altmarius

cultură şi spiritualitate

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Adler György
Életrajzi adatok
Született 1789április 20.
Mosonszentjános
Elhunyt 1862március 29.(72 évesen)
Buda
Pályafutás
Műfajok oratórium
Hangszer zongorahegedűorgona
Tevékenység zeneszerző

Adler György (Mosonszentjános1789április 20. – Buda1862március 29.) a reformkor sokdalú muzsikusa,zeneszerzőErkel Ferenc apósa, Adler Vince zongoraművész apja.

Élete

Egyes források szerint Haydn tanítványa volt, de ezt valószínűleg csak ő terjesztette magáról. Játszott zongorán, hegedűn, orgonán.

1800-tól a győri székesegyház hangszerese és basszistája volt. 1811-ben feleségül vette Krancsevics Franciskát. Tőle született Anna, majd 1820. április 6-án Adelheid[e] (Anna) nevű leánya (†Gyula, 1899. március 4.) 1821-ben Vince fia, a a nagyhírű zongoravirtuóz..

Adlerék 1827-ben költöztek Budára, ahol az Úri utcai Czigler-házban laktak. Valószínűleg már ekkor elkezdett játszani a Mátyás-templom zenekarában, melynek 1838-ban, az előző zeneigazgató halálakor egyházkarnagya lett, s maradt is saját haláláig. Közben alapító tag lett Táborszky Mihály vonósnégyesében, mely később a Nemzeti Casino vonósnégyeseként működött tovább.

Adél és Erkel Ferenc

Adlerék albérlője volt Erkel Nepomukuk János (a családban „Muki”, 1812–73), Ferenc jogásszá lett testvére, aki magas lázzal járó betegségében házasságot ígért az őt ápoló Adélnak, amit meggyógyulván már visszavont. Ez után vette nőül – becsületből – Erkel Ferenc a leányt, 1839. augusztus 29-én. A pár eleinte az Úri utcai házban lakott,majd Pestre, a Magyar utca 1-be költözött, ami közel volt a Nemzeti Színházhoz.

Adél 1842 és 1858 között kilenc gyermeket szült:

1860-ban a házaspár valószínűleg anyagi okok miatt elvált, s Adélt László és Ferenc nevű fiával immár volt férje Gyulára küldte Rezső (Rudolf, 1819–1907) nevű orvos testvéréhez. Adler Adél megbecsült zongoratanár és - virtuóz lett a környéken. A később Bartókot tanító László fia is az ő tanítványa.

Művei

Világi művek

  • Variationen über ein ungarisches Thema – vonósnégyesre, 1820
  • Hegedű–zongora-szonáta
  • Grande Polonaise – vonósnégyesre
  • La Chasse – zongoravariációk
  • Zongoravariációk – 1824
  • Négy dal
  • Hat dal – négy férfihangra

Egyházi művek

  • Libera me, Domine. Op. 11 – 1827
  • Cantate ... Johann von Sztákovics, Domherr zu Raab ... zur hohen Namensfest gewidmet – 1822 után, a győri biza bazilika püspökének névnapjára
  • Offertóriumok a győri időből
  • Per signum crucis
  • Veni sancte – két szerzemény már Budán
  • Quattuor stationis pro festa SS Corporis Christi
  • Messe zur heiligen Anna – Szt. Anna-mise, 1834.

Irodalom

  • Brockhaus–Riemann zenei lexikon. Szerk. Boronkay Antal I. köt. Budapest, 1983. Zeneműkiadó. ISBN 9633304741
  • Keszi ImrePest-Buda. Budapest, 1973. Zeneműkiadó
  • Magyar katolikus lexikon. Szerk. Diós István. I. köt. Budapest, 1993. Szt. István Társulat. ISBN 9633607183
  • Németh AmadéAz Erkelek a magyar zeneéletben. Az Erkel család szerepe a magyar zenei művelődésben. Békéscsaba, 1987. Békés Megyei Tanács KB Tud.-koordinációs szakbizottsága. ISBN 9630325608
  • Németh Amadé: Erkel Ferenc életének krónikája. 2. kiad. Budapest, 1984. Zeneműkiadó. ISBN 9633305063

Vizualizări: 103

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor