1960. október 12. | Hruscsov cipője az asztalra kerül

[Magyar lap]

Szerző: Tarján M. Tamás

„El fogunk titeket temetni!”
(Nyikita Szergejevics Hruscsov)

1960. október 12-én történt az ENSZ-közgyűlések történetének egyik legszürreálisabb jelenete, amikor is Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió pártfőtitkára élesen kikelt a szocialista nagyhatalmat kritizáló Fülöp-szigeteki küldött ellen, és tiltakozásképp cipőjével verte asztalát. Hruscsov lábbelije később a hidegháborús időszak egyik legismertebb szimbóluma és számos legenda forrása lett, mindazonáltal egyetlen kétségbevonhatatlan forrás sem tanúskodik arról, hogy a botrányos eset valóban megtörtént.

Az ENSZ 15. közgyűlése 1960-ban meglehetősen forró hangulatban kezdődött meg, ugyanis az ötvenes évek végére enyhülő hidegháborús helyzet az 1960 májusában, Szovjetunió felett lelőtt – amerikai – U–2-es kémrepülőgép botrányával ismét fagyossá vált, a szembenállást pedig a harmadik világban folytatott versenyfutás tovább fokozta. A szeptemberben kezdődő tárgyalások fő vitatémája – a dél-tiroli osztrák kisebbség és a világ menekültjeinek ügye mellett – a dekolonizáció kérdése volt, ám a jelen lévő politikai vezetők és delegáltak később gondoskodtak arról, hogy az üléssorozat ne az ott hozott határozatok miatt maradjon emlékezetes. Bár Fidel Castro szeptember 28-i – Guinness-rekordot állító – négy és fél órás beszéde, valamint az amerikai Henry Cabot Lodge későbbi híres „poloska-bemutatója” ugyancsak ezen üléssorozat része volt, a furcsa események csúcsát mindenképpen Nyikita Hruscsov emlékezetes botránya jelentette, aki állítólag lábbelijével ütötte az asztalt, hogy így hallgattassa el az országát kritizáló szónokot.

De hogyan is került a cipő az asztalra? Bár később a nyugati és szocialista sajtóorgánumok számos legendát költöttek Hruscsov dühkitörése köré, a valóságban a nevezetes eset az ENSZ-közgyűlés 902. plenáris ülésén, 1960. október 12-én történt meg, amikor Lorenzo Sumulong, a Fülöp-szigetek küldöttje a dekolonizáció kapcsán tartott beszédet. A szónok, miközben a gyarmati sorban tartott népek azonnali felszabadításáról beszélt, nem mulasztotta el bírálni a Szovjetuniót sem, melyet azzal vádolt, hogy egyszerűen „magába olvasztja” a kelet-európai országokat, és súlyosan korlátozza önrendelkezésüket.

A beszámolók megegyeznek abban, hogy a szovjet pártfőtitkár türelme ezen a ponton fogyott el, ám abban már nincs egyetértés, hogy Hruscsov egész pontosan mit és milyen sorrendben tett: az egyik verzió szerint a politikus a bírálat hallatán a pulpitusra rohant, és számos minősíthetetlen jelző mellett az „Egyesült Államok talpnyalójának” nevezte Sumulongot, majd kiszorította őt az emelvényről. Ezen forrás alapján a nevezetes cipőlevétel csak azután esett meg, hogy a Fülöp-szigeteki delegált visszakapta a szót Frederick Bolandtól, az ülés elnökétől. Mások ellenben úgy emlékeznek, Hruscsov előbb öklével, majd cipőjével ütemesen verni kezdte asztalát, és csak később ment ki az emelvényre, hogy erővel vessen véget a kellemetlen kritikának. Egy biztos: a szovjet vezető és a keleti blokk képviselőinek rendbontása és a kialakuló káosz nyomán Boland rövid idő múlva berekesztette az ülést, másnap pedig Hruscsov hazatért Moszkvába.

Felmerül persze a kérdés, hogy egy olyan jelenet, amely alig 50 éve, a modern hang- és filmtechnika korában játszódott, hogyan képezheti találgatás tárgyát? Úgy, hogy – rejtélyes módon – Hruscsov állítólagos tombolásáról nem maradt fenn hiteles képi, vagy hangi bizonyíték. Ennek következtében máig nem sikerült tisztázni, hogy egész pontosan mi is történt az ENSZ-közgyűlés 902. plenáris ülésén, így aztán olyanok is akadnak – például a főtitkár fia, Szergej –, akik úgy vélik, az egész botrány csupán egy anekdota, amit a közvélemény később legendává formált.

A velük szemben álló „hívők” tábora sem egységes, ugyanis közülük sokan – így a pártfőtitkár unokája, Nina L. Hruscsova is – azon az állásponton vannak, hogy a cipővel okozott botrány nem spontán, hanem nagyon is megrendezett volt, és arra szolgált, hogy a kedvezőtlen helyzetbe került politikus emelt fővel hagyhassa ott New Yorkot. Az elmélet hívei azokra a szemtanúkra alapozzák véleményüket, akik később arról nyilatkoztak, hogy az ominózus eset során Hruscsov mindkét lábán viselt cipőt, illetve, hogy a szovjet delegációból az ülés alatt „valakik” hoztak neki egy harmadik lábbelit; némiképp az ő véleményüket támasztja alá az is, hogy a terem szűkös viszonyai között egy olyan testes ember, mint a pártfőtitkár képtelen lett volna lehúzni a cipőjét.

Mi is hát az igazság Hruscsov cipőjével kapcsolatban? Pontosan nem tudjuk, de ahogy más legenda esetében, úgy itt sem ez a lényeg. A nevezetes esemény, mely napokon, sőt, órákon belül bejárta a világsajtót, idővel szimbólummá vált, amit a hidegháborúban szemben álló felek később előszeretettel elevenítettek fel: az Egyesült Államok számára kárörömmel vegyes derültséget és némi elégtételt hozott a pártfőtitkár – állítólagos –  dühkitörése, miközben az eset a szocialista világrend erőszakosságára is remek bizonyítékot szolgáltatott.

Paradox módon maga Hruscsov is szívesen emlékezett vissza az 1960. október 12-i botrányra, mely lehetőséget teremtett neki ahhoz, hogy odahaza erőt és keménységet sugározzon, ami a szocialista blokk politikai kultúrájában elengedhetetlen volt. A pártfőtitkár olyannyira nem szégyellte a „cipős ügyet”, hogy visszaemlékezéseiben még számos hasonló esetről megemlékezett, melyek valószínűleg soha nem történtek meg. Bár egyesek – főleg Hruscsov rokonai – máig igyekeznek lerombolni a szovjet vezetőről keringő legendát, az ENSZ New York-i székházába látogató turisták egyik első kérdése máig a nevezetes asztal hollétére vonatkozik.