altmarius

cultură şi spiritualitate

1980. december 8. | John Lennon meggyilkolása

Szerző: Tarján M. Tamás 

„Biztos valami őrült fog kinyiffantani.” 
(John Lennon)

1980. december 8-án gyilkolta meg Mark David Chapman a legendás The Beatles zenekar egykori tagját, John Lennont. A súlyos mentális problémákkal küzdő merénylő a művész New York-i otthona, a Dakota-ház előtt adta le a végzetes lövéseket, melyek következtében Lennon a kórházba szállítás közben elhunyt.

Az ír és walesi felmenőkkel rendelkező – Paul McCartneyhoz és George Harrisonhoz hasonlóan – liverpooli születésű John Lennon gyermekkora elég viszontagságos volt, mivel édesapja elhagyta a családot, ennek következtében pedig édesanyja nővérére bízta fiát. John fiatalkorát később újabb tragédia árnyékolta be, anyja ugyanis 1958-ban egy ittasan autózó rendőr áldozata lett, vagyis a művész 18 esztendősen teljes árvaságra jutott. A később világhírűvé váló zenész gyermekkorában először rajztudásával tűnt ki, ennek köszönhetően a liverpooli College of Art diákjaként végezte tanulmányait.

Lennon kamaszként ösztönösen lázadt az iskola szigorú légköre ellen, a diákok ellenszegülése pedig a korban elválaszthatatlan volt az új, divatos zenei irányzatoktól, főleg a rock and rolltól. A fiatalember ugyanakkor nem csak rajongóként, de zenészként is érdeklődéssel figyelte Elvis Presley és Chuck Berry munkásságát, és az amerikai előadók nyomdokain haladva 1957 tavaszán megalapította első zenekarát, a The Quarryment. A formáció Harrison és McCartney csatlakozása és több névváltoztatás után – az együttes többek között Johnny and the Moondogs és The Silver Beatles néven is fellépett –, a hatvanas években Beatlesként vált világhírűvé.

Az 1962-ben Ringo Starral kiegészülő kvartett egyik vezéralakja John Lennon lett, akinek Paul McCartneyval folytatott örök vitája – egyúttal rivalizálása – sok szempontból lendületet adott az egész világot lázba hozó zenekarnak. A melankolikus, sokszor pesszimista John a Beatles legtehetségesebb dalszövegírójának bizonyult, mivel szerzeményeiben nem csak érzelmeit tudta rendkívül hitelesen bemutatni, de az – LSD-vel gyakorta összefüggésbe hozott – Lucy in the Skies with Diamonds, vagy a Strawberry Fields Forever című dalokkal a szürrealista stílusban is bizonyította tudását.

Lennon őszinte és markáns nyilatkozataival gyakran keltett botrányt – és hírverést – az együttes körül: 1966-ban egy amerikai turnéjuk előtt például kijelentette, hogy a Beatles népszerűbb Jézusnál, amivel komoly tiltakozást váltott ki az Egyesült Államokban. A banda lemezeit sok helyen elégették, ezzel együtt pedig számos szervezet, például a Ku Klux Klan meg is fenyegette a négy zenészt. Sokan – köztük Mark David Chapman is – úgy vélték, a Beatles későbbi felbomlása szintén John Lennon vétke volt, miután válását követően viszonyt kezdett a művészetét is nagyban befolyásoló, japán származású Yoko Onóval.

A rajongók máig ellenszenvvel kezelik Lennon második feleségét, pedig az együttes belső problémái korántsem az ő megjelenésével kezdődtek; az ellentétek már az EMI lemeztársaság legendás menedzserének, Brian Epsteinnek 1967-ben bekövetkező halálával felszínre törtek, ugyanis a négy tehetséges művész a „Beatle-mánia” tetőpontján elsősorban saját ambícióit akarta valóra váltani. Ez a szándék az 1970-es Let it be című album kiadása után aztán szét is feszítette a Beatlest.

Lennon Yoko Ono oldalán vetette bele magát szólókarrierjébe, és még 1970-ben kiadta a John Lennon/Plastic Ono Band című albumot, melyet 1971-ben a zenész talán leghíresebb lemeze, az Imagine követett. A férfi ezután művészetével mindinkább a kor problémáira igyekezett felhívni közönsége figyelmét, így például gyakran tiltakozott a vietnami háború, a faji ellentétek, és a nők társadalmi alávetettsége ellen. Lennon élete 1973 után kisebb törést szenvedett, a zenész ugyanis a kábítószer fogságából átmenetileg az alkohol rabságába került, aminek következtében Yoko Ono egy időre elhagyta őt.

A zenésznek egyedül kellett megbirkóznia a politikai nézetei miatt vizsgálódó FBI zaklatásaival és az amerikai zöldkártya miatti tortúrával. Az ex-Beatle egykori zenésztársaival ápolt viszonya sem volt éppen derűs, John Lennon látszólagos „szakadársága”, irányváltása – és egy, a Zabhegyező című regényből kiolvasott állítólagos „üzenet” – pedig ez idő tájt arra sarkallta a Hawaii-szigeteken élő Mark David Chapmant, hogy megtervezze a zenész meggyilkolását. A merénylet évében egyébként Lennon pályája ismét felívelt, hosszú idő után új lemezzel jelentkezett, melynek – házasságára utalva – a Double Fantasy címet adta. Az album – épp a zenész halálának napján – aranylemez lett, a művész azonban egy percet sem pihent, még az 1980-as esztendőben belekezdett a Milk and Honey munkálataiba.

A sors aztán úgy hozta, hogy ezt a lemezt Yoko Onónak egyedül kellett kiadnia, ugyanis David Chapman 1980 decemberében elszánta magát végzetes tettére. A beteg férfi a gyilkosság előtt egy Zabhegyező-kötetet, egy vadonatúj Lennon-albumot és egy 38-as kaliberű revolvert vásárolt. Így érkezett el december 8-a, amikor Chapman – sok ezer rajongóhoz hasonlóan – a művész lakóhelye, a híres Dakota-ház körül lődörgött, és egy amatőr fotós, Paul Goresh segítségével dedikáltatta Double Vision-példányát. A délutáni – első – találkozás után Lennon feleségével együtt egy stúdióba hajtott, ahonnan csak éjjel 11 óra körül tért vissza otthonához.

Itt meglepetésére ismét összetalálkozott a korábban autogramot kérő furcsa idegennel, aki megszólította Lennont, majd öt lövést adott le, melyek közül négy el is találta a világhírű művészt. Az ex-Beatle-nek esélye sem volt a túlélésre, a fegyver eldördülése után hiába termett ott azonnal egy rendőrjárőr, John Lennon már a kórházba szállítás során belehalt a vérveszteségbe. Chapman a gyilkosság után nem bántott senkit, átadta fegyverét, és őrizetbe vételéig belemerült a Zabhegyezőbe.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a merénylet az egész világot megdöbbentette; John Lennon haláláról a különböző médiumok – műsoraikat megszakítva – perceken belül hírt adtak, nemsokára pedig több tízezres gyászoló tömeg gyűlt össze a Dakota-ház előtt, valamint számos más nagyvárosban. Lennon értelmetlen meggyilkolása egyúttal hatalmas indulatokat gerjesztett New Yorkban, a hatóságok ezért jónak látták Chapmant előbb a Rikers-szigetre, majd az Atticai Állami Fegyházba menekíteni.

A bíróság 1981 augusztusában aztán életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte John Lennon merénylőjét, aki 2001 óta többször is eredménytelenül próbálta kérelmezni szabadon bocsátását. Sokan úgy vélik, a világhírű zenész gyilkosa valójában nem fogságban, hanem védőőrizetben él az Atticai Fegyházban, hiszen az ex-Beatle rajongói soha sem bocsájthatják meg őrült tettét.

Vizualizări: 21

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor