altmarius

cultură şi spiritualitate

1962. február 20. | John Glenn amerikai űrhajós megkerüli a Földet

Imagini pentru john glenn

Szerző: Tarján M. Tamás

„Nem tudom, mit mondhatnék egy olyan napról, amikor négy gyönyörű naplementét láttam.”
(John Glenn)

1962. február 20-án kerülte meg a Földet az első amerikai űrhajós, John Herschel Glenn, aki a Friendship 7 fedélzetén közel öt órát töltött a világűrben

Az 1957-58. esztendőre meghirdetett Nemzetközi Geofizikai Év a gyakorlatban azt eredményezte, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió között egy újabb verseny kezdődött, mely már a világűr birtokba vételéért zajlott. Ebben a rivalizálásban – tán némiképp meglepő módon – a szocialista szuperhatalom szerzett előnyt, hiszen 1957 során a Szputnyik–1-gyel a szovjetek juttattak fel először mesterséges tárgyat a világűrbe, amit Lajka kutya, majd 1961. április 12-én Jurij Gagarin és a Vosztok–1 utazása követett. Bár egy hónapon belül Alan Shepard személyében az Egyesült Államok is a kozmoszba küldött egy asztronautát, Gagarinnal ellentétben végül sem ő, sem a júliusban fellőtt Virgil Grisom nem tudta megkerülni a Földet.

A nyilvánvaló lemaradás nyomasztóan hatott az amerikai közvéleményre, melyet Kennedy elnök az „előremenekülés” taktikájával próbált megnyugtatni: 1961 májusában bejelentette, hogy országa az évtized végéig űrhajóst juttat el a Holdra, ami leplezte valamelyest a kudarcokat, ám egyúttal komoly problémákat is okozott, hiszen emiatt az addigi űrprogramot félbe kellett szakítani. Mindamellett pedig az amerikaiaknak igazán szükségük volt már a sikerélményre, hiszen Grisom és a Liberty Bell 7 rövid utazásával szemben az orosz German Tityov a Vosztok–2 fedélzetén már több mint 24 órát töltött az űrben, és ez idő alatt tizenhétszer kerülte meg a Földet.

Az Egyesült Államok John Glenn 1962 februárjában végrehajtott kísérletével próbálta meg csökkenteni lemaradását, aki tartalék-űrhajósként már Shepard és Grisom utazásánál is fontos szerepet játszott. Glenn a kezdetektől fogva, 1959 óta részt vett a NASA űrprogramjában, előtte pedig a második világháború és a koreai konfliktus alatt összesen 150 alkalommal szállt fel harci bevetésen. A férfi 1954 után berepülő pilótaként működött közre a légierő fejlesztésében, így például az ő nevéhez fűződött az első olyan utazás, mely során egy szuperszonikus sebességgel haladó repülőgép leszállás nélkül szelte át Észak-Amerikát; a különleges kísérlet egyébként alig több mint három órát vett igénybe. Ilyen előzmények után került John Glenn a NASA-hoz, ahol a Mercury-program keretein belül, az Egyesült Államok harmadik űrhajósaként 1962-ben kijuthatott az űrbe

Az 1962. február 20-án, reggel 9 óra 47 perckor kezdődő kísérletben Glennt a Friendship 7 nevű űrkapszulában lőtték fel a világűrbe azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb alkalommal kerülje meg a Földet. A Cape Canaveral-i űrközpont közelében százezer ember, a televízión keresztül pedig milliók figyelték, ahogy a kapszulát szállító hordozórakéta a magasba emelkedik, hogy óránkénti 28 000 kilométeres sebességre gyorsulva Föld körüli pályára állítsa az asztronautát. A február 20-i repülés során kezdetben minden a terv szerint haladt, miután azonban Glenn először kerülte meg bolygónkat, a kapszula automata vezérlőrendszere váratlanul meghibásodott, ezért a pilóta kénytelen volt a továbbiakban kézi vezérléssel irányítani a járművet.

Hamarosan aztán ennél is nagyobb problémát okozott, hogy a Friendship 7 hőálló pajzsa valamilyen okból felmondta a szolgálatot, vagyis az a veszély fenyegetett, hogy a Földre való visszatéréskor a kapszula utasa megsül majd az atmoszférában. Több értelemben is forró percek következtek, ugyanis Glenn az űrközpont utasítására azonnal megkezdte a leszállást, mely során a Friendship 7 egy időre elveszett az éterben. A kapszula végül sértetlenül landolt az Atlanti-óceánban, utasa pedig a USS Noa romboló fedélzetén talált menedéket

Hazatérése után John Glennt hősnek kijáró tisztelet és kitüntetések hada várta, ugyanakkor a hírnév negatív következményekkel is együtt járt: az űrhajósra ezután úgy vigyáztak, akár a hímes tojásra, vagyis semmiféle járművön nem engedélyezték számára a repülést. Ennek következtében Glenn 1964-ben úgy döntött, leszerel a NASA-tól, és hamarosan politikai karrierje építésébe fogott. Ohio állam képviseletében 25 éven át volt tagja az amerikai szenátusnak, ami szűkebb pátriájában mindmáig rekordnak számít. Az asztronauta nevéhez ugyanakkor egy másfajta rekord is fűződik: John Glenn 1998-ban, 77 évesen – a Space Shuttle-program keretében – újabb űrutazásra vállalkozott, ezzel pedig ő lett minden idők legidősebb embere, aki kijutott a kozmoszba.

Vizualizări: 6

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

200 state 

(ultimul: Micronesia)

Numar de steaguri: 264

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 42

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

1 stat are peste 10.000 clickuri (Franta)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

24 state au un click

 

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29. EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor