Szerző: Tarján M. Tamás
1980. július 27-én, 61 esztendős korában hunyt el Mohammad Reza Pahlavi sah, Irán utolsó uralkodója, a fehér forradalom néven ismert – sikertelen – modernizációs program szellemi atyja.
A sah 1919-ben egy Reza Hán nevű lovassági tiszt fiaként született, de miután apja négy évvel később magához ragadta a főhatalmat, trónörökösnek járó oktatást és nevelést kapott. Reza Pahlavit még apja életében, 1941-ben trónra ültették, ugyanis az iráni uralkodó németbarátságát az antifasiszta szövetségesek kockázatosnak ítélték, és megszállták az országot. Reza Hán végül elérte, hogy fia örökölje hatalmát, így Mohammad már 22 évesen a perzsa állam első embere lett. Reza Pahlavi első éveit a tehetetlenség és a megszálló szövetségesek kiszolgálása jellemezte, ami elsősorban az Angol-Iráni Olajtársaság nyersanyagszállítmányaiban nyilvánult meg. Irán jelentőségét mindenesetre jól mutatja, hogy az antifasiszta koalíció három vezetője – Churchill, Sztálin, Roosevelt – éppen Teheránba szervezte meg első találkozóját.
1945 után a sah és országa belesodródtak a hidegháborúba, ahol Reza Pahlavi – mint monarcha – szükségszerűen az Egyesült Államok mellett foglalt állást. A szuperhatalom és Irán kapcsolatai aztán még szorosabbra fűződtek, miután az 1950-es évek elején Mohammad Moszaddeg, egy tehetséges politikus akkora befolyást szerzett, hogy még a sah hatalmát is veszélyeztette. A kormányfői pozícióig emelkedő patrióta politikus 1953 során abszolút felhatalmazást kapott a parlamenttől, az őt eltávolítani akaró Reza Pahlavit pedig száműzte Iránból. A sah csak a CIA által szervezett puccs révén kapta vissza országát.
A közel-keleti országban ezután hétéves katonai diktatúra következett, ahol Reza Pahlavi főleg politikai rendőrsége, a SZÁVÁK nevű szervezet segítségével gyakorolta a hatalmat, a külpolitikában pedig az Egyesült Államok egyik legodaadóbb szövetségese és Izrael kiemelt támogatója lett. Miután 1959-ben Kürosz perzsa királyról elnevezett örököse megszületett, az uralkodó folyamatosan enyhítette a belpolitikai nyomást, és népjóléti intézkedésekkel – oktatásügyi, egészségügyi rendeletekkel, valamint a Pahlavi-alapítvány alapítása révén –, és a nők jogainak kiterjesztésével próbálta növelni népszerűségét.
A sah 1962-ben hirdette meg a fehér forradalmat, mely nyugati mintájú iparfejlesztési és szociális program volt, és elsősorban földosztást, fokozott energiatermelést, gyártelepítést és technikai felzárkózást – atomenergia felhasználására való törekvés, számítógépek importja és fejlesztése – tűzött ki célul. A fehér forradalom ugyanakkor Reza Pahlavi saját reprezentációs igényeinek és birodalmi ambícióinak is tág teret adott, amit híres 1967-es koronázása, vagy az Irán fennállásának 2500. évfordulójára rendezett perszepoliszi fényűző ünnepség is megmutatott. Az óperzsa királyok fényét kölcsönző birodalom az amerikai szövetség mellett jó gazdasági kapcsolatot épített ki a Szovjetunióval, és a térség vezető hatalma lett, de a fehér forradalom sikertelensége végül szétfeszítette a sah rendszerét.
Az ellentmondásos reformoknak a síiták és Khomeini ajatollah személyében már a hatvanas évek elején is komoly ellentábora volt; miután az egyház volt az egyik legnagyobb birtokos Iránban, így a földosztás őket érintette legérzékenyebben. Reza Pahlavi 1964-ben még könnyűszerrel felülkerekedett az ajatollah támogatóin – száműzte Khomeinit országából –, ám az évek során a fehér forradalom mind gyászosabb eredményeket mutatott: a földadományozás nem hozott fellendülést a mezőgazdaság számára, a fokozott iparosítás miatt elégtelenné vált az élelmiszertermelés színvonala, így az ország jelentős importra szorult.
Irán gazdasági problémáit jól mutatja, hogy az 1973-as olajválság idején szerzett dollármilliárdok sem bizonyultak elegendőnek a behozatalra; a közel-keleti ország hitelekre szorult, miközben Khomeini fundamentalista támogatói, az újjáéledő kommunista Tude, és a modernizáció pártján álló köztársaságpárti ellenzék minden oldalról szorongatták a sahot. Reza Pahlavi hiába váltotta le legközelebbi bizalmasát, Amir Abbász Hovejdát, és ugyancsak eredménytelenül kísérletezett a SZÁVÁK révén nyomást gyakorolni a tömegekre, 1978 szeptemberére Iránban mindennaposak lettek a tömegtüntetések.
Az Egyesült Államok elnöke, Jimmy Carter komolyan féltette országa közel-keleti pozícióit, ezért önmérsékletet javasolt a Reza Pahlavinak, de mindhiába, mert az iráni hadsereg rendre éles lőszerrel, több száz áldozat élete árán oszlatta szét a tüntetőket. Közben az ajatollah is aktivizálta magát, és 1978 végén már nyíltan arra buzdította híveit, hogy döntsék meg a sah uralmát, így dezertált katonák egy csoportja december 11-én megtámadta az uralkodó testőrségét. Reza Pahlavi és családja a kísérletet követően felkészült a távozásra, és 1979. január 16-án örökre búcsút intettek Iránnak. 15 nappal Khomeini ajatollah hazatért Teheránba, és hamarosan lerakta egy fundamentalista rendszer alapjait.
A száműzetésbe vonuló sah először Egyiptomban, Anver Szadat elnöknél keresett menedéket, majd egy időre az Egyesült Államokba utazott, ahol súlyosbodó rákbetegségét kezeltette. Mohammad Reza Pahlavi végül 1980 júliusában, Egyiptomban fejezte be életét, mint Irán utolsó megkoronázott uralkodója.
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius