altmarius

cultură şi spiritualitate

A magyar zsidó építőművészek öröksége

Írta: Andrássy Dorottya
Vannak könyvek, amelyekk megérdemelnék, hogy helyet kapjanak a téma iránt érdeklődő minden ember könyvespolcán. Ennek a kötetnek a megvalósulásához elképesztő mennyiségű munka kellett, tulajdonképpen egy hatalmas adattárnak is tekinthető. Lapozgatása közben megtörténhet velünk, hogy kedvet kapunk felkerekedni, bebarangolni a várost és az épületeket saját szemünkkel is megismerni.

Gottdank Tibor tíz éven át tartó kutatómunkájának eredményeként 2018-ban jelent meg A magyar zsidó építőművészek öröksége című kötet a K.u.K. Könyv- és Lapkiadó gondozásában. A közel 380 oldalas könyv 1867-től a XX. század második feléig tartó időszakot öleli fel, összesen 157 építész munkásságát bemutatva. A szerző nem művészettörténész, a téma iránt lelkes kutatóként ez az első építészeti témájú munkája, eddig ugyanis informatikai témában jelentek meg szakkönyvei.

Érdemes pár szóban kitérni a könyv alcímére is: Lajtán innen és Lajtán túl. Ez ugyanis szándékosan többértelmű címválasztás, hiszen az ausztriai folyó nevét és Lajta Béla építész nevét is jelöli. A folyó neve a könyvben földrajzilag hatalmas kiterjedésű területre utal, tekintve hogy számos itt bemutatott építész műve a határon túlra – egészen Amerikáig terjedően – esik. Lajta Béla pedig az időszak és az építészeti stílusjegyek miatt lett kiemelve, mert Lechner Ödön tanítványaként életműve a magyar nemzeti stílusból táplálkozva a korai modernizmusig tartó korszakot öleli fel.

Az 1867. év a kötetben bemutatott időszak kezdő dátuma, mert az emancipációs törvény életbe lépésével ekkor nyílt lehetőség a zsidó fiataloknak a szabad pályaválasztásra és a továbbtanulásra. Ők pedig nyilvánvalóan lendülettel és tenni akarással vetették bele magukat a lehetőségbe, sokan jogi vagy orvosi, illetve mérnöki pályát választottak, többen pedig az építészetet.

A magyar zsidó építőművészek öröksége című kötet borítója

A magyarországi zsidó vállalkozói réteg pedig különböző megbízásokkal lehetőséget és teret biztosított nekik azzal, hogy családjuk vagy rokonaik részére terveztettek és építtettek velük családi házakat, bérházakat. Elkészült műveikkel a mai napig meghatározzák Budapest és a Kárpát- medence építészetileg ma ismert arculatát, elmondhatjuk, hogy az ő munkásságuk nélkül a magyar építőművészet teljesen más lenne.

A könyv összefoglalásként arra a kérdésre, létezik-e zsidó építészet azt adja válaszként, hogy nem. Ha megállunk egy épülettel szemben, nem fogunk tudni olyan részleteket felfedezni a homlokzaton, amelyek kizárólag ezekhez az építészekhez köthetőek. A származásuk, vallási hovatartozásuk miatt kiválasztott és itt szerepeltetett építészek munkásságát, életét, az általuk tervezett épületek történetét mutatja be a szerző pár oldalon keresztül, fekete-fehér képekkel gazdagon illusztrálva.

A bevezető után a Lajtán innen alfejezetben a Magyarországon élő és dolgozó építőművészekről olvashatunk, stílusok szerint elkülönítve: a historizmus, a szecesszió és a premodern jegyében alkotókról. Az építészekről láthatunk egy-egy arcképet, majd életrajzukon keresztül nyerünk bepillantást a munkásságukba, kiemelve nagyobb hatású épületeiket.

Vajon hánan tudják, hogy Freund Vilmos rajzasztalán született meg a Corinthia Hotel mellett még tizenegy Andrássy úti palota rajza? Elképesztő, hogy Baumgartner Sándor a Vakok Intézetének tervezése mellett 305 oktatási intézményt köszönhetünk! A Liza és a rókatündér című magyar filmből ismert ikonikus Mátyás tér 4. szám alatt álló bérház pedig a Löffler testvérek (Béla és Sándor) munkája a Kazinczy utcai zsinagóga mellett. Lajta Béla, Quittner Zsigmond, Komor Marcell, Jakab Dezső, Hajós Alfréd, Böhm Henrik és Hegedűs Ármin nevei ismerősen csenghetnek az építészet iránt rajongóknak, de mellettük még számtalan kevésbé ismert névről és életútról olvashatunk. Külön fejezet szól az emigrációra kényszerült építészekről, akiknek műveivel többek között Amerikában, Angliában, Berlinben, Amszterdamban, és Izraelben is találkozhatunk.

Remek ötlet, hogy a fejezetek végén helyet kapnak olyan alkotók is, akik fontos helyet töltenek be az ország építészetében, de hely vagy adatok hiányában ebben a kötetben csak pár mondat erejéig tudnak szerepelni. Érdekesség, hogy Róth Miksáról is olvashatunk pár oldal erejéig, aki ugyan nem építész, de ha építészetről van szó, akkor munkássága megkerülhetetlen, gondoljunk csak a Gresham-palotára, a Szervita tér 3. homlokzatának mozaikjára, a Zeneakadémia és az Országház ólmozott üvegablakaira.

A könyv végén helyet kaptak még a fontosabb budapesti zsidó származású építőmesterek, akik nélkül szintén más lenne a főváros arculata, így méltán szerepelnek a kötetben. Hozzájuk kapcsolhatjuk a Napraforgó utcai mintatelep több házát, a budapesti Piarista Gimnázium épületét, a Palatinus Strandfürdőt, a Wekerle-telep házait, a Várkert Bazárt vagy a mai Corvinus Egyetemet. A függelékek között még a műemlékek felsorolását találjuk épülettípusonként elkülönítve, a pontos címek megjelölésével, egy hasznos építészeti szakszótárat és névmutatót, valamint bibliográfiát.

A szerző egyébként a szakirodalom mellett hivatkozik blogokra, visszaemlékezésekre, személyes történetekre, dolgozatokra, ez az írás tehát a ma elérhető és fellelhető források legátfogóbb összefoglalójának tekinthető. Akár tudományos munkaként, akár a történelem iránt érdeklődőként, életrajzi dokumentációként vagy képes albumként tekintünk rá: ez a kötet érdemes arra, hogy kézbe vegyük és lapozgassuk.

Vizualizări: 31

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor