altmarius

cultură şi spiritualitate

Bánffy Miklós Erdélyi történet című trilógiájának román kiadását a szerdán kezdődött bukaresti Bookfest könyvvásáron mutatják be.

Bookfest-Bucuresti-2018
Bookfest Bukarestben

A román fordítást jegyző Marius Tabacu az MTI-nek szerdán elmondta: nagy öröm számára, hogy a trilógia végre olvasható románul. A Román Kulturális Intézet gondozásában megjelent műről kifejtette: kihívást jelentett számára a fordítás, hiszen a gróf kiválóan ismerte a természetet, „minden fűszálnak tudta a nevét, így nehéz volt megtalálni valamennyi növény román megfelelőjét".

Tabacu szerint Bánffy fiktív, lelki Erdélyt hozott létre a regényben. A kolozsvári műfordító reményét fejezte ki, hogy a román közönség jól fogadja a művet, amely – mint mondta – nagy ajándék a magyarság részéről a románoknak.

b_tabacu-marius
Marius Tabacu

„Azért fontos, hogy a román olvasókhoz is eljut ez a mű, mert megtudhatják, miként gondolkodott egy magyar arisztokrata a románságról, a regénynek ugyanis nagyon sok román szereplője van. A gróf a román parasztokkal, a mócokkal nagyon jó viszonyban volt, szépen írt róluk" – mondta Marius Tabacu, hozzátéve, hogy a műben nincs semmi olyan, amitől a románság sértve érezheti magát.

Emlékeztetett arra, hogy a grófok általában a román köztudatban elnyomókként jelennek meg, de Bánffy nem az a fajta volt, aki ostorral verte a román parasztokat, ellenkezőleg, segíteni akart rajtuk, és pozitív példát akart mutatni azoknak a magyar polgároknak, kisnemeseknek, akik nem mindig viselkedtek korrektül a románokkal.

Banffy_Miklos_felesegevel_Varady_Arankaval_es_lanyaval_Katalinnal_Hid_1941
Bánffy Miklós feleségével, Várady Arankával és lányával, Katalinnal (Híd, 1941)

A Bánffy-trilógia kiadásához a Balassi Intézet bukaresti központja is hozzájárult. Kósa András László, az intézmény igazgatója úgy véli, hogy a mű kiadása románul azért fontos, mert megmutatja azt a reális nemzetiségi együttélést, amely Erdélyt jellemzi, és közelebb hozza a románokhoz az erdélyi magyar arisztokrata világot.

Az Erdélyi történet bemutatóját szombaton tartják a román könyves szakma egyik legjelentősebb éves rendezvényének számító Bookfesten, majd Bukarest után Kolozsváron és Bonchidán is be fogják mutatni.

Szintén szombaton a könyvvásáron lesz a bemutatója Esterházy Péter Hasnyálmirigynapló című könyve román nyelvű kiadásának, amelyet ugyancsak Marius Tabacu fordított.

A vasárnapig tartó Bookfesten 1 millió kötet, 4 ezer cím és 350 esemény közül válogathat a közönség. A seregszemle idei díszvendége Nagy-Britannia.

Forrás: MTI

Vizualizări: 113

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor