cultură şi spiritualitate
II. Amenhotep ókori egyiptomi uralkodó korát és sírjának szenzációs felfedezését mutatja be a Szépművészeti Múzeum 2021-es őszi kiállítása.
A tárlat központjában a fáraó Királyok völgyében megtalált sírkamrájának méretarányos rekonstrukciója áll, a látogatók emellett az eredeti ásatási dokumentáció segítségével ismerkedhetnek meg a nagy régészeti felfedezés történetével.
A fáraó sírjának felfedezése. II. Amenhotep és kora című időszaki kiállítás első változatát – Egitto. La straordinaria scoperta del faraone Amenofi II – 2017-ben mutatták be a milánói MUDEC-ben, a Milánói Egyetem Egyiptológiai Tanszékének szakmai irányítása alatt. A budapesti kiállítás a milánóihoz hasonló koncepció mentén, de teljesen új műtárgyrepertoárral mutatja be az ókori egyiptomi uralkodó korát és sírjának szenzációs felfedezését.
II. Amenhotep és kora
II. Amenhotep az egyiptomi Újbirodalom idején, a 18. dinasztia egyik fáraójaként uralkodott körülbelül 3400 évvel ezelőtt, a Kr. e. 15. század utolsó évtizedeiben. Apja a legendás hadvezér, III. Thotmesz fáraó volt, akinek uralkodására az egyiptomiak később letűnt aranykorként emlékeztek. Sikeres hódításai révén Egyiptom politikai befolyása és kereskedelmi fennhatósága Afrikában a Nílus mentén – Núbia, a mai Szudán területén – messze délre, északkeleten pedig Szíria–Palesztina területén egészen az Eufráteszig terjedt. A kor mércéjével mérve hihetetlen hatalom összpontosult a kezében. II. Amenhotep ezt a hatalmas birodalmat örökölte. Kezdetben maga is jelentős hadjáratokat vezetett, idővel azonban rájött, hogy atyja hatalmas győzelmeit nem fogja tudni túlszárnyalni, ezért attól kezdve a belpolitikának szentelte figyelmét, stabil és hosszú távon békés időszakot teremtve Egyiptomban.
II. Amenhotep idején a legtöbb fontos hivatali és udvari pozíciót a király személyéhez közel álló emberek, a királyi udvarban vele együtt nevelkedett kortársai, valamint dajkáinak és gyermekkori tanítóinak családtagjai birtokolták. Az uralkodó híres volt jó fizikai kondíciójáról: íjászatban, evezésben, futásban és lovaglásban kiemelkedő eredményeket ért el. Sportteljesítményeiről és a lovak iránti szeretetéről több korabeli szöveg is megemlékezik.
Egy királysír felfedezése
Mint a 18. dinasztia számos fáraóját, II. Amenhotepet is a Thébában, a Nílus nyugati partján fekvő királyi temető, a Királyok völgye egyik sziklába vájt sírjába temették el. A sírt Victor Loret francia egyiptológus találta meg, és tárta fel 1898-ban. A sír felfedezésének története jól rekonstruálható a Loret által készített ásatási naplókból, fotókból és rajzokból, amelyet a Milánói Egyetem Egyiptológiai Tanszékének tudományos archívumában őriznek. A sír felfedezése önmagában is szenzációt jelentett, mivel az uralkodó mumifikált testére – a többi thébai királysírtól eltérő módon – a sírkamrában, a neki készített szarkofágban bukkantak rá. (Újabb hasonló felfedezésre huszonöt évet kellett várni: a Tutanhamon-sír volt a következő, ahol a koporsóban szintén ott feküdt a királyi múmia.) Ezenkívül megtalálták az eredeti királyi sírmelléklet (istenszobrok, feliratos edények, amulettek) több darabját is.
Még ennél is nagyobb szenzáció volt azonban, amikor a sírkamrához csatlakozó egyik mellékkamrában még további kilenc újbirodalmi fáraó – II. Amenhotep elődei és utódai – koporsókba helyezett múmiáira bukkantak. Ezzel bebizonyosodott, hogy II. Amenhotep sírját – egy nem sokkal azelőtt, 1881-ben talált másik rejteksírral együtt – a Kr. e. 1. évezred elején királyi rejteksírként használták a thébai temetőben, hogy a haláluk után istenként tisztelt uralkodók testét megvédjék a sírrablóktól. Fény derült tehát arra, hogy hová tűntek a Királyok völgye királysírjainak üresen álló szarkofágjaiból az oda eltemetett uralkodók földi maradványai.
A kiállítás és a sírkamra
A kiállításon bemutatott tárgyak három nagy témát járnak körbe:
1. a királyt és hivatalnokait ábrázoló szobrok és reliefek, illetve a hozzájuk tartozó tárgyak;
2. a korabeli elit mindennapi életének eszközei és tárgyai;
3. a korabeli elit sírok jellegzetes sírmellékletei.
A kiállítás fókuszában II. Amenhotep Királyok völgyében megtalált sírkamrájának méretarányos rekonstrukciója áll. A sírkamra falait borító színpompás jelenetek a napisten és a túlvilágon újjászülető elhunyt uralkodó utazását elevenítik meg. A sírkamra körül a látogató az eredeti ásatási dokumentáció segítségével átélheti a szenzációs régészeti felfedezés legizgalmasabb pillanatait, és végül beléphet II. Amenhotep lenyűgöző sírkamrájának életnagyságú, valósághű másába.
A kiállításon látható műtárgyak többek között a londoni British Museumból, a bécsi Kunsthistorisches Museumból, a brüsszeli Musées royaux d’Art et d’Histoire-ből, Museo Archeologico Nazionale of Florence – Polo Museale della Toscanaból, a hannoveri Museum August Kestnerből és a koppenhágai Ny Carslberg Glyptotekből érkeztek a kiállításra. A Milánói Egyetem Victor Loret eredeti ásatási dokumentációjának számos darabját kölcsönözte a budapesti kiállításra.
A fáraó sírjának felfedezése – II. Amenhotep és kora című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban látható 2021. szeptember 17. – 2022. január 9. között.
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius