A horizont felett az alkonyati órákban kibontakozó Tejút számos érdekességet rejt magában.
A Bakony szalmabálái felett húzódik az égi „Szalmásút”. A kép Canon EOS 6D asztrokamerával és Canon 16-35 L f/2,8 objektívvel készült, 18 mm fókusztávolság, ISO 5000 érzékenység, 25 s expozíció, f/3,5 blende mellett Vixen Polarie vezetéssel.
A nyári napforduló utáni időszakban meglehetősen sokat kell várnunk az éjszaka beálltáig. Július 2-án - a kép készítésének napján - a csillagászati szürkület, azaz amikor a Nap 12 fokkal tartózkodik a látóhatár alatt, csak 22 óra 21 perckor következett be. A teljes sötétség azonban még csak ez után egy órával kezdődött. Ekkor jelent meg, a Bakony városi fényektől távoli területén, Porva település közelében a Tejút a déli látóhatár felett a fotótémaként szolgáló szalmabálák sorozata felett. Átvitt értelmű összefüggésre utal, hogy a Kárpát-medencében elterjedt hiedelem szerint az égen a cigányok szórták szét a szalmát. Erre utal, hogy a népnyelv a Tejutat néhol Szalmásút névvel illeti.
Forrás: Stellarium.org
Déli irányba tekintve más látnivalókat is felfedezhetünk az említett területen; a gyűrűs bolygót és egy aszteroidát. A Szaturnusz oppozíciójára június 27-én került sor, amely nulla magnitúdóval látszik fényes „csillagként” az égen. Mellette halvány fényforrásként, de már szabad szemmel is látható a Vesta kisbolygó. A 3,6 éves keringési idejű égitest szembenállása június 19-én következett be a maga 5,3 magnitúdójával. A kisbolygó különlegesen fényes megjelenése csak minden harmadik keringése esetén, 11 évenként jelentkezik, amelynek ez alkalommal lehettünk tanúi.
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera 2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii 12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius