altmarius

cultură şi spiritualitate

A Tuz-tó egykor Törökország második legnagyobb tava volt, flamingók táplálkoztak és fészkeltek itt, és sok embernek jelentett pihenési lehetőséget.

FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

A Tuz-tó Anatólia szívében, a Konya, Kayseri, Ankara háromszög közepén található, egykoron vízcseppre emlékeztető alakú lefolyástalan sós állóvíz volt, amelynek a helyén ma már csak sólapály van. A tó, bár átlagos mélysége csupán fél méteres, területében azonban meglehetősen nagy, 1600 négyzetkilométeres (a Balaton 592 km2). Rendkívül nagy, 33 százalékos sótartalmú vizét már az ókorban is jól ismerték.

Az évszakok változásával a tó vizének árnyalata is átalakul, ez pedig különösen sok turistát vonzott eddig a környékre (a nyitóképünkön látható rózsaszín árnyalat e természetes folyamat eredménye!). Manapság azonban alig nagyobb egy tócsánál, és az elmúlt nyarakon gyakran teljesen kiszáradt, számolt be az Earth Observatory.

Vizét talajvíz eredetű források adják, e víz a délre lévő Taurosz-hegységből érkezik a föld alatt; ezen kívül két nagyobb patak, illetve a tavaszi esők táplálják; lefolyása nincsen. Ez azt is jelenti, hogy a tó különösen érzékeny mindennemű változásra, ami környezetének vízháztartását érinti. Legyen szó a klímaváltozás során a Kelet-Mediterráneumban fokozottan melegedő (a globális átlagnál 0,4 Celsius-fokkal többet emelkedett itt a hőmérséklet) és aszályosabbá váló éghajlatról, vagy az emberi tevékenységről, amelynek során a meglévő víztartalékok is fogynak.


A Tuz-tó infravörösben készült, hamisszínes felvétele. A világoskék a kiszáradt sólapályt jelzi, csak a sötétkék a víz.
FORRÁS: EARTH OBSERVATORY

Az Aydin-Kandemir Egyetem kutatói nekiláttak a tó módszeres felmérésének, hogy kiderítsék, milyen változások zajlottak itt pontosan az elmúlt évtizedek során. A kutatók elsőként a tó felszínét osztályozták vízborítás, mocsár, illetve kiszáradt meder valamelyike szerint, ahogyan azt az egyes évek műholdfelvételein látni lehetett. Ennek a vizsgálatnak volt a része az a hamisszínes, infravörös tartományban készült Landsat–8 felvétel is, ezen a világoskék nem vizet, hanem száraz sólapályt jelent, a sötétkék a még meglévő víz, a szürke pedig a sós mocsár.

Megvizsgáltak, sok évre visszamenőleg, minden év augusztusában készült képeket is. 2000 előtt a forróság idejében a tó még elegendő vizet tartalmazott ahhoz, hogy állandó tónak lehessen nevezni. A szárazabb évek alatt – két kivétellel – a tómeder jó 20 százalékát töltötte ki víz, míg a két csapadékos évben, 1988-ban és 1996-ban 93 és 58 százalék volt a víz borította terület. 2000 után azonban változás állt be. A vízkitöltés 20 százalék alá esett, az aszályok sokkal gyakoribbá váltak, 2008-ban és 2016-ban teljesen kiszáradt a tó. 2019 óta azonban még tovább romlott a helyzet, a rendkívül aszályos éveknek sajnos az lett a hatása, hogy 2021 nyarán tömegesen pusztultak el a flamingófiókák.


A felvételsorozaton a kék a víz, a szürke a sólapály, a zöld a mocsár jelzése.
FORRÁS: EARTH OBSERVATORY

A szakemberek szerint a 2000-től tapasztalható átalakulás a tó vízháztartásában egybeesik azzal, hogy mind a talajvizet, mind a befolyó patakok vizét felhasználja az ember, akár ivóvízként, akár a terményei locsolására. Az aszályok nem fognak eltűnni, a klímaváltozás egyik legfőbb hozadéka a régióban a csapadékeloszlás változása, s ezzel a növekvő aszály. Az embereknek továbbra is szükségük lesz a vízre, így, a török hidrológusok szerint a tó már nem fog visszatérni az 1988-as állapotához többé.

Vizualizări: 14

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor