altmarius

cultură şi spiritualitate

Ázsia sármánya a vörösfejű sármány

TERMÉSZET

Terepjárónk szelte a kilométereket, a táj lenyűgöző a Sorbulaki-szikeseknél, előttünk puszták és kisebb tavak, mögöttünk pedig a hófedte Himalája előhegye a Tien-San hegység.

Vörösfejű sármány
FORRÁS: IFJ. VASUTA GÁBOR

Május legvégén jártunk arra, hatalmas felhőkben repültek a pásztormadarak, hazai madarásznak szokatlan, hogy itt a seregélyeket a pásztormadarak váltják fel. A Kárpát-medencébe is eljutnak inváziós években, legutóbb pedig a horvátországi Krk szigetén mikor bolyongtam egy hajnali reggelen repült át egy szép kis csapata a kopár táj felett útjukat a tenger felé folytatva.
Szeretem a madarakat, szabadok és repülésük egy csodálatos kiváltság! Visszatérve Ázsiába, a kazah kirándulás egyik célja a vörösfejű sármány (Emberiza bruniceps) megfigyelése volt. Több helyen találkoztunk vele itt a szikeseknél és a félsivatagban is Kanshengelnél. Sőt még egy kis oázisnál is. E bizalmas, barátságos, vonuló madárfaj Indiában telel. Vannak adatai Nyugat-Európában is, de nem kizárt, hogy ők nem természetes úton jutnak ide, inkább a tenyésztők kalitkaszökevényei lehetnek. Költőhelye a sztyeppék, félsivatagok, nyílt hegyoldalak és fennsíkok, de akár mezőgazdasági élőhelyeken is költ.


Vörösfejű sármány
FORRÁS: IFJ. VASUTA GÁBOR

Gyerekkori emlékem rémlik föl, mikor a híres Európa madarai tábláiban vágyakozva néztem mindig rá, de az akkor még elérhetetlenek tűnő távolság miatt nem is gondoltam, hogy valaha fogom őt látni. Fészkét a talajon vagy bokrokon építi, tojásai fehér alapon rozsdásan és barnásan fröcsköltek kis szürkével árnyalva. Általában öt tojást rak. Világállománya stabil, Kazahsztánban gyakori faj. A mi nádi sármányunknál nagyobb, 17 cm nagyságú. Tápláléka növényi magokból áll, de a fiókákat rovarokkal táplálják. Az utunk során egy éneklő hímet hallottunk, amelynek éneke nekem a Mediterránumban hallott és látott kucsmás sármányéhoz hasonlított. Egyike a legszebb sármányoknak, hiszen a sárga és vörösbarna szín kombinációja meséssé varázsolja őt. Vele talán az itthon is fellelhető bajszos sármány vetekszik, de róla majd egy későbbi cikkben írok.

Vizualizări: 1

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

199 state 

(ultimul: Sint Maarten)

Numar de steaguri: 263

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Tari lipsa: 43

1 stat are peste 600,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 90.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

1 stat are peste 20,000  clickuri (Italia)

2 state au peste 10.000 clickuri (Franta,  Germania)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

24 state au un click

Rating for altmarius.ning.com 

altmarius.ning.com-Google pagerank,alexa rank,Competitor

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29 ORIZONTURI CULTURALE

http://www.orizonturiculturale.ro/ro_home.html

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

33. KORUNK

http://ideakonyvter.ro/53-korunk

Insignă

Se încarcă...

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Erfolgsgeschichte Taunusbahn

Creat de altmariusclassic Sep 13, 2013 at 11:02am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Sep 13, 2013.

Schnell und Steiner

Creat de altmariusplus Iun 19, 2013 at 1:59pm. Actualizat ultima dată de altmariusplus Iun 19, 2013.

Grosse Kunstfuehrer zum Schnell &Steiner

Creat de altmariusclassic Dec 21, 2012 at 6:55pm. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Dec 21, 2012.

Hermann Hesse -bucher

Creat de altmariusscience Nov 7, 2012 at 5:47pm. Actualizat ultima dată de altmariusscience Nov 7, 2012.

Grosse Kunstfuehrer zum Schnell & Steiner - 1

Creat de altmariusclassic Oct 8, 2012 at 7:52pm. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Oct 8, 2012.

© 2020   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor