Egy egészalakos Munkácsy-szobrot, valamint a festőgéniusz két híres alkotására utaló köztéri művet helyeznek ki 2022 első felében a jelenleg is épülő Munkácsy-negyedben Békéscsabán.
Munkácsy Mihály szobrát Boros Péter 7 millió forintért, azÁsító inast Miklya Gábor 10 millió forintért, aRőzsehordó nőt pedig Prisztavok Tibor 10 millió forintért készítheti el. A tervek szerint mindegyik szobor bronzból készül majd.
Ide kapcsolódik:
Letették a békéscsabai Munkácsy-negyed alapkövét
Boros Péter szobra 1:1 méretarányú lesz, a Munkácsy Mihály Múzeumnál kap helyet. Emiatt az ott lévő mellszobrot – amit 1958-ban Borsos Miklós szobrászművész alkotott –, valószínűleg áthelyezik a kulturális negyed másik helyszínére.
A szobrokról az első pályázati kiírás 2018-ban jelent meg, a felhívásra 34 alkotás érkezett. A városi közgyűlés a tervpályázatokat eredménytelenné nyilvánította. Ezt követően egy meghívásos pályázatot írtak ki, abban békéscsabai és a városhoz kötődő művészeket kértek fel, hogy nyújtsanak be pályaművet: Boros Pétert, Kotormán Norbertet, Prisztavok Tibort és Miklya Gábort. Hárman éltek a lehetőséggel, összesen kilenc munka futott be.
A békéscsabai Munkácsy-negyedet a pécsi Zsolnay-negyed mintájára tervezik kialakítani. Középpontja a legtöbb eredeti festménnyel rendelkező Munkácsy Múzeum lesz, de ennek keretében építik meg a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új épületét, felújítják a Munkácsy Emlékházat, az Ursziny-Beliczey-kúriát és három hidat. A munkálatok több helyszínen jelenleg is folynak.
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera 2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii 12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius