altmarius

cultură şi spiritualitate

Felújítják Marie Antoinette színházát Versailles-ban

Marie Antoinette, XVI. Lajos francia király felesége saját színházat építtetett Versailles-ban, amelynek előadásain nemcsak nézőként, hanem színésznőként is részt vett.

„Kicsit olyan, mint Csipkerózsika” – mondta Raphaël Masson, a Versailles-i Örökség restaurátora a Kis-Trianon-kastély kertjében megbúvó ékkőre. Ezen a helyen állt színpadra utoljára a zene- és színházrajongó királyné, A sevillai borbély Rosináját játszotta el a darab szerzője, Beaumarchais jelenlétében.

Az épületet Richard Mique, Marie Antoinette építésze tervezte, amely 250 fő befogadására is alkalmas volt. A színházban egyedülálló módon, működőképesen maradt fenn a 18. századi színpadi gépezet, még a francia forradalom is megkímélte, mert értéktelennek ítélték. „Valóságos csoda, hogy ez a színház fennmaradt. A 18. század második felében igazi színházmánia uralkodott, minden herceg teátrumot építtetett az otthonában, de szinte semmi nem maradt fenn ezekből” – magyarázta Masson.

Ide kapcsolódik:
Megkezdődött a Notre-Dame helyreállításához szükséges fák kiválasztása

A járvány alatt megszűntek a vezetett látogatások – melyek során havonta egyszer meg lehetett tekinteni a korszak színpadtechnikáját –, így a restaurátorok és művészek ki tudták cserélni a rossz állapotú függönyt. A december közepén helyére akasztott, díszes aranyszegélyű, kobaltkék új függöny valójában optikai csalódást keltő festett vászon. Maga a terem is csupa vizuális illúziókeltés: hamis márvány, papírmasé és karton rejtőzik az aranyozott felületek mögött.

A színháznak három teljes díszlete maradt fenn: egy rusztikus, egy erdei és egy Minerva templomát ábrázoló. Utóbbi a világ legkorábbi (1754), teljes egészében fennmaradt díszletének számít. A restaurálási munkálatok következő lépéseként ezeket a díszleteket is felújítják.

(Via Múlt-kor)

Vizualizări: 15

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

200 state 

(ultimul: Micronesia)

Numar de steaguri: 264

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 42

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

1 stat are peste 10.000 clickuri (Franta)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

24 state au un click

 

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29. EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor