altmarius

cultură şi spiritualitate

Élet és művészet kettős megközelítésben

Élet és művészet kettős megközelítésben

Interjú Gémesy Péter budapesti művészettörténésszel
Rhein II.… Andreas Gursky csúcsdöntő képe

– A fotótörténet nagy pillanatait taglalva, előadásában kiemelt figyelmet szentelt a fotográfia és festészet viszonyrendszerének. Egyfajta szemléletváltásra gondolhatunk ilyen vonatkozásban?
– Mindenképpen érdekes helyzet ez, hiszen mostanában kezdték el igazából kutatni, hogy az impresszionistáknak mi közük van a fotóhoz. Sok közös vonást fedeztek fel az akkori festmények és a fotók között. A cél mindkettőnél ugyanaz volt: megörökíteni a modern élet gyors, rohanó pillanatait. Ma ez már nem tűnik fel nekünk, de akkoriban teljesen új volt. Az előadásomban szóba hoztam a fotográfia egyik klasszikusát, a francia Nadart, aki festészetet tanult, híres karikaturista, újságíró is volt, és számos világhírű író, művész fotóportréját készítette el. A műtermében sok impresszionista barátja megfordult. Már akkor így nevezték őket. Nyilván akkoriban még nem ismerték fel a két jelenség közti hasonlóságokat, elvégre az impresszionista mozgalom sem volt olyan ismert, amilyenné később vált. Külön-külön fejlődtek, mondhatjuk úgy is, hogy egymással párhuzamosan működtek, és mindkettő nagyon modernnek számított. Az általános vélekedés szerint az impresszionisták túlzottan is annak. A festészetben addig senki sem próbálta a nyüzsgő, gyors életmódot ábrázolni. A fotózás rohamosan terjedt, kezdett beérni. Természetesen ma jobban érezhető a párhuzam, mint a maga korában. Mára sokunkban tudatosult, hogy szinte két azonos, csak éppen más megközelítésű dologról van szó.
– A festők részéről tudatos közeledésről beszélhetünk?
– Határozottan. Több festő maga is fotózta azt a témát, amit aztán megfestett. A festők közül többen, például Borsos József Magyarországon, fotósok is voltak. De Munkácsy, Székely Bertalan, s még másokat is sorolhatnék, használt fotókat képmodellként. Különösebben nem reklámozták ezt, de benne volt a gyakorlatukban. Sokan kitanulták a fotózást, és teljesen tudatos hozzáállásról beszélhetünk. Könnyebb volt így megfesteni az adott motívumot, hisz ott volt kéznél. Elterjedt módszerré vált ez adott időben.
– Vetített képes előadásában ön érdekes példákat mutatott arra vonatkozóan, hogy ugyanazon az utcán, ugyanazon a téren, ugyanabból a pozícióból, egy bizonyos épület ablakából, ahonnan egy fotótörténeti szempontból fontos fénykép készült, plein air festészettel is próbálkoztak az impresszionisták.
– Igen. Nem véletlen a párhuzam. A fotósok adott esetben mintakönyvként is szolgáltak a festőknek. Egy Monet-képet mutattam be, amely a Nadar műtermének nagy ablakából észlelhető látványt örökítette meg. Pissarro is csinált hasonló képeket és mások is.
– De miközben a szóban forgó fotográfián egyetlen emberi alak van, vagy egy másikon az utca teljesen kihalt, a festményen pezseg az élet, sok-sok autó, rengeteg gyalogos, sétáló látható. Mai ismereteink szerint talán pont fordítva kellene lennie.
– Jó az észrevétel. Ennek az a magyarázata, hogy a fotózás korai korszakában sokkal hosszabb időt vett igénybe egy fénykép elkészítése, akár hét-nyolc órás expozíciós időről is beszélhetünk. A fotográfián csak az látszik, ami nem mozdult be. Az emberek eltűntek róla. A festő viszont pár óra alatt is fel tudja vinni a témát, legyen az akár sok alakos is, a belsejében őrzött látványt pedig bármikor képes elővarázsolni magából.
– Fotográfia és festészet párhuzamosságát, egymásra hatását más példákkal is szemléltette. A fényképészet angol úttörőjét, a sokoldalú Talbotot említette, aki azzal is hatott a festőkre, az impresszionistákra kiváltképpen, hogy a hétköznapi életről, addig jelentéktelennek tartott motívumokról is készített képeket, talbotípiákat. A szénaboglya, a szalmakazal is ilyesmi. Egyszer csak ez is megjelent a festészetben.
– Ezzel én is mostanában szembesültem, hogy abban a bizonyos Talbot-mintakönyvben, amely nagyon ismert volt a maga korában, vannak szénaboglyák, nem lehet véletlen az összefüggés. Talán ennek is köszönhető, hogy sok festőnél is jelentkezett a boglya téma akkoriban. Hivatkozhatnék Monet, Pissarro, Van Gogh nevére, a magyarok közül Hollósy Simonra, de másokra is bőven, hiszen majdnem mindenki feldolgozta ezt a motívumot. Másfél, két évtized anyagából külön kiállítást lehetne rendezni csak a boglyás festmények felsorakoztatásával.
– Mellesleg kiderült, hogy a közismert Talbot-portrét, amit ön is felmutatott a rendezvényen, a marosvásárhelyi születésű fotográfus, Szabó Iván készítette. De ne térjünk el a témától, ugorjunk egy nagyot az időben. Az értekezés befejező részében felmutatott egy olyan fotográfiát, amely modern festménynek is beillene. A Rajnáról készült óriási kép nyilván digitális utóeljárások, mai technika szülötte.
– Andreas Gursky német fotóművész alkotása. A 2x3 méteres nagyítású print a világ legdrágább fotója. Két éve döntött rekordot, egy New York-i árverésen 4.338.500 dollárt fizettek a Rhein II.-ért (1999). A negatívokat megsemmisítették, mindössze hat példány van ebből a fényképből a világon, három nyilvános múzeumokban (Moma, Tate, Pinakothek der Moderne-München), egy privát múzeumban (Glenstone-Potomac) és kettő magángyűjtők kezében. Megközelíti az igazán jelentős festmények árát. Valóban egy hiperrealista festmény benyomását kelti. Kicsit steril a kép, van benne manipulációs technika is, és több hónapos munkát igényel. Ugyanannyit készül rá a fotós, mint egy nagy alkotásra a festő. A két dolog egyenrangúvá válik. Múzeumok gyűjtik ezeket a lenyomatokat. Egyre nyilvánvalóbb a tendencia, hogy a kettő egymás melletti műfajként szerepeljen a piacon és a köztudatban. Nem arról van szó, hogy egymással rivalizálnak, inkább azt mondanám, hogy kiegyenlített lett a helyzet a mai művészeti világban. Elképesztő, hogy egy fotóművészeti munkáért egymilliárd forintot adjanak, de a piacé a döntő szó.

Vizualizări: 117

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor