cultură şi spiritualitate
Az élelmiszerek szállításának karbonlábnyoma az élelmiszeripar terhelésén belül 20 százalékot, a globális teljes karbonterhelésen belül 6 százalékot tesz ki.
A Sydney-i Egyetem szakemberei új vizsgálatukban arra jutottak, hogy az élelmiszerhez köthető szén-kibocsátás ötödét a szállítás teszi ki, ezért igen hasznos volna, ha a lehető legközelebbi forrásokból igyekeznénk beszerezni a táplálékunkat. A Nature Food szakfolyóiratban közölt eredmény szerint ez mintegy hétszerese annak, amit korábbi becslések alapján gondoltak a szakemberek.
A helyzet különösen aggasztó a tehetősebb országokban, amelyek az egy főre jutó élelmiszer-szállításban is élen járnak, ott lenne szükség a helyben termelt élelmiszerre áttérni minél nagyobb mértékben. Az élelmiszer-szállítás a közúti járművek kibocsátásának közel felét teszi ki.
„A korábbi élelmiszerrel kapcsolatos fenntarthatósági vizsgálatok leginkább az állati eredetű élelmiszerek növényiekkel szembeni nagy karbonlábnyomára vonatkoztak” – magyarázta David Raubenheimer professzor, a kutatás egyik résztvevője. „A tanulmányunkból azonban kiderül, hogy nemcsak a növényi alapú étrenddel, hanem emellett a helyben termelt élelmiszerekkel közelíthetünk az ideálishoz, különösen a tehetősebb országokban.”
A kutatók számításai szerint az élelmiszerek szállítása évente 3 gigatonna szén kibocsátásával jár, ez a teljes élelmiszeripar kibocsátásának 19 százalékát teszi ki. 74 országot vizsgáltak, mind az élelmiszerek forrásait, mind az importőröket. Míg a legnagyobb élelmiszer-szállításhoz köthető kibocsátók Kína, az USA, India és Oroszország, a nagy jövedelmű országok azonban mind aránytalanul nagy részt tesznek ki ebben. Az olyan országok, mint az USA, Japán, Németország vagy Franciaország csupán a világ népességének 12,5 százalékát adják, az élelmiszerek szállításából pedig 46 százalék jut rájuk. A szállításban a gyümölcsök és a zöldségek felelnek az össz kibocsátott szénmennyiség harmadáért, s e termékek esetében közel kétszer annyi a szállítás kibocsátása, mint a termelésé, annak köszönhetően, hogy ezeket az árukat legtöbbször hűtve kell szállítani.
Természetesen az nyilvánvaló, hogy számos terület nem képes önellátásra bizonyos termékekből, így a szállítás kikerülhetetlen, ám ez nem jelenti azt, hogy ne tudnánk javítani e helyzeten. A szállításhoz használt járművek kibocsátásának csökkentése is jó ötlet, de például az is, ha számos terméket a nagyvárosok közvetlen közelében állítanak elő, így sokkal rövidebb úton kell szállítani, jobb érettségi állapotban lehet leszedni őket, így ízletesebbek is. Ezzel ráadásul az élelmiszer-pazarlás is csökkenne, hisz rövidebb szállítás során kevesebb termék állaga romlik.
Hozzászoktunk ahhoz az utóbbi évtizedekben, hogy mindig minden kapható, ám mégis érdemes a szezonális, helyben termelt élelmiszerekre alapozni a fogyasztásunkat. Ma már hazánkban is sok olyan közösségi élelmiszerárusító hely (pl. kosár közösség által létesített) létezik, ahol a lakhelyünk közelében élő-dolgozó termelőktől vásárolhatunk, gyakran olyan településeken is, ahol például nincs piac, vagy vásárcsarnok. Amellett, hogy a vásárlásunkkal segítjük a hazai termelőket, a karbonlábnyomunkat is csökkenteni tudjuk.
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius