A Pestbudán már korábban is írtunk a XIX. század végi nagyon rossz lakáshelyzetről. Ezt az akkori kormányzat is felismerte, és épültek is különböző helyszíneken munkáslakások. Azonban a nagy, sokemeletes házak mellett létrejött egy olyan lakónegyed is, amely teljesen más hangulatú, mint ahogyan ma egy XIX. századi munkáslakótelepet elképzelünk. Ez a Budapest mai szövetébe beilleszkedő csoda a Wekerletelep, amely hangulatával, sajátos környezetével a mai napig lenyűgözi az embert.
A telepet egy megvásárolt földbirtokon valósították meg (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
A Wekerletelep egyik jellegzetes háza a Kós Károly téren (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)
A telep felépítésének lehetőségét megteremtő törvényt – amelynek címe: „1908. évi XXIX. törvénycikk a Budapest székesfővárosban és környékén állami költségen létesítendő munkásházakról” – 115 éve szentesítették. A korszakra jellemzően ez a törvény is nagyon rövid és tömör, nem sok tíz és nem száz oldal hosszú jogi iromány, hanem mindössze hat paragrafusból áll, amelynek lényegét az első paragrafus mondja ki:
„1. § Jóváhagyatik a pénzügyministernek az az intézkedése, a mellyel néhai Sárkány József örököseinek a Kispest község határában fekvő s mintegy 472,000 négyszögölnyi kiterjedésü ingatlanait négyszögölenként 6 korona 50 fillér vételár kikötése mellett, a kir. kincstár részére megvásárolta, és felhatalmaztatik egyuttal a pénzügyminister, hogy a Budapest székesfőváros X. kerületében, az ugynevezett Óhegyen, mintegy 210,000 négyszögölnyi területet, négyszögölenként átlag legfeljebb 8 koronát kitevő vételár ellenében, a kir. kincstár tulajdonául megszerezhessen.”
A törvény a következőkben felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az államkincstárból vegye meg a földet, valamint arra, hogy 12 millió korona erejéig (amire 4 százalékos járadékkölcsönt vehet fel) oda házakat építsen, illetve, hogy míg az épületek állami tulajdonban lesznek, azok adómentességet élvezzenek.
A XX. század első évtizedében súlyos problémák jelentkeztek, egyrészt a munkások életkörülményei enyhén szólva is borzalmasak voltak, a lakhatás ugyanis komoly gondolt jelentett. Nem volt elég lakás, és ami volt, azért kifejezetten magas bért kellett fizetni. A rossz életkörülményeknek (valamint a szintén nem túl rózsás munkakörülményeknek, a megélhetés nehézségeinek) sok következménye volt, ezek közül az egyik a kivándorlás, hiszen Észak-Amerika ekkor még számolatlanul fogadta be az Európából érkezőket, a másik az egyre erősebb és néha radikálisabb munkásmozgalmi szerveződések megjelenése.
E tények, amelyeket a törvény indoklása is felsorol, a kormányzatot is tettekre sarkallták. Egyik első lépés volt ez a törvény, amelyet Wekerle Sándor pénzügyminiszter terjesztett be. A pénzügyminiszter az indoklásában a munkások rossz helyzetének bemutatása mellett kifejezetten kitért a fővárosi lakásviszonyokra:
„Köztudomásu, hogy Budapest székesfővárosban az utóbbi években nagyobb arányu lakáshiány mutatkozik. Egyébb közgazdasági okok mellett első sorban ennek a körülménynek kell tulajdonitanunk a lakásbéreknek nemcsak rohamos, de ugyszólván abnormális mértékben történt emelkedését. Elég e részben arra hivatkoznom, hogy Budapesten a lakásbérek az utolsó három év alatt 14 millió koronával emelkedtek, holott ugyanezen idő alatt a bértárgyak és általában a lakások száma, az épitkezéseknek csaknem teljes szünetelése következtében, csak jelentéktelen mértékben szaporodott. […] Munkásaink […] nagyobb része pedig kénytelen volt alávetni magát a kényszerhelyzet minden következményének. Pincze, padlás, istálló s az állatok befogadására összetákolt üregek minden képzelhetetlen alakja emberi hajlékká lett s az egynek szánt ágy négynek, ötnek, egy-egy szoba pedig sokszor tizenöt-husznak adott éjszakai nyugalmat.”
Kifejezetten a kertvárosias, falusias hangulat megteremtése volt a cél (Fotó: Fortepan/Képszám: 173099)
A súlyos helyzetet némileg enyhítette ez a törvény, és a megvalósuló lakónegyed. A terület akkoriban nem is tartozott még a fővároshoz, hiszen a megnevezett Sárkány birtok Kispesten volt, amely csak 1950-ben lett Budapest része.
Az eredeti kormányzati terv „pavilonszerű bérházak” építése volt 6-10 ezer munkáscsaládnak, azaz nemcsak a kispesti birtokon képzelt el Wekerle Sándor hasonló telepeket, hiszen a törvényben és a törvényi indoklásban is szó volt a következő telep helyéről, azt Kőbányán, Óhegyen képzelték el, de az elképzelések között szerepelt egy munkástelep a MÁV Északi Főműhelye közelében (nem a MÁV dolgozóinak létesített Jancsitelepről volt szó, az addigra már megépült), valamint Óbudán is.
A telepek kialakításánál egy akkori, Nagy-Britanniából induló kezdeményezés, a Garden city mozgalom elveit vették alapnak, amelynek meghonosítását itthon Fleischl Róbert javasolta, nevezetesen, hogy a vidékről a nagyvárosba kényszerült emberek számára a városias, sokemeletes épület annyira más életkörülményt kínál, hogy az nagy sokkot jelent számukra, és további problémákat szül, ezt pedig megfelelő építkezésekkel el lehet kerülni. Ezért eleve földszintes vagy egyemeletes, kertes házakat terveztek egyszerű kialakítással, többségüket két szobával, konyhával és kamrával képzelték el, de úgy, hogy azok már a modern köztisztasági elveknek megfeleljenek, azaz csatorna- és vízszolgáltatással.
Kisebb és nagyobb épületek készültek, 1909-ben még szinte a semmi közepén (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
A Wekerletelep építése 1908-ban meg is indult, és annak ellenére, hogy időközben az I. világháború jelentősen megváltoztatta a világot, 1925-re el is készült. Bár kivitelezésében egyszerűségre és költségtakarékosságra törekedtek, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet már a tervezés előtt, 1908-ban felhívta a kormány figyelmét, hogy „a munkáslakótelepek tervezése nem sablonszerűen, hanem művésziesen és modernül berendezve valósítandó meg” – olvashatjuk az Építő Ipar 1910. január 23-i számában, amelyben a típusterveket mutatták be.
Ez a felhívás és az ennek nyomán bevont neves tervezők munkája is hozzájárult ahhoz, hogy egy máig lenyűgöző építészeti alkotás jött létre. Az építkezést Kós Károly, majd Tornallyay Zoltán irányította, akiket hasonlóan tehetséges építészek támogattak (köztük Zrumeczky Dezső, Györgyi Dénes, Walder Gyula) a Wekerletelep megszületésében.
Nyitókép: A Wekerletelep önnálló kis városrész, 1928-ban már virágzó közösség volt (Fotó: Fortepan/Képszám: 128982)
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius