Szerző: Borus Judit
Képzeljük csak el, hogyan néztek ki a nők a 19. század végén: a derekuk olyan szűkre volt befűzve, hogy alig kaptak levegőt, ruhájuk szintén szorosan a testükre feszült, összenyomva a bordáikat és a gyomrukat, a fűző felett mély dekoltázs vonzotta a férfi tekinteteket, és a szoknya, amely alatt több réteg alsószoknya rejtőzött, a földet seperte. Fejükön hatalmas kalapköltemények tollakkal, gyümölcsökkel, csipkével, szalagokkal díszítve. Frizurájuk magasra tornyozva, a súlyos hajfonatokat rengeteg hajtű tartotta kordában. Ezt a nőképet rombolta le kívülről és belülről Coco Chanel, a 20. század legnagyobb női divattervezője, akinek az volt az ars poticája, hogy a divatnak kényelmesnek és sikkesnek kell lennie.
„Egy nő lehet túlöltözött, de túl elegáns soha."
„A divat mulandó, az elegancia örök."
Gabrielle Bonheur Chasnelként született 1883. augusztus 19-én egy vidéki francia városkában, Saumurben. Legendássá vált vezetékneve onnan ered, hogy születésének bejegyzésekor az anyakönyvvezető kifelejtett egy s betűt, és így lett Chasnelből Chanel. Akkor még senki sem sejthette, hogy ez a név egyszer majd egyenlő lesz a luxussal, az eleganciával, az esszenciális nőiséggel.
Gabrielle tizenkét éves volt, amikor meghalt az édesanyja. Apja nem tudta ellátni a hat gyereket, akik árvaházba kerültek. Innen a kislányt két nagynénje vette magához, akik megtanították a jómodorra és hogy hogyan kell késsel-villával enni. Az apácákhoz járt iskolába, itt tanult meg varrni. Már egészen fiatalon készített felsőrészeket, ruhákat az ismerősei számára. Moulins-ben egy mosószalonban dolgozott kezdetben mint varrónő és eladó. A városkában állomásozó regiment körében hamar népszerűvé vált az üzlet.
1905-ben megunta a varrónői létet, és a színpaddal próbálkozott. Coco néven táncos-énekesnő, vagyis dizőz lett Vichyben, egy mulatóban. Egy akkoriban divatos sanzon, a Ki látta Cocót a Trocadérónál? után nevezte el magát. Énekesnő szeretett volna lenni, és sikeres is volt, legalábbis annyira, hogy pályafutását és életmódját a rajongóitól kapott kisebb-nagyobb összegekből fedezhette.
Bár nem volt a klasszikus értelemben véve szabályos szépség, fiús, légies alkatával, rövidre vágott hajával tetszett a férfiaknak. Öltözködésében a praktikusat vegyítette az elegánssal. Egyik híres mondása így szólt: „Az emberek nevettek azon, ahogy öltözöm, de ez a sikerem titka: nem úgy nézek ki, mint a többi nő.”
Coco azonban nem érte be a vidéki élettel, nagyvilági fényekre vágyott. 1913-ban üzletet nyitott Deauville-ban, majd Párizsba költözött, és angol barátja-szeretője, a gazdag és jóképű Beau (Arthur) Capel anyagi támogatásával kalapüzletet nyitott a rue Cambon 21. alatt. Felkapott üzletének kínálatát hamarosan ruhákkal és kiegészítőkkel is kibővítette. Az amerikai Harper’s Bazaar divatújság már 1916-ban megjelentette egyik modelljének, egy ingruhának a képét.
1916-ban divatszalont nyitott Biarritzban, a rendkívül felkapott, népszerű mondén normandiai fürdőhelyen. Itt mindenki megfordult, aki számított, ide járt az előkelő társaság, „a krém krémje”. Ez az üzlet költözött aztán 1920-ban Párizsba a rue Cambon 31. szám alá.
Rövid időn belül Coco Chanel lett a felső tízezer kedvence, imádták erejéért, tehetségéért, keménységéért és csípős nyelvéért. Sem munkájában, sem magánéletében nem ismert kompromisszumot.
Chanel tudta, mi kell a nőknek. Kiszabadította őket a fűző rabságából, kényelmes, viselhető ruhákat tervezett. A háború alatt, amikor nem lehetett jó minőségű ruhaanyagot kapni, az addig csak férfi fehérnemű varrására használt jersey-, vagyis trikóanyagot vette elő: ebből varrt trikókat, laza felsőrészeket. Egyik hitvallása az volt, hogy az igazi elegancia feltétele az akadálytalan mozgás lehetősége. Ruháit kezdetben Westminster hercegének öltözetei ihlették. Tőle vette át és alakította a nőies stílushoz a laza öves kabátot, a tweed- és sportzakókat, a matrózcsíkos trikókat, a fehér feltűrt ujjú blúzokat.
Chanel híres lett. Mindenki az ő jerseykosztümjeit kereste, a nők megőrültek a ruháiért, boldogan viselték a szellős, laza darabokat. Ő pedig trikóanyagból készült kardigánt, pulóvert és férfinadrágot adott a kuncsaftjaira. Ezekben a ruhákban könnyen lehetett mozogni, táncolni, kirándulni.
Az első világháború után beköszöntött a dzsesszkorszak, a laza, vidám évek. Az emberek élvezni akarták az életet a borzalmas háború és a sanyarú éhezés után. Vidámságra vágytak, zenére, táncra, pezsgőre. A bubifrizurás nők rövid ruhában, cigarettával a kezükben hódították meg a párizsi társaságot. Ekkor találta fel Coco a kis fekete ruhát, amely azóta is a modern, elegáns nő alapvető ruhadarabja. A ruhához hosszú, hamis gyöngysort ajánlott, karperecet, melltűt, csillogó, fényes bizsukat.
De nemcsak a nők ruhájával törődött, hanem az illatával is. 1921-ben megismerkedett egy fiatal vegyésszel, Ernest Beaux-val. Coco egy olyan illatra vágyott, amely kifejezi személyiségét: megfoghatatlan, egyedi. Beaux különböző illatkreációkat készített a számára, nem természetes alapanyagokból, hanem aldehidekből (ma már minden parfümcég ezeket használja). Coco a bemutatott üvegek sorából az ötöst választotta, mivel az volt a szerencseszáma. Ez lett a legendás parfüm, a Chanel No 5. Az egyszerű név telitalálatnak bizonyult. A parfümöt 1921. május 5-én mutatták be a nagyközönségnek; s a későbbiekben a világon ebből adták el a legtöbbet. (Ehhez az parfümhöz fűződik a szexbomba amerikai színésznő Marylin Monroe híres kijelentése, miszerint éjszakánként ez az egyedüli öltözete.)
Coco magánélete sem volt izgalmaktól mentes. Nagy szerelme, szponzora és „megalkotója”, Arthur Capel korai, váratlan halála után egy időre Paul Iribe lett a társa. A grafikus, dekoratőr és reklámszakember is sokban segítette Coco karrierjét. Az asszonyt imádták a férfiak, köztük egy orosz nagyherceg, az író Pierre Reverdy és a mesebelien gazdag windsori herceg. Ez utóbbi házassági ajánlatát állítólag azzal utasította vissza, hogy hercegnéből sok van, de Coco Chanelből csak egy. Szeretői ajándékokkal halmozták el, de Coco ettől nem hatódott meg. Állítólag lemásoltatta a műtárgyakat, és jó pénzért eladta őket.
Rengeteg híres ember vette körül, barátjának mondhatta az írónő Colette-t, a festő Picassót, az író Jean Cocteau-t, a zeneszerző Igor Sztravinszkijt, és Szergej Gyagilevet, a híres Orosz Balett mentorát és menedzserét.
1939-ben, még a háború kitörése előtt, a divat királynője bezárta a Chanel-házat, elbocsátotta négyezer alkalmazottját, és a Hotel Ritzbe költözött. Fáradtságra hivatkozott, pihenni akart. A második világháború elején önkéntes ápolónőként is dolgozott. Később egy német férfival élt együtt, ezért a háború után megvádolták, hogy kollaboráns volt. A vádat nagyon a szívére vette, és Svájcba költözött.
Csak 1954-ben tért vissza Párizsba, ahol már új divattervező-nemzedék nőtt fel, nagy volt a konkurencia: Cardin, Dior, Givenchy. Mindenki öltözködni akart, szép, elegáns ruhákban járni. Coco felvette a kesztyűt, újra megnyitotta szalonját, és a nők újra imádták. Karrierje szédületes magasságokba szárnyalt. De nemcsak a nagyvilági előkelő nők számára készített ruhákat. Az elsők között volt, aki a konfekcióiparnak is dolgozott. Ruháit mindenki számára elérhetővé akarta tenni.
Ismét egyszerű, laza, könnyen viselhető kollekciókkal rukkolt elő. Óriási sikerrel vezette be a jellegzetes, rövid, gallér nélküli kabátkából és szűk, térdig érő szoknyából álló tweedkosztümöt, a kis fekete ruhát és a híres steppelt, aranyláncos fekete bőrretikült. Híres sztárokat öltöztetett: Marlene Dietrichet, Romy Schneidert, Jacqueline Kennedyt, Grace Kellyt, Ingrid Bergmant.
Zseniális üzletasszony volt, aki kozmetikai szereket, több parfümöt és kiegészítőket is piacra dobott. A Chanel-ház forgalmának nagy részét ezek tették ki, az haute couture csak a forgalom hat százalékát adta.1969-ben a Broadway-n musicalt mutattak be az életéről, Katherine Hepburnnel a főszerepben.
A Mademoiselle, ahogy mindenki nevezte, 1971-ben bekövetkezett haláláig aktívan dolgozott, de minden látszat ellenére egyre inkább egyedül maradt. Vasárnap halt meg, magányosan, megkeseredetten, egy olyan napon, amikor a szalon zárva volt.
A Chanel divatház ma is működik, fő tervezője a híres német szakember, Karl Lagerfeld, aki folytatja Coco sikereit.
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius