cultură şi spiritualitate
https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2022-12/benedek-emeritus-pa...
Adriana Masotti / Vértesaljai László – Vatikán
Ferenc pápa imafelhívását különleges intenzitással fogadta a világ és számtalan válasz érkezett rá a helyi egyházak, a keresztény testvéregyházak, a különféle felekezetek és a világ vezetői részéről is, akik együttérzésükről biztosítják az emeritus pápát.
Matteo Zuppi bíboros, bolognai érsek, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke arra kérte az olasz híveket, hogy Ferenc pápa december 28-án, az általános kihallgatás után elhangzott felhívását megfogadva a templomokban imádkozzanak XVI. Benedekért. „A szenvedés és megpróbáltatás idején most mindnyájan az emeritus pápa köré gyűlünk. Templomainkban végzett imádságainkról biztosítjuk Őt, tudva, amire ő maga emlékeztetett egykor minket: Bármilyen kemények a próbatételek, nehezek a gondok és súlyos a szenvedés, mégsem kerülünk ki soha Isten kezéből, mely megteremtett, támogat és kísér minket életünk útján, mert végtelen és hűséges szeretet vezeti azt. Ő most új módon társul Megfeszített Urához, de továbbra is imával és szemlélődéssel kíséri az Egyház útját, ami hathatós üzenet az egyház közösségei és az egész társadalom számára” .
A római egyházmegye lélekben azonnal imára gyűlt egybe XVI. Benedek körül. „A plébániai közösségek, lelkészségek, férfi és női szerzetesek, az egyházmegye minden hívő lelke és az összes jóakaratú római lakos hálával emlékezik az emeritus püspökével egykor közösen megtett útra. A római vikárius levele arról biztosítja XVI. Benedeket, hogy mellette állnak a szenvedés és megpróbáltatás jelen időszakában és kérik az Urat, hogy vigasztalja és támogassa őt mindvégig Egyháza iránti szeretetének ebben a tanúságtételében”. Angelo De Donatis vikárius bíboros levele Róma összes hívő közösségét arra kéri, hogy imádkozzanak XVI. Benedekért, akinek egészségi állapota megromlott életkora előrehaladásával. E napok szentmiséiben fohászkodjanak érte a templomi közösségekben. Ennek a felhívásnak a jegyében december 30-án pénteken késő délután fél hatkor Angelo De Donatis bíboros, Ferenc pápa római helynöke szentmisét mutat be a Lateráni Szent János bazilikában.
Georg Bätzing, limburgi püspök, a Német Katolikus Püspöki Konferencia elnöke az emeritus pápáért fohászkodó különleges imát tett közzé: „Jézusunk, Üdvözítőnk és Megváltónk, állj mellette betegségében és gyengeségében, hadd érezze vigasztaló közelségedet. Támogasd őt, adj erőt neki és reményt adó világosságként mutasd magadat neki e sötét órákban. Érezze meg oly sok ember közelségét, akik imában érte fohászkodnak.”
Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek is csatlakozott Ferenc pápa imafelhívásához. „Szeretettel imádkozom Benedek emeritus pápáért, aki erőt és lelki útmutatást nyújtott mindannyiunknak. Az igazság munkatársaként ma is példa és tanító; adja Isten, hogy a Mennyei Atya házából is támogathassa majd Egyházunkat! Kérem az Urat, hogy adjon neki erőt a végső küzdelemhez”.
„Mindenható és örökkévaló Isten, te vagy a benned hívők örök üdvössége. Hallgasd meg imáinkat beteg szolgádért, Benedekért, akiért atyai irgalmad segítségét kérjük” – szól az amerikai püspökök honlapjának felhívása. Sajtóközlemények és imádságok olvashatók számos latin-amerikai püspöki konferencia, köztük Chile, Peru, Costa Rica és Kolumbia honlapján, ahol a hívőket arra kérik, hogy imádkozzanak XVI. Benedekért és együtt fejezzék ki hálájukat hatalmas és nagylelkű szolgálatáért, amit az egyetemes egyház javáért tett. Latin-Amerikai Püspöki Tanácsa, a CELAM, felhívással fordult a helyi egyházi közösséghez, hogy Ferenc pápa szerdai kérésének megfelelően közös imádságban kérjék az Urat, hogy vigasztalja és támogassa beteg Szolgáját az Egyház iránti szeretetének mostani tanúságtételében”.
Twitter-üzenetében jegyezte: „Uram, a francia katolikusok, közösségben Ferenc pápával és az egész Egyházzal, Rád bízzák XVI. Benedeket és azokat is, akik vigyáznak rá”.
„Nagy aggodalommal olvastuk XVI. Benedek emeritus pápa egészségi állapotának romlásáról szóló híreket. Csatlakozunk imáinkban Ferenc pápa felhívásához és a világ katolikusaival együtt kérjük az Úr kegyelmét Benedek pápa számára, hogy segítse most őt, aki eddig csendes tanúságtételével támogatta az egyházat.”
„Csatlakozzunk Ferenc pápa kéréséhez és imádkozzunk Benedek emeritus pápáért, arra kérve az Urat, hogy élete e nehéz szakaszában támogassa és vigasztalja őt”.
Csatlakozzunk mindnyájan Ferenc pápa felhívásához, hogy különös módon imádkozzunk Elődjéért. Benedek pápa gyermekkora óta nagyon ragaszkodott hazájához és egyházához”.
„Isten jóságába vetett nagy hittel csatlakozom Ferenc pápához, amikor XVI. Benedek emeritus pápáért imádkozom. Arra kérjük a New York-i érsekség katolikus híveit és minden jóakaratú embert, hogy kapcsolódjék ehhez a szándékhoz”.
„Fogadjuk be Ferenc pápa felhívását és szívünkben legyünk a Vatikáni Kertek Lourdes-i barlangjának zarándokai. XVI. Benedek pápa éveken át itt sétált és imádkozott a Szűzanyához. Most Szűz Mária vigyázza az utat, melyen ezekben az órákban jár.”
„Ferenc kérésére XXI. Raphael Bedros, az örmény katolikusok kilikiai pátriárkája meghívott minden örmény katolikus egyházközséget, hogy csatlakozzanak az imájához, arra kérve az Irgalmas Istent, hogy támogassa az emeritus pápát szenvedése tanúságtételén át”.
„Benedek emeritus pápa egészségi állapotáért aggódva csatlakozom az imához, hogy le tudja győzni a próbatételt és hamarosan felépüljön”.
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius