altmarius

cultură şi spiritualitate

Díjat nyert a Néprajzi Múzeum animációs filmje

A Néprajzi Múzeum különleges tárgyainak eredetét bemutató EthnoZoom – a gyűjtemény mesélő tárgyai című alkotásért rövidfilm kategóriában vehették át az alkotók az Ezüst Díjat az augusztus 25-i prágai díjátadón, a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) által szervezett FAIMP 2.0 fesztiválon.

Az EtnoZoom című animációs alkotás a Néprajzi Múzeum öt – valamilyen szempontból emblematikus – tárgyára koncentrál, hogy elmesélje történetüket, a tárgyak múzeumi életét, felidézve közben gyűjtőiket és a gyűjtés körülményeit is. A tárgyak a világ és Magyarország különböző helyeiről származnak Japántól Venezueláig, Erdélytől az Alföldön át Budapestig. A válogatást, a háttértörténetek összegyűjtését és feldolgozását, a koncepció kidolgozását a Néprajzi Múzeum kurátor csapata végezte, az animációs film készítője Bertóti Attila.

A kisfilmből megismerhető az egyes leltári számú tárgy, egy japán papírlampion. A lampiont 1868-ban egy kelet-ázsiai kereskedelmi expedíció során vásárolták. A múzeum Ázsia-gyűjteményében több hasonló darab található, de ez az egy eltér a többitől: a kiállításra választott tárgyak közül annak idején ez került a sorozat élére, így mára igazi sztártárggyá válhatott.

Az összeállításban szerepel a legrégebbi fennmaradt székelykapu (Mikháza 1673) története is, melyet Szinte Gábor rajztanár, a múzeum megbízott gyűjtője dokumentált először. Dr. Boglár Lajos amazóniai gyűjteményéből származik a pekari maszk. melynek készítését és múzeumba kerülését követhetjük végig a kisfilmben. A rátétes díszítéssel készült ipolykeszi cifraszűr a 20. század elején került a múzeumba – hogy hogyan, kiderül a kisfilmből, mint ahogy az is, mit keres egy gördeszkás cipő a filmben szereplő emblematikus tárgyak között.

EthnoZoom – a gyűjtemény mesélő tárgyai - forrás: Néprajzi Múzeumhttps://papageno.hu/wp-content/uploads/2022/08/ethnozoom5-300x152.jpg 300w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2022/08/ethnozoom5-1024x520.jpg 1024w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2022/08/ethnozoom5-768x390.jpg 768w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2022/08/ethnozoom5-150x76.jpg 150w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2022/08/ethnozoom5-450x228.jpg 450w, https://papageno.hu/wp-content/uploads/2022/08/ethnozoom5-600x305.jpg 600w" sizes="(max-width: 1127px) 100vw, 1127px" />
EthnoZoom – a gyűjtemény mesélő tárgyai – forrás: Néprajzi Múzeum

„Nehéz, szinte lehetetlen feladat öt tárgyon keresztül megmutatni egy intézmény küldetését, gyűjteményi anyagának sajátosságait. A kiválasztott és bemutatott öt tárgy és a játékos, szórakoztató megjelenítési mód viszont alkalmas arra, hogy felvillantsa a múzeumi munka és anyag rendkívüli sokszínűségét, szerteágazó voltát.” – mondja Szarvas Zsuzsa főmuzeológus, a projekt vezetője.

A szellemes és informatív alkotás a múzeumi rövidfilmek kategóriában például a cseh Comenius múzeumot vagy az iráni Jondishapour múzeumot is megelőzte. A 7 perces alkotás megtekinthető a múzeum YouTube csatornáján és az új épületben a fogadófalon.

EthnoZoom – a gyűjtemény mesélő tárgyai - forrás: Néprajzi Múzeum
EthnoZoom – a gyűjtemény mesélő tárgyai – forrás: Néprajzi Múzeum

A Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM – International Council of Museums) audio-vizuális szekciója, az AVICOM, évről évre megszervezi a FAIMP 2.0 fesztivált, mely a múzeumok és kulturális intézmények audiovizuális produkcióinak, innovatív multimédiás fejlesztéseinek és interaktív kiállítási installációinak seregszemléje. E rangos nemzetközi szakmai megmérettetésen nyert idén díjat a Néprajzi Múzeum alkotása.


Vizualizări: 6

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor