Nyolcvanéves korában elhunyt Louise Glück amerikai költő, 2020 irodalmi Nobel-díjasa – jelentette be szombat hajnalban Jonathan Galassi, Glück szerkesztője a Farrar, Straus & Giroux kiadónál.
A Svéd Akadémia akkori indoklása szerint Louise Glück a díjat összetéveszthetetlen költői hangjáért kapta, amely rideg szépségével az egyéni létet egyetemessé teszi. Glück a 16. női irodalmi Nobel-díjas volt.
A költőnő magyarországi zsidó bevándorlók leszármazottjaként 1943-ban született New Yorkban. A Yale Egyetem professzorának első versesköteteFirstborn (Elsőszülött)címmel jelent meg 1968-ban, nem sokkal később már a kortárs amerikai irodalom legkiemelkedőbb alakjai között tartották számon. Több rangos díjban is részesült, 1993-ban Pulitzer-díjat kapott aThe Wild Iris (A vad írisz)című, 1992-ben megjelent kötetéért, 2014-ben pedig megkapta az amerikai Nemzeti Könyvdíjat.
A képen Louise Glück Barack Obama amerikai elnökkel 2016-ban. Fotó:Saul Loeb / AFP
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera 2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii 12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius