Az Erkel Színházban, szeptember 26-án megtartotta évadnyitó társulati ülését az Operaház. Az eseményen operai tagságának 50. évfordulója alkalmából köszöntötték a 78 éves Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmestert, az Opera mesterművészét.
Medveczky Ádám 1971-ben szerzett karmesteri diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. A következő évben Franco Ferrara, olasz zeneszerző-karmester mesterkurzusán tovább csiszolta tudását. Karmesterként Ferencsik Jánostól tanult a legtöbbet.
Ide kapcsolódik:
Akinek a hobbija és a szenvedélye a zene
Kórodi András hívására már 1969-ben feladta biztos és jólfizetett timpanista állását az Állami Hangversenyzenekarban az operaházi tagság kedvéért. Először korrepetitorként tevékenykedett. A nagy beugrást Házy Erzsébet betanítása jelentette számára, aki félóra múlva már azt követelte a művészeti igazgatóságtól, hogy mindig „ez a Medve-gyerek” korrepetálja.
„Amíg fog az agyam és fel tudom emelni a kezemet, csinálom” – nyilatkozta Medveczky Ádám Ókovács Szilveszter főigazgatónak.
Később karmesteri kinevezést is kapott, és egy Mozart-operával, a Cosi fan tutte-val debütált. Azóta több, mint hetven operát vezényelt, számosnak az ősbemutatóját is, pl. Balassa Sándor Földindulás című zenedrámáját 2015-ben. 1990-től három esztendeig volt az Opera zeneigazgatója.
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera 2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii 12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius