Gárdonyi Géza (2)

[Magyar lap]

Munkássága

Gárdonyi „kövek alatt nőtt fűhöz” hasonlította önmagát, és ezzel nem csupán közéleti elzárkózását, rejtőzködő életvitelét, de irodalmi építkezését és ars poeticájának kialakulását, művészi eszköztárának hosszan tartó érlelődését is illusztrálta. Gárdonyi nem sorolható egyetlen irodalmi körhöz sem, híján volt a kor haladó irodalmárait jellemző nagyvárosi, polgári háttérnek, a művészete korai szakaszára jellemző, gyermekkora élményeiből fakadó – természetesnek vélhető – népi tematikát és hangvételt pedig nem érezte igazán a magáénak. Ahogy Juhász Gyula fogalmazta meg Gárdonyi helyét az irodalmi panteonban: „Ő nem utóda senkinek, és őt nem is igen utánozza senki.” Nyitottsággal fordult a legkülönfélébb irodalmi formák és írói csoportosulások felé. Egyedül a 20. századdal születő új nemzedéktől idegenkedett annak dacára is, hogy az újabb irodalmi irányzatok szellemi vezérei elismeréssel szóltak Gárdonyi századforduló utáni művészetéről, s csábították is volna a Nyugat szerzőgárdájába. Ady Endre például a magyar Dickensnek nevezte, mások a magyar Tolsztojt tisztelték személyében. Irodalmi életműve egyfajta sajátos átmenetet képez a 19. századi romantikus,anekdotikus történetmesélés és a Nyugat-nemzedék szecessziós, naturalista-szimbolista stíluseszménye, a vidéki népies és a városi polgárosult irodalom között. Pályáját és művészetét folyamatos útkeresés, a világ és önmaga reflektív megfigyelése és önképzés jellemezte, emiatt gyakran említik hivatásában is amatőr szerzőként. Személyiségével és szerteágazó érdeklődésével összhangban művészi pályáját is tematikai-formai kalandozás, filozófiai-ideológiai irányváltások jellemezték.[25]

Újságírói tevékenysége

Gárdonyi írásai az 1880-as évek elejétől jelentek meg vidéki és fővárosi újságokban. Eleinte irodalmi zsengéit küldte el a lapszerkesztőknek, 1885-től azonban átmenetileg hírlapírói tevékenysége bontakozott ki. A győri és dél-alföldi lapok főmunkatársaként főként vezércikkek, napi tárcák és „kis színesek”, rendőrségi és törvényszéki tudósítások, továbbá zenei és színi kritikák írásával foglalkozott, de ismeretterjesztő újságíróként is széles érdeklődési körről tett tanúbizonyságot. Cikkezett politikai, társadalmi és tanügyi témákban, jelentek meg gazdasági írásai (selyemhernyó-tenyésztés), sakkjátszma- és képelemzései is, több társadalmiröpiratot adott ki különböző álneveken (Egy katholikus, dr. Tamásffy). Immár jelentős, befutott szépíróként sem hanyagolta el az újságírást, továbbra is munkatársa, illetve alkalmi szerzője volt a legkülönfélébb folyóiratoknak. Mindvégig kiállt ama elgondolása mellett, hogy a hírlapíró egyik legfontosabb feladata a felvilágosítás, az elmaradottabb és könyvhöz nem jutó néprétegek betűhöz szoktatása, az olvasás megszerettetésén keresztül a közízlés és a közfelfogás kimozdítása a provincializmusból. Újságírói, közírói tevékenységével ezért küzdött, ostorozva korának fonákságait. Fontosnak tartotta magyarságát, de közírói munkásságát demokratizmusa is áthatotta: távol állt tőle a nacionalizmus, elvetette a magyar kultúrfölény teóriáját, a hamis nemzetmítoszt, s mindenkor a nehéz helyzetben lévőkért emelte fel a hangját, figyelmeztetve a társadalom peremén élők és a nemzetiségi vidékek elmaradott közművelődési viszonyaira. Emellett részben újságírói tevékenysége, a cikkeiért és tárcáiért, Göre-leveleiért és Az Én Újságom számára írt gyermekmeséiért kapott jövedelem biztosította számára a novella-, regény- és drámaíráshoz szükséges alkotói szabadságot.[26]

Sajátos epizódot képvisel munkásságában a Tanítóbarát és a Néptanítók Naptára 1886–1888 közötti szerkesztése: eme kísérletei a tanítói pályához való utolsó kapaszkodókat jelentették életében. Lapjában komoly hangon szólt komoly dolgokról, az oktatásügyetérintő kritikai észrevételei, radikális javaslatai azonban nem találtak célba a néptanítók körében. Később – olvasói kegyét keresendő – egyre több népies humoreszkkel, tréfás anekdotával töltötte meg a lapok hasábjait, s végül a megszűnésre ítélt Tanítóbarát alig valamiben különbözött a kor más élclapjaitól. Ugyanakkor e tanügyi folyóirat hasábjain érezte meg tollában Gárdonyi azt a népies humort és formavilágot, amely szépírói tehetségének utat nyitott. A politikai, kulturális és bűnügyi tudósítások, riportok, kritikák megírása mellett ezt követően egyre több karcolatot, anekdotikus tárcát és elbeszélést helyezett el lapjainál, de figyelemre méltó szépírói tehetsége csak az 1890-es években bontakozott ki.[27]

Prózája

„Gárdonyi sohsem nyomja meg a tollát. Nem is ír. Ő mint álomlátó, mint a valóság rémes álmának könnyekben mosolygó látnoka, szinte maga elé beszél. Bár épen nem a látomások hevült s hangos nyelvén. Hanem csak halkkal, nyugodtan. Mondata sohsem liheg Pythia-módra, hanem inkább meleg, domború, lassan lélekző emberi kebelhez hasonlatos ez a mondat, melynek szó-bordái alatt a sziv hevesen dobog.”

Hatvany Lajos, 1923[28]

Korai kisprózái • Első irodalmi értékű prózai munkája az 1890-benSzegeden, saját költségén megjelentetett, Figurák című elbeszéléskötete volt, amelyet a nagy szegedi zsurnalisztaelőd,Mikszáth Kálmán látott el bevezetővel. A részint derűs, szellemes történetek, részint gyilkos humorral megírt karcolatok a nagynevű ajánló dacára sem keltettek feltűnést. Ugyancsak szegedi időszakában adta nyomdába – Mummery Róbert álnév alatt – néhányponyvaízű, szatirikus kalandregényét, amelyek közül az Afrika-felfedező Henry Morton Stanley paródiáját (A legfeketébb Afrikában)a szegedi Csillag börtön ideiglenes – párbajvétségért elítélt – lakójaként írta meg. Budapestre kerülése után, 1892. június 6-án aMagyar Hírlap hasábjain született meg Gárdonyi tollából Göre Gábor, a látszólag korlátolt, de minden iránt érdeklődő és kíváncsi lepéndi bíró első olvasói levele. A vaskosan népies nyelvezetű, ironikus hangvételű, karikatúraszerű beszámolót a lap olvasói tetszéssel fogadták, s ezt követően Göre Gábor ki sem maradhatott a redakcióból. A Magyar Hírlap oldalain hétről hétre helyük volt a később tíz kötetet megtöltő Göre-leveleknek, amelyekben Gárdonyi „Göre Gábor bíró uram” szemüvegén keresztül láttatta a vidéki életet és a nagyvilág történéseit. Írói pályája későbbi szakaszában szégyenérzettel tekintett vissza a paraszti világból és szemléletből akaratán kívül is gúnyt űző történetekre. A nagyközönség szintén kedvezően fogadta Parlamentünk jeles figurái címen, Nemeskéry Sándor álnéven megjelent 1894-es politikai karcolatgyűjteményét, szatirikus politikai arcképcsarnokát, amelynek szabadelvű gondolatisága,ironikus hangvétele és anekdotikus találékonysága Mikszáth hatását tükrözte. Ezek voltak tehát az első prózai kalandozások; szépirodalmi útkeresése ezt követően vált egyre határozottabbá, és ezek az esztendők hozták el a sikert és a népszerűséget is a harmincas évei elején járó írónak. 1894-ben jelent meg a Nemzeti Iskola lapjain folytatásokban A lámpás című kisregénye, amelyben egy néptanító vívódásait és küzdelmeit dolgozta fel (a következő évben kötetben is kiadták), majd 1895-ben a népszerű Pöhölyék-ciklus népies elbeszélésfüzére. Népies prózaírói munkásságának folytatásaként, s egyúttal lezárásaként 1898-ban adta ki Az én falum – 1895 óta írt – népi zsánertörténeteit és rövid elbeszéléseit, amelyekben vándorlással telt gyermekkora és nélkülözésekkel terhes néptanítósága élményeit dolgozta fel. Nevét ezek a naiv romantikájú, a tiszta paraszti erkölcsöt idealizáló, keserédesen lírai elbeszélések tették elismertté az irodalmi körökben. Gárdonyinak eztán megbecsült helye volt az asztaltársaságokban, befutott írónak számított.[29]

Az 1890-es évek olvasóközönsége és írástudói Mikszáth Kálmán irodalmi utódját látták Gárdonyiban, amit csak erősített Mikszáthnak a Figurák című kötethez írott 1890-es előszava, illetve hogy Az én falumat a nagy palóc mesemondónak ajánlotta a szerző. Kellő irodalomtörténeti távlatból szemlélve az is megállapítható, hogy bár Gárdonyi valóban idealizálta, alkalmasint kedvezően hamis színben tüntette fel a paraszti világot, jóízű humorával és idillikus, anekdotikus történeteivel – ízig-vérig „vidéki” íróként – ráirányította a figyelmet a falu életére és alakjaira, a vidéki élet rezdüléseire. Letisztult, minden modorosság híján levő nyelvezete erősítette kisprózájánaknépies jellegét: rövid, egyszerű mondatokból építkezve szőtte erőteljes ritmusú elbeszéléseit. Ezen novellái némelyikében használta először tudatosan az első szám első személyes formát, eleven, vallomásszerű monológokká formálva történeteit; ezzel a megoldással aztán később regényei megírásakor is élt (pl. A láthatatlan ember, Szunyoghy miatyánkja). Két fiatalabb pályatársa, Tömörkény Istvánés Móra Ferenc mellett korai, népies műveivel nagy szerepet játszott a később Móricz Zsigmond színre lépésével megjelenő és az 1930-as–1940-es években kiteljesedő, társadalomkritikai élű népi irodalom előkészítésében.[30]

„Ami ezekben [ti. Gárdonyi regényeiben] történelem, az csak messziről fénylő színháttér, a fődolog, az előtér a mindig egyforma, időtlen kicsiny emberi sorsok képe.”

Schöpflin Aladár, 1937[31]

Történelmi regényei • Gárdonyi írói életműve szempontjából az 1897 utáni egri évek bizonyultak a legtermékenyebbnek. Már Az én falum elbeszéléseiben is realista leírásra, ugyanakkor lírai mesemondásra törekedett: az aprólékosan kidolgozott háttér egy-egy személyes probléma, emberi sors díszletéül szolgált csupán. A történeti hűség és a lírai mondandó kettős igénye nyomán bontakozott ki prózaírói munkásságának legjelentősebb vonulata és legmaradandóbb alkotásai: történelmi regényei. 1899 végén a Pesti Hírlap kezdte folytatásokban közölni Az egri csillagokat (1905 ótaEgri csillagok cím alatt jelenik meg), amely a magyar irodalmi panteonban biztosította Gárdonyi számára azt a helyet, amely ma is megilleti. A maga korában is elnyerte az olvasóközönség és a pályatársak tetszését, a Magyar Tudományos Akadémia pedig 1902-ben Péczely-díjjal jutalmazta a regényt. A mű egyfelől a nemzeti önfeláldozás, a hazafiasság hőskölteménye a török uralom alá kerülő 16. századi Magyarország kulisszájával, ugyanakkor egy idillikus költői eszközökkel ábrázolt szerelem – Bornemissza Gergely és Cecey Éva – sorsát is végigkövetheti benne az olvasó. Ahogy naplójából és feljegyzéseiből kiderül: a századforduló önáltató és hamis magyarságkultuszával szemben a történelemismereten és demokratizmuson alapuló nemzetképet kívánta megfogalmazni művében. További történelmi regényeinek hősei – a szerző életérzéséből merítve – a csöndes szenvedés és az egész életet végigkísérő magányosság hősei, Gárdonyi eme műveiben a századforduló eszmeiségét behálózó gondolatok jelképteremtő módon érvényesülnek. A Láthatatlan ember (1901, 1975 óta A láthatatlan ember címen jelenik meg) című műve a hun Attila udvarában játszódik, kerettörténetéül a görög rabszolgának, Zétának az előkelő hun leány, Emőke iránt táplált szerelme szolgál. Irodalomtörténetünk a magyar szecessziós népiesség egyik fő műveként tartja számon. Az egyes szám első személyben megírt énregény élményszerű, lírai önvallomás, amely a szerzőt foglalkoztató misztikus témák, a halál, az álom, a hatalom, a magány stb. szimbólumsorára fűződik fel. Gárdonyi voltaképpen ugyanazt az idill utáni sóvárgást idézi fel A láthatatlan emberben, amely már megjelent Az én falumban is, csak éppen szereplőit történelmi környezetben helyezi el. E párhuzam felismerése késztette a 20. század nagy irodalomtörténészét,Schöpflin Aladárt arra a megállapításra, hogy Gárdonyi az egyszerű falusi emberek és a rég letűnt korok világában is egyetemes emberi problémákra, érzésekre koncentrál. Másik jelentős műve, a középkori Magyarországon játszódó, Árpád-házi Szent Margitsorsát felelevenítő Isten rabjai (1908) történetében az egyszerre valóságos és metaforikus rabság értelmezése szorosan egybefűződik az egyidejűleg földi és transzcendentális szerelem szimbolikájával, Margit alakjában az erkölcsi tökéletességet rajzolta meg. Olyan kérdéseket is feszegetett ebben a művében Gárdonyi, mint a keresztény dogmatika és a lélekvándorlás viszonya, vagy éppen a szabadság és a rabság paradox azonossága. Egyházi körökben eleinte rosszallóan fogadták, keresztényietlennek tartották az Isten rabjait, és a mű irodalmi értékeit vitatva a kritikusok is fanyalogtak. Az olvasóközönség azonban megszerette a könyvet, s a 20. század első felében – főként Sík Sándor értelmezése nyomán – már az irodalmi kánonba is úgy vonult be a regény, mint a korábban vallástalan Gárdonyi katolikus íróvá válásának mérföldköve. A későbbiekben sokban módosult a mű irodalomtörténeti helyének értékelése, s többnyire legenda és történelem összefonódásából fogant, lírai tónusú, romantikus történelmi regényként tartják számon.[32]

Tézisregényei • Ugyancsak az 1900-as évektől jelentkezett társadalmi regényeivel, amelyek ugyanakkor a századelő lélektani regényirodalmának is úttörő darabjai voltak. Lírai nyelvezete hangulatos olvasmánnyá teszi olyan műveit, mint például az 1905-ben folytatásokban megjelent Ábel és Eszter, amelyet maga Gárdonyi „az epedés végtelen énekének” titulált. Ugyanebben az évben adták ki Az öreg tekintetes című munkáját, amelyben a magyar műveltség szárba szökkenését elősegítő és a polgári nemzetet megteremtő, a történelem színpadáról levonulni kényszerülő nemesi középosztálynak állított egyszerre elégikus és ironikus irodalmi emlékművet, amelyben Gárdonyinak a „visszájára fordult világ”-ról alkotott elképzelései is megjelennek. Egyes irodalomtörténészek ezt a regényt tartják legjobban megszerkesztett, letisztult tudatosságról való alkotásának. 1912–1913-ban írt, de könyvformában csak halála után megjelent, Te, Berkenye! című regényében a letűnő 19. századi feudalista és az új típusú 20. századi kapitalista világeszmény összecsapását jeleníti meg egy össze nem illő emberpár élettörténetén keresztül. Az első világháborús pusztítás és az annak terheit viselő egyszerű nép sorsa felett érzett aggodalom ihlette naturalista háborúellenes kisregényeit, amelyekben visszanyúlt a vidéki életérzés idillikus ábrázolásához, ám ezúttal a háború dúlta könyörtelen világgal állította szembe az egyszerű emberek életét (A kapitány, 1914; A kürt, 1915; Aggyisten, Biri!, 1915–1916). 1916-ban jelent meg prózaírói munkásságának egyik jelentős darabja, atézisregényként számon tartott, 1913-ban írt Szunyoghy miatyánkja, amely művével a főszereplő jellemvonásainak, sorsának lélektani és társadalmi ábrázolása terén korábban nem látott gazdagságra és hitelességre jutott el. Utolsó nagy munkája az 1918–1920 között írt Ida regénye volt, amelyben Gárdonyi egy apácának szánt, de szerelemről ábrándozó leány kiszolgáltatottságát, lázadását, majd végül a kényszerű látszatházasságban megtalált boldogságát írja le romantikus fordulatokban bővelkedő formában.[33]

Kései kisprózái • Noha elsősorban nagyprózai művei – történeti és társadalmi-lélektani regényei – hozták el számára a sikert, Gárdonyi elsősorban mindvégig novellista volt. Regényeinek és színműveinek legtöbbje előbb novellaként vagy elbeszélésként született meg, Gárdonyi ezt a tartalmi magot fejtette tovább, de míg dramaturgiai készsége, helyzet- és feszültségteremtő ereje elbeszéléseiben érvényesült, regényeit lazán összefűzött szerkezeti elemek, a megkomponáltság részleges hiánya és a meseszövés romantikus csapongása jellemzi. Az Egri csillagok szövegével soha nem volt elégedett, az 1913-as kiadásig minden egyes megjelenés előtt újra és újra átírta, átstilizálta a regényt. A munkássága utolsó évtizedében írott nagyprózái már kiérleltebb, letisztultabb képet mutatnak, szerkezetileg egységesebbek és lélektanilag is elmélyültebbek. Az irodalomtörténeti és -esztétikai elemzések azonban egyaránt a kisprózában jelölik meg azt a műfajt, amelyben Gárdonyi maradéktalanul kibontakoztathatta írói tehetségét. Csakhogy míg a századforduló környékén született, Az én falum ciklusába tartozó novellákból sugárzott az idill, későbbi elbeszéléseiben ennek helyét a forrongó, ellentmondásoktól terhes világ vette át. Társadalmi problémákkal szembesülő alakjait nyugtalanság, a sorsuk elleni lázadás fűti, de kiszolgáltatottságuk és tehetetlenségük megpecsételi sorsukat, az egyetlen járható út az élet nyomorúságának elfogadása. E kései novelláiban reagált a legérzékenyebben kora társadalmának olyan problémáira, mint például a széleskörű szegénység, az Amerikába való tömeges kivándorlás és a világháború nyomában járó testi-lelki nyomorúság. A Hosszúhajú veszedelemben (1912) a magára maradt, társat kereső ember félelmei és vágyódásai fogalmazódnak meg parabolaszerűen. A Messze van odáig (1913) történeteiben az egyszerű ember hazaszeretetével szembeállítva a külsőségekben és frázisokban megnyilvánuló, álságos honfiúi hévről rántja le a leplet. Megrázó háborúellenes történeteiben a humanizmust sárba tipró öncélú kegyetlenséggel vet számot, főt hajtva a háború terheit viselő egyszerű emberek előtt (Krisztus bankója, 1914–1915).[34]

Realizmus és szentimentalizmus határán • Gárdonyi novelláiban és regényeiben egyaránt törekedett a realista ábrázolásra, a történeti hűségre, de őrizkedett a hosszadalmas és túlzottan részletező leírásoktól, seregszemléktől. Történelmi regényei megírásakor mélyreható kutatásokat végzett, tüzetesen megismerkedett az elsődleges forrásokkal és a legfontosabb szakirodalommal, levéltárakban kutatott és terepszemlét végzett a történetei hátteréül szolgáló helyszíneken. Forrásait kritikával kezelte, s kutatásai során több kisebb jelentőségű felfedezést is tett. Ő tisztázta egyebek mellett levéltári források alapján az egri várvédő Mekcsey Istvánnevének írásmódját; rámutatott Priszkosz rétornak a hun fejedelem, Attila udvaráról írott beszámolójában, illetve Iordanesnek acatalaunumi csatáról írt krónikájában fellelhető ellentmondásokra; forrásismeretére támaszkodva megmutatta az ásatásokat felügyelőLux Kálmánnak, hol fogja megtalálni a Margit-szigeti domonkos apácakolostor kútját; stb. A részletek aprólékos valósághűsége azonban csupán a környezet leírására terjedt ki, szereplőinek jellemábrázolását szentimentális elnagyoltság jellemzi. Hőseit élő emberekről mintázta ugyan – külön füzetet vezetett ismerőseiről és legjellemzőbb alapvonásaikról –, ábrázolásuk mégis gyakran egyoldalúra és sommásra sikeredett. Legismertebb műve, az Egri csillagok valamennyi alakja – az árulóvá lett Hegedűs hadnagy kivételével – statikus, jellemük nem fejlődik a regény során, az olvasót nem érheti meglepetés a szereplők érzéseit, cselekedeteit és viszonyulásait illetően. Jellemző Gárdonyira élet- és társadalomszemlélete: szentimentálisan szemet huny az élet és az emberi lélek rútságai felett, hajlamos elfordítani tekintetét a nyers életérzésekről és a húsba vágóan kellemetlen élményekről, hogy ehelyett egy nyugalmasabb eszményvilágba nyújtson betekintést. Műveit pozitív hősök népesítik be, de legalábbis emberi sorsok együttérző, lírai ábrázolásai, ennek következményeként gyakran didaktikus színezetűek. Későbbi regényeinek társadalmi élét ugyancsak csökkentette Gárdonyi idegenkedése és tudatos elhatárolódása a naturalizmus írói kellékeitől. A szereplők társadalmi súrlódásai, a testi-lelki nyomorúságuk hátterében álló monoton, beszűkült életforma ábrázolása szegényes, hőseinek érzelmi magányosságát, lelki vívódásait pusztán önnön gondolataik illusztrálják, az események alakulására alig van befolyásuk. A naturalista eszközöktől való szemérmes távolságtartás további következményeként műveire egyáltalán nem jellemző az esetenként a hitelességet erősítő durva beszédmód (már az 1890-es évek Göre-történeteiben is szemérmes „ö. m. a. f.” rövidítéssel váltotta ki az ártatlan „ögye mög a fene” kiszólást).Juhász Gyula egyenesen a magyar irodalom „legkevésbé erotikus jelenségének” tartotta Gárdonyit, akinek szívéhez közelebb állt a pipázás, mint a szerelem; férfi és nő kapcsolatából csupán az éteri vágykép utáni, mindent elsöprő boldogtalan sóvárgás ihlette meg írói képzeletét. Talán e tekintetben ragadható meg a főbb stíluskorszakain – novelláin, történelmi nagyprózáin és tézisregényein – átívelő, illetve azokat összekötő közös jelleg: az emberi lélek rezdülésein és az élet értelmén filozófusi kedvvel töprengő és szemlélődő, az eszményvilágot kereső Gárdonyi Géza egyénisége és lírai művészete.[35]

Nyelvezete • Gárdonyi nagy jelentőséget tulajdonított a nyelv stiláris szerepének, hivatásának tekintette a magyar nyelv művelését és formálását, hagyatékában több száz oldalasra rúgnak az általa írt nyelvészeti jegyzetek. Műveiben szinte már megszállottan kerülte a nemzetközi szavak használatát és az idegen neveket is fonetikusan írta le (Aëtius helyett Aéciusz, Troyes helyett Troá stb.). Gárdonyi egyik legjellemzőbb írói védjegye nyelvezete, illetve annak sajátos kettőssége. Bár szóhasználata lakonikus, a keresetlenségig letisztult és puritán, műveit mégis egyedi kifejező- és ábrázolóerő, gyors ütemű balladai tömörség jellemzi. A természetből vett hasonlatok egyéni alkalmazásával (medveként alvó lélek, malacszínszőke leány, bodzabél kisasszony stb.) pár vonással is találószóképeket alkotott, képes volt bonyolultabb összefüggéseket és gondolatokat is hiánytalanul megragadni egyszerű mondatok segítségével. Magyaros nyelvezetét és az abban tükröződő észjárást elsősorban ízes somogyi nyelvjárást beszélő édesanyjának köszönhette. Ugyanakkor nem tájnyelven írt, írásban is erőltetve a népnyelv hangtani sajátosságait – ahogy később Móricz vagy ő maga a Göre-levelekben –, hanem a magyar nyelvterület tájnyelvi sajátosságaiból egyfajta népies színezetű desztillátumot, sajátos gondolat- és mondatfűzést alakított ki.[36]

Költészete és műfordításai[

„Gárdonyi Géza jelentős költő. Ami először feltünik az olvasónak, az az egyenletes, sugárzó melegsége. Szelid és egyszerű. Tárgyaival szemben pedig szerény, majdnem alázatos. Igénytelenül nyúl hozzájuk és minthogy biztosan uralkodik rajtuk, hirtelenül felcsigázza igényeinket. Ezekben a versekben jelentkezik először a magyar primitiv költészet, amely elfáradva a szó-cifrázásban a lehető legrövidebb utat keresi.”

Kosztolányi Dezső, 1914[37]

Gárdonyi ízig-vérig novellista volt, s az évek során kiforrott nagyprózai készségei is a legkiválóbbak közé emelték, ennek ellenére mindvégig a költészetet tartotta az irodalmi műfajok királynéjának. Noha kortársai közül többen magasztalták költői tehetségét – egyebek mellett Kiss József, Kosztolányi Dezső és Füst Milán is –, lírája esztétikai jelentőségében elmarad prózai munkáitól. Élete során mindösszesen két verseskötete jelent meg (Április, 1894; Fűzfalevél, nyárfalevél…, 1904), majd halála után korábban kiadatlan költeményei is nyomdába kerültek (December, 1929). Hangulatos életképek, szentimentális, csendes elégiák ezek a költemények, amelyek sorai mögött éppúgy kitapintható a szerző érzékenysége és nyugtalansága, mint prózai műveiből. Gárdonyi a pillanat szülte és a következő pillanattal elhaló érzelmekre, indulatokra koncentrál verseiben, filozofikus, töprengő alkata nem mutatkozik meg bennük. A ritmus és a rímek kimódolásával keveset törődött, verseit nem csiszolgatta, az impresszionizmussal rokonságot mutató líráját letisztult nyelvezet, keresetlen egyszerűség jellemzi. Költői képeiben és formai eszköztárában jól megragadható a népköltészet, a népdalok hatása. A magyar költészetben elsőként kezdte a mondatközi verssorokat kisbetűvel, ezzel is lírája prózai köznapiságát hangsúlyozva. Költői munkásságában sajátos helyet foglal el 1896-ban írt szatirikus verses legendája, az Ygazság a földön, amelyben a társadalom peremére vetődöttek, a nyomorúságban tengődők iránti együttérzésének hangot adva támadta a részvétlen és igazságtalan országvezetést, valamint az egyházakat. Szívesen alkotott könnyedebb műfajokban is, a korban közkedvelt műdalai („Jaj, de fehér a liliom…”, „Feljöttek már a csillagok…”, Annuska lelkem…”, „Aszondom jónapot…”, 1892–1894) mellett sokáig népszerű volt a Tömörkény István sorkatonai bevonulására írt, Dankó Pista által megzenésített, népies hangvételű Bakalevél című költeménye (1888, kiadva 1896-ban). Eredeti versei többek között Haják Károlymegzenésítésében is ismertek.[38]

Az 1880-as évektől foglalkozott szépirodalmi alkotások magyarra ültetésével, de nem hivatásszerűen, hanem folyamatos önképzéséhez, nyelvtanulásaihoz kötődő tevékenységként. Angoltanulása idején fordította le Shakespeare Julius Caesar című drámáját, francia nyelvi tanulmányaival párhuzamosan magyarította Victor Hugo La légende des siècles (’A századok legendája’) című versfüzérét. 1896-ban kedvtelésül – éppen olaszul tanult – lefordította Dante Alighieri Isteni színjátékának a pokolban játszódó énekeit. Ez utóbbi műfordítói teljesítményéről később Babits Mihály is elismerően szólt, noha Gárdonyi a mű nehezebben átültethető részeit lerövidítette vagy éppen kihagyta.[39]

Színpadi művei

Gárdonyi irodalmi kalandozásai során a drámairodalomba is belekóstolt, azonban e téren sem könyvelhetett el olyan zajos sikert, mint prózai munkáival. A századfordulón irodalmi körökben elharapódzó színműírási láz elől ő sem tért ki, ekkor született darabjai azonban nem voltak minden előzmény nélkül valók. 1888-ban Győrben mutatták be Divatgróf című bohózatát, 1890-ben pedig Árgyrus királyficímen írt dalszínművet, amellyel elnyerte a Műbarátok Körének pályadíját. 1893-ban Szegeden adták elő egyfelvonásos operettjét A paradicsom címen, az előadás azonban megbukott. Népies irodalmi korszakához tartozik egyetlen igazán jelentős színpadi műve, a közönség szeretetét és az irodalmi körök elismerését egyaránt kivívó, 1901. március 29-én a fővárosi Nemzeti Színházban bemutatott darabja, A bor. Az én falum egyik novellájából dramatizált műben szeretettel és humorral megírt, jellemző karakterekkel festett színpadi zsánerképet a magyar vidék emberéről. A kritika és a színházi világ a magyar népszínmű megújítóját, a modern népdrámamegteremtőjét látta A bor szerzőjében. Gárdonyi darabjában valóban nem adott teret a 19. század végi népszínművek álromantikájának, modorosságának és sablonosságának, az együgyű helyzetkomikumoknak, ehelyett a parasztság reális bemutatására és a lélekábrázolásra helyezte a hangsúlyt. Az elsők között mutatta meg a színházszerető közönségnek, hogy a magyar paraszt nem megmosolyogtató egzotikum, hanem érző és gondolkodó lény. Ahogy történelmi regényeiben alkuvást nem ismerő hitelességgel vázolta fel történetei hátterét, úgy színműíróként is kínos precizitással ügyelt díszletezési és dramaturgiaiutasításai betartatására. A bor sikernek bizonyult, egy év alatt ötvenszer tűzte műsorára a Nemzeti, az ország több színpadán előadták, s a 20. század első évtizedeiben németre, horvátra, finnre és szerbre is lefordították. Sikerén felbuzdulva Gárdonyi az 1900-as években több további színművet írt (Karácsonyi álom, 1902; Annuska, 1902; Fehér Anna, 1906; Fekete nap, 1906; Falusi verebek,1909; stb.). Ezek azonban sem irodalmi értéküket, sem sikerüket tekintve nem értek A bor nyomába, egyedül a Falusi verebek ért meg ötven előadást a Nemzeti színpadán. Kispéter András irodalomtörténész értékelése szerint némi szentimentalizmusba csomagolt, élét vesztett társadalmi mondandó, illetve a drámai helyzetek következetlen kifejtése és kiaknázatlanul hagyása jellemzik Gárdonyi 1901 utáni színműveit, amelyek ritkán mutatnak többet népies zsánerképeknél.[40]

Társasági tagságai és elismerései

A Magyar Természettudományi Társulatoklevele Gárdonyi rendes tagságáról (1898)
(Az egri Gárdonyi Géza Emlékmúzeum tulajdona)

Visszavonultsága és az irodalmi köröktől való elzárkózása ellenére Gárdonyi több művelődési, irodalmi és tudományos társaság munkájában részt vett „egri remetesége” időszakában is. 1898-tól tagja volt a Petőfi Társaságnak és a Magyar Természettudományi Társulatnak. 1902-ben másodmagával jelölték a Kisfaludy Társaság tagjává, de végül alulmaradt a filológus, műfordító Fiók Károllyal szemben. A következő évben, 1903-ban újra jelölték és ezúttal megválasztották – ekkor azonban már Gárdonyi utasította vissza a tagságot, s távollétében avatták taggá. 1910. április 28-án a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1920. május 5-én tiszteleti tagjává választották, akadémiai székfoglalójául Shakespeare költözése című jelenetét olvasta fel 1912. május 5-én. 1918-ban tudtán kívül megválasztották a Vörösmarty Akadémiatagjának, Gárdonyi előbb tiltakozólevélben utasította vissza a nem kért megtiszteltetést, de Móricz Zsigmond kérésének engedve végül elfogadta a tagságot. 1919. október 6-án az ellenforradalmi szellemiségű Magyar Írók Nemzeti Szövetségének díszelnökévé választották.[41]

Dante-fordítását már életében elismerték külföldön is, amikor a Milánói Tudományos és Irodalmi Akadémia 1896-ban meghívta tiszteleti tagjai sorába.[42]

Gárdonyi munkásságának sajátos nemzetközi elismerése volt 1900-ban, amikor egy bizonyos Marcellin Grivot de Grandcourt elbeszélésével elnyerte a párizsi Journal folyóirat ezerfrankos nemzetközi pályázatát. Csakhamar szemfüles pesti írók észrevették, hogy a pályanyertes mű nem más, mint Gárdonyi 1894-ben Mari néni, meg a Pista bácsi címen írt novellájának plágiuma – csak épp az Atilla utca helyett a rue des Fleurs-ben játszódik. A hír nagy botrányt kavart, s Gárdonyi – jogvesztését kárpótlandó – kisebb francia kormánykitüntetést kapott.[43]

Főbb művei

Gárdonyi Géza műveinek felsorolásában az első kiadások címei és megjelenési adatai szerepelnek, az Országos Széchényi Könyvtárkézi katalógusa alapján.

Regényei

Cyprián. Győr: Gaar. 1888. e-könyv A báró lelke. Budapest: Könyves Kálmán Rt. 1893.e-könyv A világjáró angol: Kalandos regény. Budapest: Rozsnyai. 1894.e-könyv A lámpás. Budapest: Rozsnyai. 1895. e-könyv A kékszemű Dávidkáné. Budapest: Singer és Wolfner. 1899.e-könyv Az egri csillagok: Bornemissza Gergely élete I–II.Budapest: Légrády. 1901.e-könyv Láthatatlan ember. Budapest: Singer és Wolfner. 1902.e-könyv Az a hatalmas harmadik. Budapest: Singer és Wolfner. 1903.e-könyv Az öreg tekintetes. Budapest: Singer és Wolfner. 1905.e-könyv Ábel és Eszter. Budapest: Singer és Wolfner. 1907.e-könyv Átkozott józanság! Budapest: Singer és Wolfner. 1907.e-könyv

Isten rabjai. Budapest: Singer és Wolfner. 1908.e-könyv Szunyoghy miatyánkja. Budapest: Singer és Wolfner. 1916.e-könyv Ki-ki a párjával. Budapest: Légrády. 1923.e-könyv Ida regénye. Budapest: Légrády. 1924.e-könyv A kürt. Budapest: Dante. 1924.e-könyv Aggyisten, Biri! Budapest: Dante. 1925.e-könyv Vallomás. Budapest: Dante. 1926. e-könyv Zivatar pékéknél. Budapest: Dante. 1926.e-könyv A kapitány. Budapest: Dante. 1926.e-könyv Te, Berkenye! Budapest: Dante. 1928.e-könyv Bibi. Budapest: Dante. 1929.e-könyv Julcsa kútja – Leánynézőben: Két regényke. Budapest: Dante. 1929.e-könyv Az arany srapnel. Budapest: Dante. 1943.

Elbeszélései, novellái, anekdotái, karcolatai

Szerelmes történetek. Budapest: Aigner. 1886. Száz novella I–II. Győr: szerző. 1886. A szerelem titkai. Budapest. 1886. (Yang A. dr. álnéven) Figurák: Furcsa emberekről furcsa históriák. Budapest: Singer és Wolfner. 1890. (Mikszáth Kálmán előszavával) Parlamentünk jeles figurái. Budapest: Rozsnyai. 1894. (Nemeskéry Sándor álnéven) Novellák I–II. Budapest: Magyar ny. 1894. Tárczák. Budapest: Magyar ny. 1894. A házassági ajánlat: Monológ. Budapest: Rozsnyai. 1894. A Pöhölyék életéből. Budapest: Singer és Wolfner. 1895. Tarka-barka történetek. Budapest: Singer és Wolfner. 1895. Két menyasszony és más elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner. 1897. Az én falum: Egy tanító följegyzései I–II. Budapest: Légrády. 1898–1900. Göre Gábor juhásznótája. Budapest. 1898. Göre Gábor álnéven írt sorozata: Göre Gábor bíró úr könyve: Mindönféle levelei, kalandozásai és tapasztalattyai az Katufrék sógorral, Durbints sógorral mög az Maros kutyával. Budapest: Singer és Wolfner. 1896. Göre Martsa lakodalma: Más esetök is vagynak az könyvbe. Budapest: Singer és Wolfner. 1897. Durbints sógor. Budapest: Singer és Wolfner. 1899. A pesti úr. Budapest: Singer és Wolfner. 1899. A Kátsa. Budapest: Singer és Wolfner. 1899. Veszödelmek, más szóval nem matska ugrás ide Amerika se. Budapest: Singer és Wolfner. 1899. Bojgás az világba mög más mindönféle. Budapest: Singer és Wolfner. 1901. Tapasztalatok, vagyis más szóval az nagy kiállításon szörzött tapasztalatok. Budapest: Singer és Wolfner. 1901. No még öggyet… Budapest: Dick. 1925. Vakarts, vagyis a zutósó könyvem. Budapest: Dick. 1925. Tizenkét novella. Budapest: Singer és Wolfner. 1901. Emlékezetes napok a magyar történelemből. Budapest: Singer és Wolfmer. 1903. A Kátsa tzigány adomái. Budapest: Révai. 1903. A zöld erszény és más elbeszélések. Budapest: Singer és Wolfner. 1903. Tihanyi Pista baklövései. Budapest: Singer és Wolfner. 1904. Bolond Istók és más efféle bolond történetek. Budapest: Singer és Wolfner. 1904.

Két katica-bogár. Budapest: Singer és Wolfner. 1906. Mi erősebb a halálnál? Budapest: Singer és Wolfner. 1909. Hosszúhajú veszedelem: Az agglegény-elbeszélések I–II.Budapest: Singer és Wolfner. 1912. Messze van odáig. Budapest: Singer és Wolfner. 1913. Levél a kaszárnyából. Budapest: Magyar Jövő. 1924. Kevi Pál halála és más történetek. Budapest: Magyar Jövő. 1924. Arany, tömjén, mirha: Legendák, evangéliumi álmok.Budapest: Németh. 1924. Amiket az útleíró elhallgat. Budapest: Dante. 1927. Boldog halál szekerén. Budapest: Dante. 1928. Hallatlan kiváncsiság. Budapest: Dante. 1929. Krisztus bankója. Budapest: Dante. 1929. Aranymorzsák. Budapest: Dante. 1935. A falábú ember és más elbeszélések. Arad: Kölcsey Egyesület. 1943. Krisztus bankója – Andorás körösztje: Elbeszélések.Szerk. Erdős Jenő. Budapest: Stádium. 1944. Tüzek meg árnyékok: Válogatott novellák. Szerk. Nagy Pál. Marosvásárhely: Állami Irodalmi és Művészeti. 1957. Kék pille: Válogatott elbeszélések 1888–1922. Szerk. Oláh László. Budapest: Szépirodalmi. 1958. Erdei történet: Elbeszélések. Szerk. Bokor Mária. Bukarest: Irodalmi. 1961. Szegény ember jó órája: Elbeszélések. Szerk. Z. Szalai Sándor, Tóth Gyula. Budapest: Szépirodalmi. 1964. Néha az ember feledékeny: Rajzok és novellák. Szerk. Antal Árpád. Kolozsvár: Dacia. 1974. Az ezeréves ember: Elbeszélések, karcolatok, tárcák.Szerk. Szász László. Bukarest: Kriterion. 1980. Kinek a párja?: Gárdonyi Géza kötetben meg nem jelent írásai. Szerk. Urbán László. Érd: Gárdonyi Géza Általános Iskola. 1993. Szívlobbanás: Kisregények, novellák, publicisztikák.Szerk. Urbán V. László. Budapest: Aqua. 1995. Tengeren járók csillaga: Elbeszélések. Budapest: Szent István Társulat. 2005. Bűntárgyalás: Elbeszélések. Szerk. Dávid Gyula. Kolozsvár: Komp-Press; Polis. 2006. Az utolsó boszorkány: Válogatott elbeszélések. Szerk. Veress István. Budapest: Arión. 2007. A mezítelen ember: Válogatott elbeszélések. Szerk. Veress István. Budapest: Arión. 2008. A szamaritánus álma: Elbeszélések. Budapest: Szent Maximilian. 2009.

Önéletírásai, naplói, esszéi

Mai csodák: A természet mindenségéből. Budapest: Dante. 1925. Földre néző szem: Intelmek fiaimhoz. Budapest: Dante. 1929. Én magam: Gondolatok. Budapest: Dante. 1935. Magyarul így! Budapest: Dante. 1938. Gyermekkori emlékeim. Budapest: Szépirodalmi. 1951. Tükörképeim: Önéletírások, karcolatok, esszék. Szerk. Z. Szalai Sándor, Tóth Gyula. Budapest: Szépirodalmi. 1965.

Szüleim gyémántja: Önéletírások, elbeszélések. Szerk. Z. Szalai Sándor, Tóth Gyula. Budapest: Móra. 1969. Titkosnapló. Szerk. Z. Szalai Sándor. Budapest: Szépirodalmi. 1974. Földre néző szem: Gárdonyi Géza füveskönyve. Szeged: Lazi. 2003. Égre néző lélek: Gárdonyi Géza füveskönyve. Szeged: Lazi. 2003.

Meséi

Mindentudó Gergely bácsi könyve. Budapest: Singer és Wolfner. 1898. Nagyapó tréfái I–III. Budapest: Singer és Wolfner. 1902. Nagyapó 100 tréfája. Budapest: Singer és Wolfner. 1902. Nevető könyv: Tizenkét vidám történet. Budapest: Singer és Wolfner. 1903. Mindentudó Gergely bácsi második könyve. Budapest: Singer és Wolfner. 1904. Gárdonyi Géza gyermekmeséi I–III. Budapest: Dante. 1939. A hálátlan krokodilus és más mesék. Budapest: Dante. 1939.

A rózsaszínű cica és más vidámságok. Budapest: Dante. 1940. Barátaink, az állatok. Budapest: Dante. 1942. Róka koma. Budapest: Ifjúsági. 1956. Móka meg a fia. Budapest: Ifjúsági. 1956. Cifra mese: Mesék és hasznos történetek. Szerk. Z. Szalai Sándor, Tóth Gyula. Budapest: Móra. 1967. Gólyák, méhek, kislibák. Szerk. R. Molnár Erzsébet. Bukarest: Creangă. 1980. Állatmesék. Budapest: Mágus. 1995. A mindentudó kalap. Szeged: Excalibur. 2000.

Versei

Április: Költemények. Budapest: Singer és Wolfner. 1894. Fűzfalevél, nyárfalevél…: Költemények Budapest: Singer és Wolfner. 1904. December: Költemények. Budapest: Dante. 1929.

Gárdonyi Géza versei. Szerk. Bóka László. Budapest: Magyar Helikon. 1958. Útra-készülés: Istenes versek. Szerk. Kindelmann Győző. Budapest: Szent István Társulat. 2007.

Színpadi művei

Zendülés a pokolban: Látványos bohóság. Győr: Sauervein ny. 1887. Divatgróf: Egy névtelen akadémia 100-ik gyűlése. Győr. 1888. Argyrus királyfi: Tündéries dalmű egy felvonásban.Szeged: Bába ny. 1891. A bor: Falusi történet három felvonásban. Budapest: Singer és Wolfner. 1901. Karácsonyi álom: Betlehemes-játék 3 felvonásban.Budapest: Singer és Wolfner. 1902. Annuska: Vígjáték három felvonásban. Budapest: Singer és Wolfner. 1903.

Fehér Anna: Betyár-történet 3 felvonásban. Budapest: Singer és Wolfner. 1906. Fekete nap: Történet a szabadságháborúból 3 felvonásban. Budapest: Singer és Wolfner. 1906. Falusi verebek: Köznapi történet három felvonásban.Budapest: Singer és Wolfner. 1909. Szentjánosbogárkák: Tíz kisebb színmű. Budapest: Légrády. 1924. Zéta: Színmű. Budapest: Dante. 1929. (A láthatatlan ember alapján)

Gyűjteményes kiadásai

• Gárdonyi Géza munkái I–XX. Budapest. 1913.
• Gárdonyi Géza munkái I–LX. Budapest: Dante. 1924–1938.
• Gárdonyi Géza összegyűjtött munkái I–XI. Budapest: Szépirodalmi. 1962–1966.

Emlékezete

Gárdonyi Géza arcképe emlékbélyegen (1963)

Életéről, személyéről és művészetéről már életében születtek írások, a halálát követő évtizedben megjelenő Gárdonyi-monográfiák és ‑elemzések száma pedig tucatnyira rúgott (felsorolásukat lásd a szócikk végén). Gárdonyi halálát követően fia, Gárdonyi József vette kezébe apja irodalmi hagyatékának rendezését, emellett Az élő Gárdonyi címen könyvet is írt apjáról (1934), valamint németre fordította A láthatatlan ember című regényét (1941). Részben szervezőmunkájának köszönhetően 1923-ban létrejött az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság, amely 1924 és 1938 között a Dante Könyvkiadóval összefogva hatvan kötetben jelentette meg az író teljes életművét. Számos elbeszélése, regénye, színműve és gyermekmeséje csak ekkor – posztumusz – jutott el az olvasóközönséghez. A Szépirodalmi Könyvkiadó 1962 és 1966 között tizenegy kötetben újra kiadta összegyűjtött műveit. Az 1960-as–1970-es évek során irodalmi hagyatéka gondozásában, életútja és életműve tudományos feltárásában és megismertetésében vezető szerepet játszott Z. Szalai Sándor és Kispéter András.

Még életében, 1912-ben róla nevezték el az egri utcát, amelyben lakott, 1932-ben pedig az egyik szomszédos utca Egri csillagok útja lett. A halálát követő évben, 1923-ban alakult meg a városban az 1945-ig működő Gárdonyi Társaság, amelynek egyik kiemelt célja az író emlékének ápolása volt. Eger 1955-ben megnyílt, állandó társulattal rendelkező színháza megalakulásakor felvette Gárdonyi Géza nevét.[44]

Gárdonyi-emlékhelyek

Gárdonyi Géza szobra Budapest XI. kerületében
(Horvay János alkotása, 1932)

Míg az író József nevű fia a szellemi hagyaték gondozásával foglalkozott, elsőszülött fia, Gárdonyi Sándor az egri ház emlékhellyé alakításán fáradozott. Megőrizte apja dolgozószobáját, a második világháború során óvta könyvtárát és bútorait. Munkájának köszönhetően 1952-ben az egri hóhér-dombi házban hivatalosan is megnyílhatott a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum. Az emlékhelyen közel eredeti állapotában megtekinthető az író dolgozó- és hálószobája, a vitrinekbe kézirataiból, jegyzeteiből, titkosírásos naplójából, leveleiből, hivatalos okmányaiból és tárgyaiból válogattak a kiállításrendezők. 1926-ban helyezték el asályi népiskola falán emléktábláját. Agárdpusztai szülőházában 1988-ban alakították ki aGárdonyi Géza Emlékházat, ahol a látogató a kiállított dokumentumokon és relikviákon keresztül ismerheti meg Gárdonyi életét.[45]

Az országban számos Gárdonyi-szobor található. A halálát követő évtizedben állították fel első köztéri szobrait, 1928-ban Zászlós István bronz emlékművét Győrben, 1932-ben pedig Horvay János alkotását Budapest XI. kerületében, a Bartók Béla út és a Bercsényi utca közötti kiteresedésen. Szülőfalujában, a Gárdonyhoz tartozó Agárdon két köztéri emlékműve is található: a Petőfi Sándor utcában mellszobra, a Gárdonyi Géza Általános Iskolánál pedig Petri Lajos domborműve (mészkő, 1963). 1959-ben Kaposvár kapott köztéri Gárdonyi-szobrot (Varga Miklós, bronz). Több alkotás Somogyi Árpád nevéhez fűződik: így a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán található Gárdonyi-szobor (kő, 1960), valamint az egri ház kertjében elhelyezett ülő Gárdonyi (bronz, 1965). Ugyancsak Egerben, a Gárdonyi Géza Színház előcsarnokában kapott helyet a névadó mellszobra, Ohmann Béla alkotása (márvány, 1964). 1973 óta a devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskolánál áll kőportréja,Konyorcsik János szobra, 1987-ben pedig Dunaújvárosban, a szintén az íróról elnevezett általános iskolánál állították fel bronz mellszobrát, Palotás József művét. 2004-ben kántortanítóskodása helyszíne, Dabrony gazdagodott egy köztéri Gárdonyi-mellszoborral (Ferenczy Imre, bronz). Az egri Érsekkertben 2004–2005-ben állították fel az írópáros Bródy Sándor és Gárdonyi Géza szobrát, Varga Imre alkotását.[46]

Műveinek utóélete

Noha Gárdonyi néhány művében célzatosan az ifjúsághoz szólt történetmesélési szándékkal, legjelentősebb történelmi regényeinek megírását nem az újabb generációk szórakoztatása vagy nevelése motiválta. Az utókor azonban, részben már az 1930-as évek, de igazán jellemzően az 1940-es–1950-es évek óta az ifjúsági szerzők között tartja számon. Az Egri csillagok, A láthatatlan ember és azIsten rabjai iskolai olvasmányok lettek, amelyeket szívesen forgatott a tanulóifjúság. Legismertebb művét, az Egri csillagokat napjainkig mintegy húsz nyelvre fordították le, A Nagy Könyv címen futó 2005-ös felmérés során, az olvasóközönség szavazatai alapján pedig a legnépszerűbb magyar regénnyé választották. Az öreg tekintetes című regényéből Balázs Sándor 1941-ben vígjátékot írt Öreg tekintetes címmel. Több művét megfilmesítették, még élete utolsó évében vették filmszalagra Göre Gábor-történeteit, s néhány képkocka erejéig az egri otthona kertjében ülő Gárdonyi is megjelenik a filmben. 1934-ben Székely István rendezésében, Ágay Irén ésJávor Pál főszereplésével az Ida regénye filmváltozata került a mozikba, 1942-ben a Pacséry Ágoston rendezte Isten rabjai készült el, a főszerepben Bulla Elmával, 1968-ban pedig Várkonyi Zoltán rendezésében, Kovács István, Venczel Vera és Sinkovits Imrefőszereplésével film készült az Egri csillagokból is. Két kisregényéből televíziós játékfilmet készítettek: 1972-ben A lámpást (rendezteHajdufy Miklós), 1987-ben pedig az Öreg tekintetest (rendezte Horváth Tibor). A színműíró, de különösen a költő Gárdonyi képe napjainkra háttérbe szorult a köztudatban, a novellista Gárdonyi is leginkább éppen azokról a Göre Gábor-történetekről ismert, amelyeket maga a szerző sem becsült sokra élete utolsó szakaszában