altmarius

cultură şi spiritualitate

2022.08.25.JEKI GABRIELLA

1620. augusztus 25-én a besztercebányai országgyűlés magyar királlyá választotta Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet, aki azonban mégsem koronáztatta meg magát.

Bethlen Gábor tudósai között
FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS/DÓSA GÉZA

 

A magyar történelem során négy alkalommal került sor egy-egy Habsburg-házi uralkodó trónfosztására: 1620-ban a harmincéves háború idején, 1707-ben a Rákóczi-szabadságharc idején Ónodon (trónfosztói határozatban megfosztották I. Józsefet koronájától), 1849-ben a Debrecenben ülésező magyar Országos Honvédelmi Bizottmány Kossuth Lajos vezetésével kiadta a Függetlenségi Nyilatkozatot és trónfosztást (Ferenc Józseftől ezzel a módszerrel kívánták megvonni magyar királyi címét), illetve 1921-ben a másodszor is sikertelenül visszatérni szándékozó IV. Károlyt száműzték Madeira szigetére.

De kik is azok a Habsburgok? A Habsburg-ház Európa történelmének egyik legnagyobb és legbefolyásosabb uralkodóházának számított. Két fő ágát ismerjük, az osztrák és a spanyol Habsburgokat – utóbbi a belterjes öröklési rendszer miatt fellépő testi és mentális deformitású férfiak és nők miatt is hírhedté vált a történelemben. Az osztrák ág legfontosabb címei közé a német-római császári, továbbá a német, magyar és cseh királyi címek tartoztak, amely a fiúutód nélküli VI. Károly császárral halt ki. Nem szabad azonban elfeledni, hogy utóbbi leánya, Mária Terézia uralkodónő révén mégis tovább élt, csak a Habsburg–Lotaringiai-ház formájában.

„Hat egész esztendőtől fogva tractáltuk az békességet az ausztriai famíliával, akármit confoederáltunk és azt akármi diplomákkal erősítettük, de már ugyan ottan mindjárást eszünkbe vöttük és nyilvánossággal megtapasztaltuk ellenünk alattomban való ártalmas practikájokat, melyeket noha jól tudtunk, de mégis békességes tűréssel szenvedtük” – áll Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Szeben városához címzett levelében, amit Benda Kálmán idéz a Habsburg-abszolutizmus és rendi ellenállás a XVI-XVII. században című könyvében.


II. Habsburg Ferdinánd kénytelen volt engedni mind az erdélyi fejedelemnek, mind a korábban kezében tartott magyar rendeknek, kiknek követeléseit Bethlen is támogatta, s 1621-ben a nikolsburgi békében lemondott az időközben választott királyi címéről, s visszaadta Ferdinándnak az addig elfoglalt területeket.
FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

 

Bethlen Gábor a magyar-erdélyi seregeket vezetve hosszadalmas háborúskodást folytatott a Habsburgok ellen. Az 1620-as esztendőben, a harmincéves háború úgynevezett első szakaszában jutott azonban a legközelebb ahhoz, hogy a Kárpát-medence komoly politikai tényezőjévé emelkedhessen Közép-Európában. Akkoriban az erdélyi fejedelem fennhatósága kiterjedt csaknem az egész királyi Magyarországra, köztük Pozsonyra (a korabeli fővárosra). Bethlen megszerezte a Szent Koronát is. De mi biztosíthatta rendkívüli sikereit? Egyrészt a nemzetközi együttműködések, hiszen a cseh és morva rendek csapatai egyként sorakoztak fel a császárváros ellen. Másrészt az arisztokrácia támogatása, amely vallásra való tekintet nélkül, egy emberként állt mellé. Harmadrészt ott volt az április 25-én kötött prágai szerződés, mely tartalma szerint biztosította Bethlen és a cseh királlyá választott Frigyes pfalzi választófejedelem, a cseh-morva és a magyar rendek együttműködését. Negyedrészt a közös követség küldése a Portára, ahol egy lehetséges Habsburg-ellenes fellépés kidolgozása is felmerült, bár később kiderült, hogy a magyar rendek tévedtek és a törökök nem támogatták a királyi Magyarország és Erdély egyesülését.

1620. augusztus 25-én mégis megtörtént a Habsburgok (első) trónfosztása. A besztercebányai országgyűlés magyar királlyá választotta Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet, de végül mondhatni elment a kedve a koronázástól. A magyar rendek igen szűkre szabták volna királyi hatáskörét, olyannyira meg akarták kötni a kezét, mint a Habsburgokét. Hatáskörébe csupán az országgyűlés összehívása és a törvények megerősítése tartozott volna. Az elvárások azonban erősödtek, a magyar rendek azt kívánták, hogy Bethlen a saját vagyonából fedezze az ország törökellenes védelmét. Nem csoda, hogy az erdélyi fejedelem egy év múlva lemondott a királyi címről (az 1621-es nikolsburgi béke keretén belül). A magyar koronát és a többi felségjelvényt visszaadta II. Ferdinánd német-római császárnak, német, magyar és cseh királynak.

Vizualizări: 7

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor