altmarius

cultură şi spiritualitate

A metró mozgólépcsőjét a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásánál tesztelték

A metró mozgólépcsőjét a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásánál tesztelték

Írta: Domonkos Csaba
Mozgólépcső szállította az utasokat 1956 májusától néhány évig a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásán. Egyfajta tesztként építették meg, fő célja nem is a Gyermekvasúton, akkori nevén Úttörővasúton utazók kényelmének biztosítása, hanem a kezelők és a használók oktatása, tapasztalatszerzésének segítése volt. Ekkor már épült a budapesti metró, és kellett egy tesztüzem a mozgólépcsőnek is.

Budapesten a mozgólépcső 1931-ben jelent meg, a Corvin áruházban. Ez azonban egy épületen belüli szerkezet volt, és az 1950-es években a magyar szakembereknek még nem volt tapasztalatuk hosszú mozgólépcsőkkel, holott ilyen szerkezetekre a tervezett, és az akkoriban már épülő metrónak is szüksége volt.

Az első metrómozgólépcső prototípust még az 1950-es évek elején kezdték fejleszteni a Ganzban szovjet tervek alapján, ám metró hiányában nem volt hol kipróbálni.

A villamosmegálló és a vasút hűvösvölgyi állomása között legyőzendő magasság lépcsővel sem megterhelő. A fotó 1957-ben készült (Fotó: Fortepan/Képszám: 176377)

Erre született az az ötlet 1952-ben a közlekedésügyi minisztérium operatív bizottságában, hogy az Úttörővasút hűvösvölgyi állomásán kell felszerelni a berendezést, erről a Szabad Nép 1952. július 7-i száma ezt írta:

„A földalatti gyorsvasút egyik mozgólépcsőjét kísérletképpen felszerelik az Úttörővasút hűvösvölgyi végállomásánál. A kísérlet célja egyrészt az, hogy kipróbálják a szovjet tapasztalatok alapján tervezett hazai gyártmányú mozgólépcsők minőségét, másrészt az, hogy hozzászoktassák a budapesti közönséget a mozgólépcsőn való utazáshoz. A kísérletképpen felállított mozgólépcsőnél képezik ki a mozgólépcső kezelőszemélyzetét is.”

A tesztüzem helyszínéül nem egyedül a hűvösvölgyi állomás jött szóba, mert egy budapesti áruház és a Vár is a lehetőségek között volt, de végül azért esett a választás az úttörővasút végállomására, mert itt hétvégéken garantáltnak tűnt a 100 százalékos kihasználtság, valamint itt minden korosztály megfordult. Az is lényeges szempont volt, hogy a hétköznapokban viszont kicsi a forgalom, azaz mód van az esetleges hibák kijavítására.

Ekkor még azt tervezték, hogy a szerkezetet idővel a végleges helyére, egy metróállomásra helyezik át, és ha kell, Hűvösvölgybe külön mozgólépcsőt építenek.

Az Úttörővasút (ma Gyermekvasút) hűvösvölgyi végállomása 1950-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 12799) 

Az Úttörővasúthoz készülő mozgólépcső kivitelezését az sem hátráltatta, hogy a budapesti metróépítkezéseket gazdasági okból 1954 februárjában leállították, illetve takarékra tették. A mozgólépcsőt 1955 őszére szerelték fel, a próbák, egyéb munkák elhúzódtak 1956 májusáig. A szerkezet egyetlen lépcsőt tartalmazott, amely vagy le, vagy felfelé közlekedett, és valójában nem vezetett fel a villamosmegállótól egészen az állomásig, mert valamivel alatta ért véget.

A műszaki átvétel 1956. május 24-én megtörtént és a lépcső a következő naptól működött is. Egyszerre 140 ember utazhatott rajta, és az út 14 másodpercig tartott. A hosszát a korabeli tudósítások 20 méterben adták meg, és azt írták, hogy 10 méter magasra szállította az utasokat. Az utazás nem volt ingyenes, egy gyerekjegy 30 fillérbe került, ami majdnem egy villamosjegy akkori ára volt.

Ma sok helyen 80 méteres hosszról lehet olvasni, a valós adat inkább a korabeli 20 méter, ezt támasztja alá, hogy a mozgólépcső felső végpontjának épülete megmaradt, itt a Gyermekvasút modellező szakköre működik ma is, és ebből, ennek helyéből következtethető a lépcső valódi hossza.

Metró mozgólépcső már igazi méretben, 1969-ben, a Keleti Pályaudvarnál (Fotó: Fortepan/Képszám: 3959) 

Budapest első, épületen kívüli mozgólépcsője csak rövid ideig üzemelt, 1959-ben még működőként említik meg az újságok, de a Népszava 1970. április 2-i számában, az akkor átadott budapesti metrót bemutató cikkben már, mint rövid ideig üzemelő, akkor már jó ideje nem működő berendezésként írják le. A szerkezetet 1973-ban elbontották, hiszen ekkorra az oktatási funkcióját betöltötte. A budapesti metró 1970-en elindult, sok mozgólépcsővel, azaz mind az utazóközönség, mind a szakemberek hozzászokhattak a mozgólépcsőn való utazáshoz, és azok működtetéséhez.

A hűvösvölgyi mozgólépcső tehát egy kísérlet volt, nem az volt a célja, hogy valóban a vasút utasait szolgálja ki. Ebből a szempontból egyedi volt, első a maga nemében Magyarországon.

 

Nyitókép: A hűvösvölgyi mozgólépcső a felavatásakor, 1956. május 25-én (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum Fotótár) 

Vizualizări: 36

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor