Az Esők Tengere csillagászati távcsövön keresztül apró részleteket is megmutat 
Fotó: Ladányi Tamás

Magasan járta útját égi kísérőnk a tél végéhez közeledve, ami kedvező feltételeket teremtett a fotózáshoz. A 76 százalékos fázisú Holdon a terminátor - azaz az égitest megvilágított és sötét részét elválasztó vonal - az Esők Tengere peremén haladt, így a terület érdekes alakzatai térszerűen kirajzolódtak. A csikorgó hideg, ez alkalommal, nyugodt légkörrel társult, ami kedvezett a finom felszíni részletek megfigyelésének. Veszprémben található magán-csillagvizsgálóm kényelmét kihasználva a 3,5 méteres fókuszú 25 centiméteres Cassegrain-távcsőre egy tükörreflexes kamerát szereltem fel, és egy rövid videót készítettem a kiszemelt vidékről. Kérdezhetnénk, hogy miért éppen videót? A válasz a levegő hullámzásában keresendő, ugyanis a másodpercenként készült 25 darab felvételből lehetőségünk van utólag kiválogatni a nyugodt légköri pillanatokban rögzítetteket, amelyek a körülmények között a legélesebbek. A felvett full HD videóból az AutoStakkert program segítségével szelektáltam a legjobbakat, majd a téma által igényelt képfeldolgozásnak (illesztés, átlagolás) vetettem alá. Ennek eredménye került most közlésre.

A Mare Imbrium vagyis az Esők Tengere a holdkorong legszebb és geológiai szempontból az egyik legérdekesebb alakzata. Méretei lenyűgözőek. Átmérője közel 1300 kilométer, területe pedig több mint 1300 000 négyzetkilométer. Egy ekkora alakzat természetesen már szabad szemmel is látható, így nem csoda, hogy William Gilbert (1540-1603) angol orvos és természettudós 1600 körül, tehát még a távcső feltalálása előtt készült holdtérképén Regio Magna Orientalisnak, vagyis Nagy Keleti Területnek nevezte el. Az Esők Tengere valójában egy olyan hatalmas lávasíkság, amely egy gigantikus méretű becsapódási bázist töltött fel. Az Imbrium-bázis az Apollo 15 által visszahozott kőzetminták rádióizotópos vizsgálatai alapján Naprendszerünk korai szakaszában, mintegy 3,85 milliárd évvel ezelőtt keletkezett. A bázist létrehozó hatalmas becsapódás következtében repedések keletkeztek a Hold kérgében, majd később ezeken a repedéseken át nyomult fel a Hold köpenyéből a bazaltos láva. Az olvadt láva több lépésben, rétegről rétegre, több százmillió éven keresztül töltötte fel az Imbrium-medencét. Nincs még egy olyan területe a Holdunknak, ahol szebben látszanának ezek az ősi lávafolyások nyomai, mint a Mare Imbriumban. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az egész Hold legszebb hegysége a kép bal felső sarkában húzódó holdbéli Appenninek, mely keletről határolja a Mare Imbriumot.  Közel 5 kilométeres magasságával és csontfehér színével lélegzetelállító látvány. Az Appenninekkel átellenben a terminátoron egy különös, karéj alakú hegyet találunk. Közvetlenül előtte a síkság még árnyékban van, de a félkör alakú hegyet már megvilágítják a felkelő Nap sugarai. Ez a különös alakzat a holdi Jura-hegység, az általa közrefogott terület pedig a Sinus Iridum, magyarul Szivárvány-öböl. A Jura-hegység egy hajdan volt 260 kilométeres kráter megmaradt sáncfala. Ez a kráter az Imbrium-medence születése után keletkezett, de még azelőtt, mielőtt a láva elöntötte volna a területet. A Mare Imbrium déli szélén, mely a kép jobb felső része, egy szép hegyvonulatot és egy csodálatos krátert láthatunk. A hegyvonulat, amely éppen merőleges a terminátorra a holdbéli Kárpátok, a közeli kráter pedig a 93 kilométer átmérőjű és 3,7 kilométer mély Kopernikusz-kráter. Figyeljük meg a szép teraszos falszerkezetet és a közel 1000 méter magas összetett központi csúcsot!

Írta: Görgei Zoltán és Ladányi Tamás