Szerző: Tarján M. Tamás
69. április 14-én aratott győzelmet a bedriacumi ütközetben Vitellius római trónkövetelő Otho császár seregei felett, és annak halálával megszerezte a birodalom feletti irányítást.
Miután 68-ban palotaforradalom vetett véget Nero uralmának, a császár öngyilkosságát követően a légiók körében népszerű Servius Sulpicius Galba szerezte meg a hatalmat, nagyrészt Lusitania provincia és annak vezetője, Marcus Salvius Otho pénzbeli támogatásának köszönhetően. Galba 68 októberében bevonult Rómába, leszámolt ellenfeleivel, császárként ő nevezte ki a gyengekezű ember hírében álló Vitelliust a Vindex-féle felkelést leverő germaniai légiók hadvezérének. Uralma ellen mégis a jutalmat követelő germán légiók keltek fel először, 69 január 1-jén, császárrá választva Vitellius legátust.
Az idős Galba a lázadók ellen készülődött, és hogy biztosítsa az öröklését, adoptálta Lucius Calpurnius Piso Lucinianust, ezzel okozva saját vesztét: Az őt hatalomra segítő Otho ugyanis abban bízott, a császár hálából őt teszi majd meg utódjának, és mivel várakozásai nem teljesültek, két héttel Vitellius lázadásának kitörése után meggyilkoltatta Galbát, és ő lépett a helyébe.
Othónak ugyanúgy szembe kellett néznie Vitellius lázadásával, aki légiói élén Róma felé vonult, a császár és riválisa végül az észak-itáliai Cremona környékén fekvő Bedriacum mellett csapott össze, mely ütközetből a germaniai légiók parancsnoka került ki győztesen. Bár Otho számíthatott még a Pannonia provincia felől érkező hadtestek támogatására, öngyilkosságot követett el, így Vitellius április 17-től egyedül állt a birodalom élén. A magasra jutó hadvezér a győzelem idején Lugdunumban (ma: Lyon) tartózkodott, ahonnan fényűző diadalmenetben két hónap alatt jutott el Rómáig.
Ekkor már hírek érkeztek arról, hogy a zsidók elleni háborút vezető Vespasianust a keleti légiók császárra kiáltották ki, a dőzsöléssel töltött hónapok tehát súlyos időveszteséget jelentettek Vitellius számára új vetélytársával szemben. Vespasianus ugyanis fiára, Titusra bízta a júdeai hadműveleteket és Rómába indult. Vitellius uralkodása kezdetétől irgalmat gyakorolt, nem indított véres bosszúhadjáratot korai riválisai ellen, egyedül az egykori Otho-párti pannoniai légiókat büntette, a birodalom távoli szegleteibe vezényelve őket, ami meglehetősen balga lépés volt, hiszen ezek az alakulatok hamarosan fellázadtak ellene.
Az új császárnak az okozta a fő nehézséget, hogy vetélytársának, Vespasianus számos híve akadt, mellé álltak például az illyriai légiók, de az ő fivére volt Róma városának prefektusa is, akit a praetorianus gárda híveivel együtt lemészárolt a Capitoliumon. Két nappal öccse halála után Vespasianus már Róma falai alatt állt, ez pedig a tehetetlen Vitellius bukását eredményezte: a hatalmát feladó császár rongyokban bujkált a palota személyzete között, az új uralkodó katonái azonban kézre kerítették, megkínozták, majd holttestét a Tiberisbe dobták. A nyolc hónapon át uralkodó Vitellius volt a „négy császár évének” harmadik uralkodója, kérészéletű uralmát a Flaviusok majdnem három évtizedes regnálása követte, mely az I. századi Róma számára egy újabb fénykort hozott el.
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius