cultură şi spiritualitate
Szerző: Hahner Péter
François Furet-t 1989-ben a nagy francia forradalom bicentenáriumi ünnepségei során már minden irónia nélkül úgy emlegették a lapokban, mint a forradalom történetírásának "királyát". Régi hagyomány semmisült meg ezzel a "koronázással". Az 1880-as évektől ugyanis általában a Sorbonne francia forradalmi tanszékének vezető személyiségeit tekintették a forradalom reprezentatív történetíróinak: a radikális republikánus Aulard-t, a marxista Mathiez-t és Lefebvre-t, a hatvanas évektől pedig a hazánkban is ismert, kiváló kommunista történészt, Albert Soboult. Az 1970-es évektől azonban egyre többen megkérdőjelezték a forradalom hagyományos marxista társadalomtörténeti interpretációját - vagyis a "polgári forradalom" elméletét, s a Sorbonne-nal szemben álló François Furet vált az ellenfelei által "revízionistának" nevezett irányzat legnagyobb hatású képviselőjévé.
Az 1927-ben született történész baloldali polgári környezetben nőtt fel, nagybátyja például Léon Blum népfrontkormányának egyik minisztere volt. A második világháború idején Furet fegyveresen is részt vett az ellenállásban. 1945 után azonban a kudarcok és a tragédiák évei következtek: anyja rákban meghalt, apja öngyilkos lett, és a sikertelen egyetemi vizsgák után hosszú betegség sújtotta, négy évet kénytelen volt egy tüdőszanatóriumban tölteni. Végül 1954-ben fejezte be egyetemi tanulmányait. Mint oly sok baloldali kortársa, 1949-ben csatlakozott a Francia Kommunista Párthoz, azonban 1956-ban, a magyar forradalom leverése miatt kilépett a pártból, és eltávolodott a mozgalomtól. A tanítás és a kutatómunka évei után a Társadalomtudományi Főiskola oktatási igazgatója (1966), majd elnöke lett (1977-80). Jelenleg a Raymond Aron Intézet igazgatója, a Saint-Simon Alapítvány elnöke és a chicagoi egyetem tanára.
Az Annales-iskola hagyományainak megfelelően a francia forradalmat a hosszú távú történelmi folyamatok együttesében vizsgálta meg, s így arra a következtetésre jutott, hogy a forradalom korántsem formálta át gyökeresen Franciaország társadalmát, mindössze felerősítette és felgyorsította a jóval korábban meginduló társadalmi átalakulásokat. Az igazi radikális újításokra politikai és ideológiai-kulturális szinten került sor. "Nem a társadalom alapjait változtatták meg 1787 és 1800 között - írta A francia forradalom kritikai szótára előszavában -, hanem alapelveit és kormányzatát. Az isteni jogú abszolút monarchia átadta helyét az emberi jogoknak." Mi tehát a forradalom lényege? "A demokrácia megszületése. A francia forradalom ilyetén definíciójának olyan intellektuális súlya van, hogy sem hívei, sem ellenfelei nem tagadhatják… A régi rend az emberek közötti egyenlőtlenség és az abszolút monarchia világa volt; 1789 zászlaján feltűntek az emberi jogok és a népszuverenitás. Ez a szakítás fejezi ki legmélyebben a francia forradalom egyszerre filozófiai és politikai természetét, ez adja meg eszmei méltóságát, s ez teszi egy új korszak nyitányává. Ebből kell kiindulnunk, hogy megérthessük e történelmi eseményt, mint kétszáz év vitái és kutatásai után is érintetlen rejtélyt."
Egy régebbi írásában kissé konkrétabban is megfogalmazta a francia forradalom lényegét: "A francia társadalom a 18. században a monarchikus centralizáció és az individualizmus filozófiájának csapásai alatt felbomló világ volt… A forradalmat az 1789-es antifeudális patriotizmuson és a jakobinus ideológián keresztül megvalósuló hatalmas szocio-kulturális integráció folyamatának tekinthetjük." Furet nem tagadja a gazdasági és társadalmi struktúrák fontosságát, de úgy látja, hogy a forradalom során "a politikai eszmék és szenvedélyek nemegyszer a társadalmi realitások fölé kerekedtek", tehát nem lehet valamennyi politikai fordulatot a hosszú távú, gazdasági alapozású társadalmi ellentétekkel megmagyarázni, ahogy ezt a hagyományos marxista interpretáció hívei tették. Ez utóbbiak számára a terror időszaka a forradalom "csúcspontja", amelyben állítólag a "legkövetkezetesebben leszámoltak az osztályellenséggel". Furet szerint a terror mindössze egyik epizódja a forradalmi küzdelmeknek, amelyre azért került sor, mert "a forradalmat a háború és a párizsi néptömegek nyomása lesodorta arról az útról, amelyet a 18. század intelligenciája és gazdasága kijelölt számára".
Hazánkban az elmúlt évtizedekben Furet egyetlen művét sem adták ki, arra hivatkozva, hogy vitában áll a marxista Soboullal, akadémiánk tiszteletbeli tagjával. (Bár Soboul nem biztos, hogy helyeselte volna az ellenvélemények ilyen adminisztratív úton történő visszaszorítását.) Mindössze egy-egy interjú jelent meg tőle a Valóság 1793/3. és 1988/5. számában, valamint a Nagyvilág 1989/6. és a Világosság 1990/10. száma közölte rövidebb írásait.
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius