cultură şi spiritualitate
Nem taníthatjuk meg Istennek, hogy mit kell tennie, de bíznunk kell Benne, hogy a halálból is életet fakaszt. Erre hívott Ferenc pápa katekézisében a szerdai általános kihallgatáson. Folytatta megkezdett sorozatát a keresztény reményről és mint egy hete szerdán, a Szentatya utalt egy bibliai személyre. Ez alkalommal Juditnak, a bátor asszonynak szentelte katekézisét.
Judit az ószövetségi hit asszonya
Judit az ószövetségi hit asszonya, aki kijelöli az Istenbe vetett utat. A pápa áttekintette e nagy szépséggel megáldott nő életét, aki megszabadítja népét a babiloni Nabukodonozor király hadseregének megszállásától. Az uralkodó Ninivében élt és ki akarta terjeszteni birodalmának határait az Ígéret földjéig. Holofernész tábornok irányításával a hadsereg elfoglalta Bethulia városát, elvágva a víz utánpótlást a zsidó lakosságtól.
Az Istenbe vetett hit kimerült
A helyzet olyan drámai volt, hogy a nép meg akarta adni magát az ellenségnek, kétségbe esett állapotban volt, mint ahogy velünk is időnként előfordul – jegyezte meg a pápa. Az Istenbe vetett hit kimerült. Hányszor megtörténik velünk is, hogy határhelyzetbe kerülünk, amikor úgy érezzük, hogy nincs erőnk bízni az Úrban. Csúnya kísértés ez! Paradox módon úgy tűnik, ahhoz, hogy elmeneküljünk a halál elől, nem marad más mint megadni magunkat a gyilkos kezébe. Ebben a pillanatban a nép vezetője próbált reményt adni a lakosságnak, hogy még tartsanak ki öt napig, várják meg Isten megmentő közbelépését. Öt napot adtak tehát Istennek a beavatkozásra és ez bűn, mert nem bíztak már, a legrosszabbtól tartottak.
Judit: a férfiaknál is bátrabb nő
Ekkor tűnik fel Judit, aki elítéli a népet és arra hívja őket, hogy várják a megmentést Istentől, aki minden hatalommal rendelkezik ahhoz, hogy megvédjen bennünket vagy elpusztítson minket az ellenség által. A hit asszonya ő, mert tudja, hogy az üdvösség megszabadít az ellenségektől, de Isten kiismerhetetlen terveiben az üdvösség a halálra vetés által is elérkezhet. Ferenc pápa nagyra értékelte Judit és a nők bátorságát.
Ez a remény nyelve. Kopogtassunk Isten szívének ajtaján, Ő az Atya, aki üdvözíteni tud minket. Ez a fiatal özvegyasszony azt is kockáztatja, hogy mások előtt rossz színben tűnik fel, de így is bátor! Megy előre! Véleményem szerint, tette hozzá a pápa, a nők bátrabbak a férfiaknál!
Ne kössük feltételhez Istent: fogadjuk el segítségét, még ha esetleg el is tér várakozásainktól
Végül Isten megmenti népét. Juditnak megvan a maga terve. Sikerült levágnia Holofernész tábornok fejét és így győzelemre vitte népét, de mindig olyan hittel, amely mindent elfogad Istentől. Ezért a Szentatya azt kérte, soha ne kössük Istent feltételekhez. Bízni Istenben annyit jelent, hogy elvárás nélkül lépünk be terveibe, elfogadva, hogy üdvössége és segítsége elvárásainktól eltérő módon jusson el hozzánk. Mi az Úrtól életet, egészséget, érzelmeket, boldogságot kérünk és ez rendben is van, de abban a tudatban tegyük, hogy Isten életet tud fakasztani a halálból is, hogy megtapasztalhatjuk a békét a betegségben is, és hogy a magányban is megnyugvásra lelhetünk és a sírásban is találhatunk boldogságot. Nem mi vagyunk azok, akik megtanítják Istennek, hogy mit kell cselekednie, mire van szükségünk – folytatta a pápa. Ő jobban tudja, mint mi. Bíznunk kell Benne, mert útjai és gondolatai eltérnek a mieinktől.
Nem belenyugvás, hanem bátorság a hitben és a cselekedetekben
Éppen Judit jelöli tehát ki a remény útját. Sokat imádkozott, bátor volt a hitben és a cselekedetekben. A pápa arra hívott, hogy könnyű belenyugvás nélkül tegyük meg azt, amit tudunk, de mindig maradjunk meg az Úr akaratának útján. Emlékeztetett az egyszerű asszonyok, a nagymamák bölcs szavaira, akik élettapasztalattal bírnak, akik szenvedtek és akik Istenre bízták magukat. Ha visszagondolunk, hányszor hallottuk egyszerű emberek bölcs és bátor szavait, akikről azt gondoljuk lenézés nélkül, hogy tudatlanok… - jegyezte meg a pápa. Pedig Isten bölcsességének szavai azok! A nagymamák szavai! Hányszor előfordul, hogy a nagymamák találják meg a megfelelő szavakat, a remény szavait, mert élettapasztalatuk van, sokat szenvedtek, Istenre bízták magukat. Az Úr adja meg ezt az ajándékot, ami a remény jótanácsa – zárta szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa az általános kihallgatáson.
(sv)
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius