Fotó: NASA/JPL/DLR

A kutatók napjainkban úgy gondolják, hogy a Jupiter egyik holdja, az Európé egy hatalmas felszín alatti óceánnal rendelkezik. Mivel a vízben az élet is jelen lehet, egy ideje tervezik már, hogy egy űrszondát, illetve egy leszállóegységet küldenek az égitesthez. Egy új kutatás szerint ugyanakkor egy ilyen misszió nehezen kivitelezhető, ugyanis hatalmas jégtüskék boríthatják az objektum felszínét - írja a Live Science.

A Daniel Hobley, a Cardiff-i Egyetem munkatársa által vezetett csapat magasan fekvő földi területek alapján modellezte az Európét. Ezekben a régiókban ha a napfény jégmezőket hevít fel, a jég képes közvetlenül gázzá alakulni és elsodródni. A folyamat hatására furcsa, tüskés jégalakzatok formálódhatnak.

A Földön egy-egy ilyen alakzat legfeljebb 1-2 méteres lehet, az Európén azonban jóval szélsőségesebb körülmények uralkodnak. Éppen ezért a tüskék is sokkal magasabbra nőhetnek. Ez kifejezetten rossz hír az elkövetkező missziók, például a 2020-as évekre tervezett Europa Clipper számára.

Bár a modellezés alapján a tüskék valóban jelen vannak, fontos kiemelni, hogy egyelőre nem sikerült megfigyelni őket. Sőt, az is elképzelhető, hogy a Jupiter felől érkező sugárzás képes megtisztítani a hold közelebbi oldalát.

A radaradatok azonban inkább Hobley-nek adnak igazat. A múltban a szakértők radarsugarakat bocsátottak a Naprendszer különböző objektumaira, így az Európéra is. A holdról visszaérkező jelek azt sugallták, hogy az égitest felszíne nem egyenletes. Hasonló jelenséget egyik vizsgált objektumnál sem mutattak ki.

Hobley és kollégái úgy vélik, hogy friss tanulmányuk magyarázatot ad a megfigyelésre. A jégtüskék ugyanis képesek eltéríteni a radarjeleket.