Forradalmi, látnoki, zseniális alkotó – a klasszikus zene egyik legnagyobb szupersztárja, Ludwig van Beethoven zenéjét ünneplik a Müpa, a BFZ és a magyar zenei élet legmeghatározóbb muzsikusai 2020. február 2-án, a zeneszerző születésének 250. évfordulóján. Bár a 21. században már 2 órán belül is le lehet futni egy maratoni távot, a szervezők kényelmesebbre veszik a tempót: az igazi fanatikusok 11 órán át hallgathatják a zeneszerző-óriás műveit. Az esemény részletes programja mától elérhető, a koncertekre jegyet október 30-tól vásárolhat a közönség.
Nem telik el úgy nap, hogy ne hangozzon el egy Beethoven-szimfónia vagy zongoraverseny valahol a világon. Beethoven szerint pedig „nincs az a szabály, amelyet meg ne lehetne sérteni avégből, hogy szebbé tegyünk valamit”. Nagy szerencsénkre meg is sértett jó párat, és több mint 650 kompozíciót hagyott ránk.
A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa 13. közös maratonján ezekből hangzik el számtalan ikonikus mű: több Beethoven-szonáta, szimfóniái közül pedig szám szerint hat darab szólal meg kiválóbbnál kiválóbb hazai zenekarok és szólisták előadásában. A VII. szimfóniát egészen különleges felállásban hallhatjuk: a BFZ és a Müpa első közös karmesterpályázatának négy amatőr győztese vezényli majd a mű egy-egy tételét a Budapesti Fesztiválzenekar élén, a maratoni nap zárókoncertjén. A pályázatra összesen 117-en jelentkeztek, volt köztük 20 és 80 éves, mérnök, postás, épületgépész, televíziós, portás, gyermekpszichológus, kalauz, hematológus és ügyvéd is. A második forduló november elején lesz, akkor dől-e, ki az a négy vállalkozó szellemű amatőr, aki felkészülhet a nagy februári szereplésre.
https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Beethoven_maraton_2020-300x291.jpg 300w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Beethoven_maraton_20... 768w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Beethoven_maraton_20... 696w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Beethoven_maraton_20... 434w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Beethoven_maraton_20... 24w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Beethoven_maraton_20... 36w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Beethoven_maraton_20... 48w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Beethoven_maraton_20... 560w" sizes="(max-width: 826px) 100vw, 826px" />Ludwig van Beethoven
A maratoni napon olyan együttesekkel találkozhatunk, mint az Óbudai Danubia Zenekar, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Budapesti Vonósok vagy a Pannon Filharmonikusok. Hallhatjuk játszani Pusker Júliát, aki a nemzetközi kritika szerint „a zenében él, azt lélegzi, és a hegedű nyelvén beszél”, a Fesztivál Színházban együtt lép fel Perényi Miklós és Várjon Dénes, Fejérvári Zoltán két zongoraszonátával érkezik a maratonra, Baráti Kristóf és Würtz Klára pedig a Kreutzer-szonátát játsszák. Már hagyomány, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar művészei egy kamarakoncerttel is készülnek a közönségnek, emellett pedig idén is gondolnak a családokra és a gyerekekre: délelőtt Lakatos György várja a kisebbeket gyerekkoncertjével.
A fenti programok mellett az Üvegteremben a nap során a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói adnak ingyenes koncerteket, a Müpa Előadótermében pedig vetítések várják a maratonra érkezőket.
A maraton napján a Müpában tizenegy, egyenként háromnegyedórás koncertet hallhatnak. A kamaradarabok a Fesztivál Színházban, a zenekari művek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben hangzanak el. A koncertekre a jegyek 1500 forintba kerülnek, ám aki négy előadásra vált jegyet, a negyedik jegyet bónuszként kapja meg.
https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Müpa_credit_Nagy-Attila-300x200.jpg 300w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Müpa_credit_Nagy-Attila-768x512.jpg 768w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Müpa_credit_Nagy-Attila-1024x683.jpg 1024w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Müpa_credit_Nagy-Attila-696x464.jpg 696w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Müpa_credit_Nagy-Attila-1068x712.jpg 1068w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Müpa_credit_Nagy-Attila-630x420.jpg 630w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Müpa_credit_Nagy-Attila-24x16.jpg 24w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Müpa_credit_Nagy-Attila-36x24.jpg 36w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Müpa_credit_Nagy-Attila-48x32.jpg 48w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2019/10/Müpa_credit_Nagy-Attila-560x373.jpg 560w" sizes="(max-width: 1200px) 100vw, 1200px" />Müpa – fotó: Nagy Attila
A BFZ és a Müpa közös maratonján korábban Csajkovszkij, Bach, Beethoven, Bartók, Mozart, Schubert, Dvořák, Stravinsky, Mendelssohn és Schumann, Brahms, Leonard Bernstein, legutóbb pedig Debussy és Ravel voltak a főszereplők.
A Beethoven-maraton programja a Müpa és a BFZ honlapján is megtalálható, a jegyértékesítés október 30-án, szerdán 10:00-kor kezdődik.
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius