altmarius

cultură şi spiritualitate

Donizetti operájával indul Kecskeméten az operajátszás

10 új bemutatóval, elmaradt produkciók pótlásával és a megszokott színes programkínálattal várja régi és új nézőit a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház.

A rendhagyó módon megtartott sajtótájékoztatón Cseke Péter megköszönte a nézők karantén idején tanúsított töretlen lelkesedését a színház új tartalmai iránt. Elmondta, hogy igyekeztek új lehetőségként megélni ezt a színház számára is embert próbáló időszakot. Ezek a különleges tartalmak új oldaláról mutatták be a színházat, amivel reményei szerint sok új nézőt is vonzottak. A direktor jövővel kapcsolatos tervei középpontjában a bizakodás és a derű áll, amit az évad műsorstruktúrája is tükröz. Sok vidámság, minőségi szórakozás és zene várja a színházrajongókat 2020/21-ben Kecskeméten. Kiemelkedő eseménye az új évadnak, hogy a nemzeti státusz folyományaként elindul a kecskeméti operajátszás. Elsőként Donizetti A csengő című vígoperájával találkozhat majd a közönség.

https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/05/online-sajt.taj2021-300x175.jpg 300w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/05/online-sajt.taj2021-... 1024w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/05/online-sajt.taj2021-... 768w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/05/online-sajt.taj2021-... 696w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/05/online-sajt.taj2021-... 1068w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/05/online-sajt.taj2021-... 722w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/05/online-sajt.taj2021-... 24w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/05/online-sajt.taj2021-... 36w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/05/online-sajt.taj2021-... 48w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2020/05/online-sajt.taj2021-... 560w" sizes="(max-width: 1200px) 100vw, 1200px" />
Online sajtótájékoztató a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban – forrás: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Török Katalin marketingvezető elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatti leállás idején a teátrum 12 hét alatt, közel húsz sajtóközleménnyel jelentkezett. Az online tartalmakról számos hírt adtak, aminek egyik eredménye az, hogy a Facebook-követőik száma közel 11 ezerről elérte a 15 ezer főt. A Youtube-csatornára történő feliratkozások száma hamarosan meghaladja a másfélezret, valamint egyre aktívabb a teátrum Instagram-profilja is.

„Több száz bejegyzést és videót készítettünk, és több ezer nézőt vonzottak az online előadásközvetítések. Ez egy valódi társasjáték volt, ahol

NEM KELLETT EGYMÁS MELLETT LENNÜNK AHHOZ, HOGY KÖZEL LEGYÜNK EGYMÁSHOZ.”

„Idén nagy megtiszteltetés érte intézményünket, mostantól a Nemzeti Színház címet viseljük. Ez fordulópontot jelent a zenei tagozat számára is. A következő évadtól minden szezonban három különböző műfajú (opera, operett, musical) zenés előadást kínálunk. A 2020/21-es évadban Móricz – Kocsák Légy jó mindhalálig, Donizetti A csengő, Eisemann Egy csók és más semmi című műve lesz repertoiron. A musical sok gyerekszereplővel is csábít, az operett ismert slágerekkel, az újdonság pedig a Donizetti-vígopera. Természetesen a zenés mesejátékok sorozata is folytatódik. Ezzel a zenei tagozat szerepe és feladata jelentős mértékben nő az évadban” – mondta el Károly Kati a színház zenei vezetője.

Ide kapcsolódik:
Donizetti városa a koronavírus által egyik leginkább sújtott terület

Nyolcadik évadát kezdi a Kecskeméti Nemzeti tánctagozata, a Kecskemét City Balett. Az utóbbi évek tendenciáját követve, a 20/21-es évadban is nagyszínházi bemutatóval készülnek a táncművészek, amit Barta Dóra koreografál, Shakespeare Szentivánéji álom című műve alapján. A Szentivánéji álom története pajkos cinkosságával, pikáns részleteivel sokak kedvence, de a táncosok számára is karizmatikus munkát ígér. A táncosok megjelennek majd a színház számos bemutatójában, így az Egy csók és más semmi című zenés vígjátékban, és A csengő című operában is. Külön kuriózum, hogy ebben az évadban a gyerekek számára is készül egy mese a tánc nyelvén: Hamupipőke története kerül a nagyszínház színpadára. „Egy igazi mesevilágot álmodtunk alkotótársaimmal” – mondta el Barta Dóra, a tánctagozat vezetője, ami izgatott várakozásra adhat okot a kis színházrajongók körében.

Bérletezés, jegyirodai nyitvatartások

 

A 2020/2021-es évadra áremelés nem történt, június 2-tól a tavalyi 5+1-es bérletárakkal várják a nézőket. A március 12-től évad végéig személyesen vásárolt és elmaradt előadásokra váltott jegyek visszaváltása június 15-ig történik. Június 15-től megkezdődik az előbérletezés, idén két formában: személyesen, június 15. és június 26-a között lesz lehetősége a nézőknek 10 % kedvezménnyel megváltani bérleteiket a következő évadra. Azok a nézők, akik nem szeretnének személyesen befáradni ezért a jegyirodába, ők a berlet@kecskemetinemzeti.hu oldalon egy e-mailben jelezhetik igényüket egészen augusztus 16-ig, így is jár számukra a 10 % kedvezmény. Augusztus 17-től pedig megkezdődik a bérletek értékesítése a szabad helyekre.

Cseke Péter bizakodóan ismertette a teátrum következő évadának szlogenjét: „Minden nehézség ellenére nem szabad elfelejtenünk, hogy a színház továbbra is az a hely marad, ahol a lelkünk megpihen, a szellemünk szórakozik és ahol az álmaink életre kelnek. Kívánom, hogy a mostani derűs hangulatunk megmaradjon, a karantén és a vírushelyzet okozta nehézségek enyhüljenek, és a nyár igazi felüdülést hozzon mindenki életébe. Mert a Kecskeméti Nemzeti az a hely, ahová az álmok is játszani jönnek!”

Vizualizări: 10

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor