Sok időbe telt, míg Vaszary János visszakerülhetett a legelismertebb magyar festők sorába, hiszen korábban két kultúrpolitika is kitaszította őt. A Magyar Nemzeti Galéria legújabb Vaszary-kiállításának apropóját egy nemrégi felfedezés adja: az egyik raktár átvizsgálása során egy polcok mögött rejtőzködő kicsi szekrényre bukkantak a galéria munkatársai. Kiderült, hogy több tucat, eddig senki által nem ismert és dokumentált Vaszary-kép volt benne feltekercselve. A magyar főváros ábrázolása is bővült egy új képpel, amely a Budapest kálváriája III. címet kapta.
Vaszary kapcsolata Budapesttel az idő haladtával egyre szorosabb lett. Miután szülővárosában, Kaposváron, majd Kolozsváron végezte gimnáziumi tanulmányait, 1885-ben, 18 évesen került fel Budapestre és csöppent bele a képzőművészet világába. Az Andrássy úti Magyar Királyi Mintarajziskolába járt, tanárai között volt Greguss János és maga Székely Bertalan is.
A Magyar Királyi Országos Mintarajziskola (a mai Magyar Képzőművészeti Egyetem) épülete az Andrássy út felől 1880 körül. Balra az Izabella utca (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára)
1887-től kezdve sokáig külföldi tanulmányokat folytatott (München, Párizs). Atyai nagybátyja, Vaszary Kolos (a későbbi esztergomi érsek) mecénásként támogatta a tehetséges festőfiút, aki így bejárhatta Franciaországot, Olaszországot és Spanyolországot is.
Vaszary János alig 20 évesen, 1887-ben festette meg első önarcképét [balra]. Néhány évvel később apai nagybátyja, Vaszary Kolos [jobbra] több portréját is elkészítette (Képek forrása: Wikimedia Commons)
A sok külföldi tartózkodás ellenére nem szakadt el teljesen Budapesttől: például 1893 tavaszán Vaszary Kolosról készült portréinak egyikével képviseltette magát először kiállításon, a fővárosi Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnál – melynek épületét Régi Műcsarnoknak is szokták hívni.
A Régi Műcsarnok épülete közvetlenül a Mintarajziskola mellett. Divald Károly fotója 1883 körül (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
Megemlíthető az 1898-as, szintén a Régi Műcsarnokban rendezett tavaszi nemzetközi kiállítás, ahol az Aranykor című képével lenyűgözte a közönséget (ugyanezt a képet díjazták bronzéremmel az 1900-as párizsi világkiállításon is).
Vaszary János Aranykor című művével valósággal berobbant a fővárosi művészeti életbe (Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)
Vaszary sokoldalúságát bizonyítja, hogy a festmények mellett bútorkárpitokat, faliszőnyegeket, könyvillusztrációkat és plakátokat is készített. Már az 1905-ös velencei művészeti kiállítás magyar terme is az ő függönyeivel és kárpitjaival lett feldíszítve. Ugyanebben az évben tért vissza tartósan Budapestre és vette itt feleségül Rosenbach Máriát (Mimit), akit 1904-ben ismert meg.
Az Aranykor sikere után más fővárosi intézmények is megnyitották kapuit a festő művei előtt. A Nemzeti Szalon 1898-as, majd 1902-es tárlatainak egyikén is jelen lehettek Vaszary festményei.
A Nemzeti Szalon egyesületének egykori épülete a belvárosi Erzsébet téren 1909-ben. Érdekesség, hogy 1898-tól az egyesület elnöke ifjabb gróf Andrássy Gyula volt (Forrás: Fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum)
Vaszarynak a Krisztinaváros és a Tabán találkozásánál, a mai Attila út egyik bérházában volt lakása. Műhelyét is ugyanitt rendezte be, melynek ablakából a Budai Várnegyedre lehetett rálátni. Egy év sem kellett, 1906-ban elsőként a Nemzeti Szalon adott lehetőséget a festőnek, hogy gyűjteményes kiállításon mutathassa meg elkészült műveit. Később, 1912-ben a Művészház egyesület is biztosított számára újabb gyűjteményes kiállítást.
1906-tól számos nyarat Tatán töltött feleségével (ahová Thoroczkai Wigand Ede tervezett és épített számukra egy tóvárosi műtermes házat), de az esztendők nagyobb részében továbbra is Budapesten tartózkodtak.
Baloldalt egy 1905-ös, Madridban készült fotó Vaszary Jánosról (Forrás: Wikimedia Commons). Jobboldalt saját illusztrációja a Pesti Napló 1926. december 25-i számából: a királyi palotát ilyennek látta a műterméből (Forrás: Arcanum)
Az első világháborúban Vaszary hadifestő és tudósító volt a keleti fronton. A látottak miatt depressziós éveket élt, ez a munkáin is meglátszott (sötétebb tónus, hevesebb ecsethasználat). A Golgota témaköre is jobban foglalkoztatta. Két esemény segített feloldani letargiáját. Az egyik, hogy Lyka Károly felkereste őt 1920-ban, aki rektorként újjászervezte a fővárosi Mintarajziskolát (immáron Képzőművészeti Főiskola néven), ahová anno Vaszary is járt: tanári állást kínált neki. Először vendégprofesszor volt, majd 1923-tól kinevezték rendes tanárrá. Az állás megnyugvást hozott számára, szeretett tanítani, és hallgatói is nagyon kedvelték őt. Egyik tanítványa Barcsay Jenő volt, aki így fogalmazott róla.
„Míg a többi osztályban […] témákat kellett festékkel illusztrálni […], Vaszary törekvése az volt, hogy a növendékek minden hónapban oldjanak meg egy kompozíciós feladatot. Rétinél: Ádám és Éva, Vaszarynál: a vörös szín megoldása. A következő Rétinél: Káin és Ábel, Vaszarynál a kék szín megoldása és így tovább. A színproblémák után téri és formai problémák, azután a mozgás, azután különböző formai megoldások kerültek nála sorra. Tény az, hogy míg a többi mesterek növendékeinek fogalmuk sem volt a színről, vonalról, formáról, térről, s arról, hogy mi a kép, mi a festészet, minket éppen ezek a dolgok érdekeltek.”
Ugyancsak diákja volt Hincz Gyula, ő sem fogta vissza tanára dicsérését.
„Tanterembe léptekor minden növendéke érezte, hogy egy nagy művész és nagy pedagógus lép elébük s érezte, hogy küldetésének teljes felelősségével van jelen növendékei közt. Modorában volt valami hűvös és tartózkodó, és valami rendkívüli gyöngédség. Mindenkivel szemben figyelmes és figyelmet keltő volt. […] A segítségért és a vezetésért köszönetet nem fogadott el: nem önért tettem, hanem a művészetért – szokta mondani végszóként az Epreskertből távozó növendékeknek.''
Életének másik pozitív változása, hogy visszament abba a Párizsba, ahol diákként tanult. A város teljesen megváltozott azóta: az ott megtapasztalt neonfényes, éjszakai lokálos, gondtalan élettől pezsgő metropoliszi világ sarkallta őt városi hangulatképek ábrázolására. Ez a miliő hamarosan Budapestet is elérte: több lett az autómobil, az éjszakai világítás, óriási reklámplakátok jelentek meg, kibővültek a szórakozási lehetőségek, az élet felpezsgett. A pesti Duna-korzón igencsak érezhető volt ez a hatás, Vaszary fantáziáját több korzós jelenet is megihlette (teraszos társalgások, padokon ülő divatos hölgyek, a korzón sétáló emberek vagy a megnőtt dunai hajóforgalom látványa).
Budapestről készült műveinek egyik előfutára az 1930-as Városi világítás című kép. Az akkori modern metropoliszok hangulatát igyekszik érzékeltetni (Fotó: Mészáros Dávid/pestbuda.hu)
A hangulati váltásnak megfelelően Vaszary már nem fekete, hanem fehér alapháttérre váltott, sűrű olajfesték helyett pedig már-már akvarell finomságúra higított olajfestékkel dolgozott. Mindez gyorsabb és finomabb kifejezésformákra adott lehetőséget.
Egyike Vaszary János Duna-korzós festményeinek. Az 1933 környékén készült műben a kávéházi kiülős-társalgós hangulat, a pezsgő és gondtalan városi életvitel kíván megmutatkozni (Forrás: műtárgy.com)
Sajnos ennek a jókedélyű városi hangulatnak az átérzése sem tarthatott soká, több okból sem: köztudott volt Vaszaryról, hogy aktokat is festett, az 1932-es konzervatív kultúrpolitikai változások pedig ezt nem igazán tolerálták. Népszerűsége ellenére őt és Csók Istvánt is elbocsátották a Képzőművészeti Főiskoláról. A hangulat további romlását az újabb háború előszelei jelentették, melyet a 30-as évek vége felé már érzékelni lehetett. Erre bizonyítékok Vaszary Budapest kálváriája című munkái.
A kiállításon is látható Krisztus a nagyvárosban (Budapest kálváriája II.) című kép: az emberek a kereszthordó Krisztusról tudomást sem véve élik ugyanúgy gondtalannak vélt életüket (Fotó: Mészáros Dávid/pestbuda.hu)
Vaszary János nem élte meg a háborút, 1939-ben halt meg Budapesten, majd Tatán temették el. Hagyatékát özvegye, Rosenbach Mária gondozta. Számos festménye és grafikai munkája a Szépművészeti Múzeumhoz került, majd Mária 1942-es halála után a teljes gyűjteményt gondozásba vette a múzeum. 1957-ben Vaszary művei átkerültek a megalakult Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe. 2016-ban találták meg a most először kiállított képeket. Máig nem derült ki, miért nem kerültek annak idején törzsleltárba ezek a művek.
Az újonnan felfedezett képek egyik legnagyobb szenzációja a Budapest kálváriája III. Ezen Krisztus alakja még jobban látszik, több fény is vetül rá. Ennek ellenére a divatos fővárosi közönség békésen sétálgat és mulatja az időt, nem sejtvén, ami hamarosan rájuk vár (Fotó: Mészáros Dávid/pestbuda.hu)
Az új kiállítás Vaszary teljes életútját bemutatja: az egyes szekciók között szerepelnek a kezdeti évek, az úgynevezett expresszív időszak (amikor a festőt letargiába taszítják az első világháború borzalmai), a modern emancipált nők ábrázolása, a csendéletek, és nem utolsósorban a Duna-korzó, illetve a városi élet megjelenítései. Érdekesség, hogy Vaszary életének gyakorlatilag minden időszakából kerültek elő művek.
Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója 2022. szeptember 13-án ismertette a felfedezés kulisszatitkait, majd Gergely Mariann kurátor [mellette jobbra] a Vaszary-kiállítás részleteit. Háttérben a két Budapest kálváriája festmény (Fotó: Mészáros Dávid/pestbuda.hu)
Vaszary látnoki érzékkel sejtett előre valami kataklizmát, amit végül nem is élt meg. A háború utáni kommunista kultúrpolitika is száműzte Vaszary munkásságát, (noha egyszer, 1961-ben kapott egy emlékkiállítást a Kúria épületében), valójában jóval a rendszerváltás után sikerült őt visszahozni a művészeti kánon rangos személyei közé.
A Vaszary: Az ismeretlen ismerős című kiállítás szeptember 14-én nyílt meg a nagyközönség előtt. Az újonnan felfedezett Vaszary-művek mellett a korábban ismertek közül is sok alkotást lehet újra szemügyre venni (Fotó: Mészáros Dávid/pestbuda.hu)
Elismerésre méltó, hogy Vaszary képes volt korának összes fontos művészeti stílusában maradandót alkotni, akár egymással ellentétes irányzatokban is. Minden érdekelte: az ecsethúzások módszertana, a jelzésszerű, leheletvékony megjelenítés, a mozdulatok kifejezése (pl. ülés, ugrás, dobás stb.) akár egyetlen biztos vonással. Portrék, aktok, csendéletek, különböző bibliai, mediterrán és városi jelenetek születtek így, ezzel a kíváncsisággal, a magyar fővárost sem hagyva ki a sorból. Ahogyan Vaszary a naplójában is fogalmazott:
„Nem volt soha egyéb szándékom, vágyam: festeni akartam! Ez az autoszuggesztió nekem oly természetes volt, hogy annak ellenkezőjét nem is tudtam volna elgondolni.”
Nyitókép: Balra Vaszary János egyik Duna-korzós festménye 1933 körül (Forrás: műtárgy.com). Jobbra 1905 körüli fénykép Vaszary Jánosról (Forrás: vaszary.uw.hu)
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius