Szerző: Tarján M. Tamás
„Nekem semmi bajom sincs a vietkongokkal. Még soha, egyetlen vietkong sem nevezett niggernek.” (Muhammad Ali a vietnami háborúról)
1960. október 29-én, Tunney Hunsaker ellen vívta élete első profi mérkőzését Cassius Marcellus Clay, ismertebb nevén Muhammad Ali, a boksztörténelem legendás sportolója. Cassius Hunsaker elleni sikerét követően sorozatban 18 alkalommal tudott győzedelmeskedni, későbbi pályafutása során pedig három alkalommal is megszerezte a nehézsúlyú ökölvívók világbajnoki címét.
Cassius Marcellus Clay 1942-ben látta meg a napvilágot a Kentucky állambeli Louisville-ben, egy középosztálybeli család gyermekeként. A bokszoló édesapja egy fekete bőrű férfi volt, aki fiát a 19. század egyik abolicionista politikusa után nevezte el – egyébként őt magát is Cassius Marcellusnak hívták –, édesanyja pedig ír felmenőkkel bírt. Ali bizonyára a gyermekkorában elszenvedett rasszista támadások miatt is vonzódott a bokszhoz, végső elhatározása azonban azután született meg, hogy 12 esztendős korában ellopták vadonatúj kerékpárját. A dühöngő gyermek ekkor állítólag Joe E. Martinhoz, a városka egyik rendőréhez rohant, aki a biciklit ugyan nem tudta visszaszerezni, viszont – miután civilben boksztréner volt – meghívta a fiút edzőtermébe, ezzel pedig elindította őt sportolói pályáján.
Cassius az amatőrök között töltött évek során – előbb Martin, majd Fred Stoner keze alatt – páratlan sikereket ért el, öt vereség mellett ugyanis összesen száz alkalommal győzedelmeskedett, közben pedig hatszor Kentucky Aranykesztyűt, kétszer pedig nemzeti bajnokságot és aranykesztyűt nyert. A szemtelenül fiatal – és már fiatalon is szemtelen – sportoló 1960-ban, 18 esztendősen ért amatőr pályafutása csúcsára, amikor a római olimpián félnehézsúlyban aranyérmet szerzett.
A sporttörténet számos ikonjához hasonlóan, az 1960-as olimpiai bajnoki cím után – az új kihívások, és persze az anyagi haszon reményében – Cassius Clay úgy döntött, otthagyja az amatőröket, és belép a profik világába. Első ellenfele egy nyugat-virginiai rendőrfőnök, Tunney Hunsaker volt, aki 1960. október 29-én hat menetet bírt az igencsak nagyszájú kölyök ellen. Clay a Hunsaker elleni diadal után soha nem látott győzelmi sorozatba kezdett, mely során olyan híres ökölvívókat vert meg, mint Jim Robinson, Lamar Clark – aki a fekete fiú előtt negyven ellenfelet intézett el kiütéssel –, vagy például Sonny Banks. A fiatalember Angelo Dundee személyében időközben új edzőt választott, akinek intenciói nyomán mesteri módon tudta kamatoztatni sajátos, újszerű harcmodorát. Clay furcsa kéztartása és izgő-mozgó stílusa miatt egy ideig nevetség tárgya volt az edzőtermekben, később azonban tett róla, hogy a csúfolódók arcáról eltűnjön a vigyor.
A rendkívül gyorsnak, erősnek és kitartónak bizonyuló fiatalember 1964 februárjában már világbajnoki címmérkőzést vívhatott Sonny Liston ellen, akit aztán padlóra is küldött. Clay a „60-as évek Mike Tysonja” ellen aratott győzelemnél már csak azzal okozott nagyobb meglepetést, hogy néhány nappal később bejelentette, áttér az iszlám vallásra; az ökölvívó, aki a szülőföldjén időről időre elszenvedett rasszista támadások miatt állítólag olimpiai aranyérmét is az Ohio folyóba dobta, hamarosan csatlakozott a híres fekete polgárjogi harcos, Malcolm X szunnita szektájához, ezzel összefüggésben pedig nevét Muhammad Alira változtatta.
A következő évek során Ali az amerikai közélet egyik legvitatottabb személyisége lett, aki a feketék emancipációjáért folytatott küzdelmével milliók példaképévé vált, ezzel együtt azonban milliók is fordultak el tőle. A bokszoló, bár három éven keresztül megőrizte világbajnoki címét, az 1967-es évben sem sportteljesítményével hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal, hogy a vietnami háború miatt elrendelt sorozási parancs ellenére megtagadta a katonai szolgálatot. Alit – aki lépését egyfelől vallási indokokkal, másrészt a feketék elnyomásával magyarázta – tette miatt ötéves börtönbüntetéssel, és 10 000 dollár bírsággal sújtották, ennél is fontosabb volt azonban, hogy bevonták bokszengedélyét, és megfosztották világbajnoki címétől.
Bár az ítéletet 1970-ben érvénytelenítették, az Ali karrierjéből elvett három esztendőt nem tudták visszaadni, ezek pedig minden valószínűség szerint pályája csúcsát jelenthették volna. A makacs bokszoló ugyanakkor nem tartozott azok közé, akik feladják álmaikat; Muhammad Ali vissza akarta szerezni világbajnoki címét, ezért 1970 októberében visszatért a ringbe. Alig telt el öt hónap, és a sportoló már „az évszázad mérkőzésén” bokszolhatott Joe Frazierrel, aki a Madison Square Gardenben rendezett összecsapáson aztán elvette a fekete ökölvívó veretlenségét.
Ali az újabb vereség dacára sem mondott le céljáról, és 1971 júliusától kezdve újabb nagy menetelésbe kezdett egy címmérkőzés felé, 1973 márciusában azonban az akkor még ismeretlennek számító Ken Norton újfent megálljt parancsolt neki. Mondanunk sem kell, hogy ez a kudarc sem szegte az ökölvívó kedvét: a visszavágón már sikerült túllépnie Nortonon, az „évszázad mérkőzésének” visszavágóján pedig megverte Fraziert, így 1974 őszén már a nehézsúly fiatal üstököse, George Foreman ellen készülhetett az újabb címmérkőzésre. Foreman igencsak kemény diónak ígérkezett, hiszen korábban Ali mindkét legyőzőjét kiütötte – ráadásul Nortont és Fraziert is a második menetben intézte el –, a Kinshasában vívott „dzsungelharc” után azonban a 32 esztendős Muhammad Ali másodszor is elfoglalhatta a nehézsúlyú ökölvívás trónját.
A bokszoló ezzel a diadallal vitathatatlanul elérte karrierje csúcsát, Frazier elleni emlékezetes – drámai mérkőzésen kiharcolt – manilai győzelmével, Jimmy Young, majd Richard Dunn megverésével pedig hosszú ideig fenn is tartotta „uralmát.” Mindazonáltal, a harmincas éveiben járó sportoló formahanyatlása – már önmaga számára is – egyre nyilvánvalóbbá vált, Earnie Shavers elleni szoros győzelme után ezért Ali már a visszavonuláson is elgondolkodott. Rajongóinak hatására a legendás sportoló végül a maradás mellett döntött, 1978-ban azonban Leon Spinks megfosztotta őt világbajnoki címétől.
Muhammad Ali hatalmas küzdeni akarását mutatja, hogy az egyértelmű hanyatlás dacára sem volt hajlandó feladni profi karrierjét, Spinks megverésével pedig még abban az évben visszahódította trónját. Az idő ellen ugyanakkor még egy Muhammad Ali sem harcolhatott; a negyvenedik életéve felé közeledő ökölvívó is belátta ezt, és 1979-ben úgy döntött, hogy a csúcson hagyja abba pályafutását. Nyughatatlan lelke aztán 1980-ban azonban ismét a szorítóba vitte a bajnokot, ám Larry Holmes, majd Trevor Berbick elleni vereségei után nyilvánvalóvá vált: az ő ideje véget ért. Az ökölvívás mindamellett Ali egészségét is felőrölte, visszavonulása után ugyanis az orvosok hamarosan Parkinson-kórt diagnosztizáltak az egykori világbajnoknál. Muhammad Ali, aki „civilként” élő legenda, profi és amatőr sportolók millióinak példaképe lett, 1984-ben újabb harcba kezdett, melyet azonban már az életéért kell vívnia.
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius