állítani mint társadalmi ideált, annál emberibb és magyarabb társadalmi ideált kell kidolgoznunk, és közösséget megfogó erkölcsi és szellemi hatóerőként propagálni. Mi olyan korszakban élünk, amikor egy század tévedésén elmélkedhetünk. Előttünk a tizenkilencedik század [nyugodtan hozzátehetjük a huszadikat is – Cs. P.] összes tévedése, az európai társadalmi mozgalmak, az európai szocializmus csődje. Soha tisztább, emberibb szemléletű értelmiségre nem volt szüksége a világnak, és éppen itt, Kelet és Nyugat határán.”

Ennek a témakörnek az újragondolása azonban már egy újabb tanulmány „kérdéskörébe” tartozik.

 

JEGYZETEK

  1. Erdélyi fiatalok – dokumentumok, viták (1930–1940). Közzéteszi dr. László Ferenc és Cseke Péter. A bevezető tanulmányt és a jegyzeteket Cseke Péter írta. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1986. A bezúzásra ítélt kiadvány – nyomdászok által megmentett példányai – 1990 elején jutottak el az olvasóhoz.

  2. Kántor Lajos: A hiány értelmezése. József Attila Erdélyben. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1980. 37, 127.

  3. Vö. Tverdota György: József Attila. Korona Kiadó, Bp., 1999. 240.

  4. Szalatnai Rezső: Pesti találkozás. Korunk, 1960. 12. 1453–1454.

  5. Lásd Kántor Lajos idézett művének A Korunk fórumán című fejezetét (70–97).

  6. Kántor Lajos: i. m. 127.

  7. Az irodalomtörténész fiának, Jancsó Miklós kolozsvári színművésznek a közlése 2005. január 15-én.

  8. Tverdota György: i. m. 253.

  9. Tasi József: József Attila és a Bartha Miklós Társaság.  Ecriture–Galéria Kiadó, Bp., 1995.

10. Tamási 1928. december 6-án írta a Híd szervezőinek: „Ha pedig a BMT egységesen s egy lélekkel nem volna hajlandó a mi estélyünket megrendezni, ezt is minden cifraság nélkül írjátok meg, mert akkor meg fogjuk a dolgot oldani másként.” Idézi Tasi in: i. m. 76.

11. Vö. Láng Gusztáv: Dsida Jenő költészete. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest–Kolozsvár, 2000. 266.

12. Kántor Lajos: i. m. 30–31.

13. Jancsó Béla 1928 májusában, a magyar ifjúság Ady-ünnepén találkozott utoljára a költővel, ám a Buday Györggyel folytatott levelezéséből kiderül, hogy később is nagy együttérzéssel követte életsorsát.

14. Jancsó Béla ébresztette fel Móra Ferenc érdeklődését az erdélyi irodalom iránt.

15. Jancsó Béla: Juhász Gyula. Erdélyi Fiatalok, 1937. 2. 14–16. Kötetben J. B.: Irodalom és közélet. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1973. 206–212.

16. Tverdota György: i. m. 233–234.

17. Mikó Imre: Jancsó Béla irodalmi hagyatéka. In: J. B.: Irodalom és közélet. Cikkek, esszék, tanulmányok. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1973. 12.

18. Lásd: Kántor Lajos: i. m. 19–22.

19. Jancsó Béla: i. m. i. h.

20. Vö. Kántor Lajos: i. m. 51–59.

21. Vö. Lengyel András: A „narodnyik” József Attila. In: Ilia. Írások 70. születésnapjára. Bába Kiadó, Szeged, 2004. 259–276.

22. Jancsó Béla: Új Magyar Föld III Erdélyi Fiatalok, 1930. 5. ,78.

23. Asztalos Miklós 1977 május–júniusában Körösladányban írt, Adatok a Bartha Miklós Társaság történetéhez című, 192 gépelt oldalt tartalmazó kéziratát az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik. Az idézet a 3. lapról származik.

24. Tasi József: i. m. 69.

25. Lengyel András: i. m. i. h.

26. Szentimrei Jenő: Fiatal magyarok. Erdélyi Helikon, 1929. 10., 645–647.

27. Uő: József Attila versei. Erdélyi Helikon, 1929. 10., 649.

28. Szőke György: József Attila apaképe. In: József Attila útjain.  Tanulmányok. (Szabolcsi Miklós és Erdődy Szerk.) Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1980. 279–295.

29. József Attila: Szabad-ötletek jegyzéke két tételben. Közzéteszi Stoll Béla. Atlantisz  Kiadó (Medvetánc), Bp., 1990.

30. Tverdota György: i. m. 165.