altmarius

cultură şi spiritualitate

Égi jelenségek 2021. augusztus első felében

FÖLD

Ha augusztus, akkor hullócsillagok: érkeznek a Perseidák, holdsarlókkal és egyre hosszabbodó, holdmentes éjszakákkal találkozhatunk.

Kompozit a Perseidák 2020-as maximumáról a taliándörögdi Szent András templom romjával.
FORRÁS: LANDY-GYEBNÁR MÓNIKA

Jönnek a Perseidák!

A legtöbbek által megfigyelt meteorraj az augusztusi csillagászati észlelések fő célpontja, szerencsénkre az idei maximumkor nem lesz zavaró holdfény, a Hold már este 10 körül lenyugszik. A maximumra idén augusztus 12-én este kerül sor, így aki egy éjszakát szeretne meteorok megfigyelésével tölteni, az a 12/13-át célozza be! Ez nem azt jelenti, hogy az előző éjjelen nem lesz még sok hullócsillag, sőt, már 12-én hajnal felé is érdemes lesz az eget lesni, ekkor ugyanis a magasan járó radiáns miatt számos meteort láthatunk.

Mi is az a radiáns? Az a képzeletbeli pont az égbolton, ahonnan látszólag minden, egyazon rajba tartozó hullócsillag kiindul. Ha a teljes égboltról készülő meteoros felvételeket nézünk, akkor az azon látszó, azonos rajba tartozó meteorok útvonalát meghosszabbítva ezek metszéspontjában találjuk a radiánst. A szerepe annyi ennek az égterületnek, hogy minél magasabban van az égboltunkon, annál több meteort láthatunk. A horizont közelében lévő radiánsból kevesebb, de hosszabb égi utat bejáró hullócsillagok esnek. Ennek köszönhető a Perseidák fő attrakciója, melyen eleinte a hosszú útvonalat bejáró meteorok lehetnek különlegesen szépek, majd egyre több rövidebb úton járót láthatunk. A Perseidákra, különösen a fényesebbekre jellemző, hogy vörös-zöld színátmenetet mutatnak fotón, szabad szemmel leginkább csak a zöldet láthatjuk éjszaka. A Perseidákra (is) jellemző, hogy a meteorok ún. csomókban hullanak, vagyis egymást rövid idővel követően többet is láthatunk, azután akár percekig egyet sem.

Felmerül, hogy ilyenkor mely égrészt érdemes figyelni. Akik régóta foglalkoznak csillagászati megfigyelésekkel, azok tudják, hogy gyakorlatilag az égbolt bármely pontján feltűnhetnek meteorok. A jobb észlelési élmény kedvéért válasszunk olyan égrészt magunknak, amelyet kevés fényszennyezés zavar, kullancsmentes helyen akár le is fekhetünk és így szinte az egész eget láthatjuk.


A Perseidák radiánsa a maximum éjszakáján, e pont a Perseida meteorok látszólagos kiindulási helye. Amelyik útvonalát meghosszabbítva nem e pontra mutat, az nem a Perseidák rajába tartozik.
FORRÁS: STELLARIUM

Mire figyeljünk, ha kivonulunk valahova meteorokat nézni? Ha nem vagyunk egyedül, mindenképp legyünk tekintettel másokra, például ne világítsunk zseblámpánkkal úgy, hogy ez mások sötétadaptációját elrontsa! Helyezkedjünk el kényelmesen, akár kempingszékben, kempingágyon, a lényeg, hogy ellazultan élvezhessük az égi látványt. Mivel augusztus közepe táján már nem mindig melegek az éjszakák, ha fázósak vagyunk, ne hagyjuk otthon a kardigánt, vagy egy könnyű plédet. Vegyük figyelembe, hogy ha elálmosodunk, a hőháztartásunk is gyengébb, így álmosan az is fázhat, aki nem szokott.

Hogyan fotózhatunk meteorokat? A legfontosabb felszerelésünk a türelem. A meteorfotózás nem kíméli a zárat, mivel folyamatosan kell fotózni ahhoz, hogy az esetlegesen felizzó hullócsillagok a képre kerüljenek, így egy éjjel során sok száz kép is elkattanhat. Murphy törvénye szerint a legfényesebb meteorok mindig a gépünk látómezején kívül esnek. Ha ezt látjuk, akkor se érdemes a gépet újabb és újabb égterület felé fordítani. Ha végig egyfelé néz a gépünk, akkor tudunk majd az éjszaka felvételeiből a meteorok összességét (vagy csak a fényesebbeket) mutató kompozitot készíteni. Ez esetben is érdemes valamilyen szép tereptárgyat előtérül választani, arra azért ügyelve, hogy túl nagy égrészt ne takarjon ki. Minél nagyobb látószögű objektívvel fotózzunk! A sorozatfotózás elején győződjünk meg arról, hogy rendben van-e az élesség (este még a holdnyugta előtt kiváló alkalom nyílik élességállításra a Hold segítségével). Az éjjel során ezt érdemes néhányszor ellenőrizni (vannak objektívek, amelyek „szeretnek” elállítódni), hogy reggel ne kelljen a fotók felét kidobni azért, mert életlenek lettek. Érdemes lehet az élességállító gyűrűt egy kis darabka szigetelőszalaggal rögzíteni, így nem mozdul el az órák során.
A meteor annál szebben mutat majd a fotón, minél kevésbé fényes az égi háttér, vagyis, ha nem sajnáljuk a gép zárját, akkor érdemes relatíve rövidebbeket exponálni. Egyébként meteorfotózás szempontjából is előnyösek az egyre jobban terjedő mirrorless gépek, ezekkel akár videón is rögzíthetjük a hullócsillagokat.

Bár jelenleg az időjárás még nem csapadékos, ha a maximum környéki napokra ez megfordulna, akkor érdemes lehet a gépünk páramentesítésére is gondolni, főként ha olyan helyen fotózunk, ahol meggyűlhet a pára (pl. völgyek, patakvölgyek környéke). Ne feledkezzünk el a csereakkumulátorról, illetve tartalék memóriakártyáról se.

Számos másik meteorraj is aktív ilyenkor, vagyis távolról se minden lesz Perseida, amit ezen az éjjelen látunk, de a hullócsillagok elsöprő többsége igen. A maximum idején óránként akár 50-60 meteort is láthatunk, ez nem az egész éjjelre lesz jellemző, inkább az éjszaka közepére, hajnal előtti időre, amikor magasan jár már a radiáns.

Hajnali holdsarló 7-én


Hajnali holdsarló
FORRÁS: ÖNÖK KÜLDTÉK / DORNICS ÁKOS

Augusztus elsején még éjfél körül felkel, az ekkor 36 százalékos Hold, 7-én már csupán 2,3 százalékos megvilágítással bukkan fel, és már a világosodó északkeleti horizonton. Keleti határunknál 03:29, Budapesten 03:41, nyugaton pedig 03:52 a holdkelte ideje. Aki korán kel (vagy igen későn tér nyugovóra), az már megpillanthatja a délkeleti ég alján az égboltra visszatért Orion csillagait is.

Esti holdsarló 9-én és 10-én


FORRÁS: ÖNÖK KÜLDTÉK / SERES GÁBOR

9-én csak teljesen kristálytiszta égbolt esetén láthatják meg a szerencsések a mindössze 1,7 százalékos megvilágítású sarlót. Nem lehetetlen, de kimondottan nehéz lesz, ugyanis nem sok időnk, mindössze 57 percünk lesz napnyugta után a holdnyugtáig. A kereséshez célszerű egy binokulárt is magunkkal vinni! Ha a Vénuszt megpillantjuk (ilyen esetekben ez szokott a könnyebb égitest lenni), akkor már tudjuk, hogy a holdsarlót ettől 20 fokkal északabbra (jobbra) kell keresnünk. A sarló megpillantásához optimális időpont a keleti határunk felé 20:20, Budapesten 20:30, nyugaton 20:40 lesz, itt még kb. fél óra marad holdnyugtáig, azonban ez pillanatok alatt elrepül majd. Mindenképp olyan észlelőhelyet keressünk, ahonnan jó a rálátás a nyugati horizontra.

10-én a Hold már 5,6 százalékos megvilágítású lesz, talán nem kell már binokulár az észleléséhez, de most se lesz egyszerű a feladat. Az optimális időpont keleti határainknál 20:30, Budapesten 20:40, nyugati határainknál 20:50 lesz, ekkor még 45 percünk marad holdnyugtáig.

A mostani időpontokból is látszik, hogy közeledünk az őszhöz, a holdsarlók esti láthatósága egyre romlik, és inkább a hajnaliak válnak majd könnyebben észlelhetőkké a következő hónapok során.

Hold és Vénusz együttállás 11-én


A Hold és a Vénusz 11-én alkonyatkor
FORRÁS: STELLARIUM

Az együttállás nem lesz túl közeli, 5,2 fokra láthatjuk egymástól a két égitestet, ám érdemes megbecsülni így is, hisz a Vénusz is eltűnik lassan az esti égről. A Hold 11,7 százalékos megvilágításban lesz, a Vénusz tőle jobba, és alacsonyabban. Napnyugta után 50 perccel a Vénuszt még 5 fokos magasságban találjuk, a Holdat pedig 9 fokon. Ha az amúgy se túl fényes Hold lenyugvását megvárjuk, utána hamarosan beáll a csillagászati sötétség is, és teljes egészében élvezhetjük a nyári Tejút látványát.

Vizualizări: 23

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor